MedIQ

 

  • 5.3 millió dollár a magyar idősödő populáció egészségéért. Olyan kommunikációs rendszerek kidolgozásán fognak dolgozni, mellyel az idős betegek egészségét otthonról is figyelemmel lehet követni.

 

CSerháti Zoltán, debreceni medikus, Merengő Okfejtés blogján olvastam az Év Orvosa díjról:

A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány az orvosi hivatás jobb elismerésére hagyományteremtő szándékkal hirdeti meg az Astellas Díjat, amit három orvos nyerhet el, mégpedig a páciensek javaslata alapján. A betegeknek csak annyit kell tenniük, hogy gyógyulásuk, kezelésük történetét megírják, így maguk az érintettek ítélik oda a legérdemesebb orvosoknak az elismerést. A legérdemesebbek azok, akik szakértelmükkel és emberségükkel egyaránt kivívják betegeik elismerését.

Ön úgy érzi, hogy orvosa mindent megtett a gyógyulásáért? Ha igen, küldje el nekünk felépülésének történetét az orvosának nevével, elérhetőségével együtt. A beérkezett történetek alapján jeles közéleti személyiségekből, újságírókból, írókból, színészekből, sportolókból álló bíráló bizottság tesz javaslatot a díjazottakra.

Videó a tavalyi díjátadóról: 

Ha már a Twitter a téma, nem hagyhatom ki az utóbbi hetek egyik legfurcsább ötletét, a TwitFittert. Aki egészségesen akar élni, sportolni, fogyni, stb., gyakran a motiváció hiányában ütközik. Ez a szolgáltatás éppen ezt hivatott orvosolni, mivel Twitter felhasználók egymásnak adnak bátorítást edzés vagy diéta tekintetében. Meglátjuk, működik-e. Ha valaki kipróbálta, mondja el, mennyiben más ez egy átlagos közösségi oldalhoz képest.

További olvasmány:

Twitterview

Meskó Berci 2008.12.08.

Akiket érdekel a web 2.0 orvosi felhasználása, az nézzen rá a Twitter lapomra szerdán este 6 órakor, mert a Diariomedico.com nevű spanyol orvosi lappal lesz egy interjúm kicsit újszerű formában. Nem csináltam még ilyet, kíváncsi is vagyok, hogy fog menni.

Elvileg ez egy twitterview, azaz Twitteren 140 karakterben teszik fel a kérdéseket és azokra egyből, ugyanennyi karakterben válaszolok. 15 kérdés, 15 válasz. Ez a terv.

Egyébként pedig, aki kedvet kapott arra, hogy csatlakozzon a nemzetközi orvosok, medikusok csapatához, a Twitterdecket ajánlom használatra.

Egy gyors poszt arról a Youtube playlist-ről, amit a Second Life orvosi felhasználásának szenteltek. Az egyik kedvenc videóm: 

 

További olvasmány:

 

  • A JoVE (Journal of Visualized Experiments) mostmár orvosi témájú videókat is publikál. Érdemes megnézni az első példákat. Átalakulóban van az orvosbiológiai publikálás.

 

 

  • Gutenberg-rablás a web 2.0 (SG.hu): A kérdés, miszerint a web 2.0, az e-tanulás és a Google elősegítik-e egy új tudásalapú társadalom kialakulását, egyelőre még nyitott.

 

 

A TheStar.com hasábjain olvashattunk a kanadai kormány e-egészségügyi törekvéseiről. Dr. Gunther Eysenbach, aki egyébként a Medicine 2.0 kongresszus szervezője is volt, beszél az ottani lehetőségekről, és azokról az eszközökről, melyek a páciensek érdekében jöttek létre.

Ott találtam a Check Your Drinking kérdőívet, mely segít eldönteni, küzdünk-e alkoholproblémákkal. Magyarországon egy millió ember érintett az alkoholhoz köthető betegségekben.

süti beállítások módosítása