MedIQ

A BBC forgatott egy dokumentumfilmet az 50-es években egy jövőbeli kórházról, amiben egészen érdekes dolgok voltak. A beteg lelete hamarabb ér al ez orvoshoz, mint maga a beteg, mondták. Volt Röntgen gép és egy fiókon adták oda az újszülöttet édesanyjának. Egy-két megoldás egyenesen megmosolyogtató.

Ma már ennél bátrabban is lehet tervezni, ha a jövő kórháza kerül szóba. A technológiai változáshullámok eszközöket hoznak otthonunkba, amikkel az ellátás is áthelyeződik az egészségügyi intézményekből oda, ahol a páciens van. Viselhető eszközökkel olyan paraméterek nyerhetők ki, melyekhez eddig be kellett menni az intézménybe. És a java még csak most jön, így eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha a jövő kórháza kicsit az otthonunk is lenne. 

intelligent_bathroom_hi2.jpg

Fürdőszoba:

Okosmérleg méri a pontos tömeget és testzsír százalékot. A tükörben látjuk a stressz-szintünket és pulzust a napi teendők, naptár és időjárás mellett. Nemrég próbáltam ki egy ilyet Dubaiban. Okos fogkefe segít a szájhigiéniát játékosan javítani. A WC-ben microchip végez vizeletvizsgálatot. A Google Nest eszköze érzékeli, ha belépünk a zuhanyzóba, ezért felemeli a hőmérsékletet a lakásban. 

Hálószoba

Alvásmonitorok segítenek az alvás minőségének és az ébredés könnyedségének javításában. Vannak kézre kapcsolható és komolyabb, a matrac alatti szenzorokkal az alvásciklust figyelő eszközök is. A Nest csökkenti a hőmérsékletzet automatikusan és az alvásunknak megfelelően alakul a szoba színe és fényvilága is. Már vannak ilyen megoldások.

Konyha

Okosvilla segít lassabban enni, de van már speciális kanál Parkinson-kóros betegeknek, hogy tudjanak könnyen étkezni. Ételszkennerek mondhatják meg, pontosan mi van az ételünkben. Összetevők, allergének, pontos kalóriatartalom és sok más. Ételnyomtatók jönnek a piacra, amik friss alapanyagokból megadott időre készítenek ételt. A diétánkat teljes folyamatában tudjuk ellenőrizni.

Munkaállomás

Okosruhák segítenek életjeleket mérni és ránk szólnak, ha a stressz kezd eluralkodni rajtunk. Vékony fejpántszerű szenzorok mondják meg, mikor tudunk a legjobb hatékonysággal koncentrálni. A munkamorálunk és teljesítményünk nem szerencsén múlik majd, vagy hogy éppen jó napunk van-e, hanem a döntéseinken.

Gondolkodjunk együtt tovább. Mi az, amit ezek közül kifejezetten nem szeretnétek? Mi más jöhet még szóba?

Íme mindez videón is:

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr537579784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

odamondó 2015.06.29. 02:22:17

Annyi a bajom az okoseszközökkel, hogy adnak számunkra egy millió információt csak azzal épp nem megyünk semmire.

Olyan ez mint a Waze ami megmondja hol van dugó vagy baleset. Marha poén csak ha pl. 1 utat tudok választani akkor kb annyit is ér az információ.

Per pillanat úgy érzem ez az egész okoskütyüzés semmi másról nem szól csak hogy az embereknek eladjanak egy millió cuccot. Ezt úgy burkolva mintha ettől válna valaki egészségessé.

Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2015.06.29. 08:38:19

Egyetértek. Tegnap írtam erről az angol blogomon: scienceroll.com/2015/06/28/dealing-with-data-from-wearables/

De nem azért működnek ezek most így, mert a koncepció rossz mögöttük, hanem mert a technológia nem jár még ott, ahol járhatna. Minél többen igénylünk ilyen megoldásokat, annál hamarabb fog jönni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.29. 09:31:51

Odamonndó olvtársnak van igaza. Vegyétek a kütyüket mer' az menő!
Nehogymár a villa mondja meg mit egyek, mifrancnak a tükörre vetiteni a súlyomat és hogy méri az egész kütyü hogy mikor tudok a legjobban dolgozni
Szoval baromság, kivéve a vizeletvizsgálatot
Baromság azért is, mert nyilván a fejlett államokban is szükség van bizonyos életfunkciókat otthon mérni, de azonnal elküldeni az orvosnak
Működik ilyen , legalább is kisérleti stádiumban, mint táv-EKG

A hazai helyzet meg siralmas, még egy segélyhívót is gond telepiteni sok öreg részére, pedig a technika adva van.
És hol az a szabad orvos, aki a küldött adatokat azonnal megnézi és intézkedik ha kell?

Nem okos fogkefével kellene reklámozni, hanem azokkal az életmentő vagy életfunkciókat vizsgáló kütyükkel, amik közvetlenül a betegséghez vannak kötve
Adva a pc szinte mindenkinek, ugyanúgy az okostelefon és az internet
Ez a része nincs kihasználva
Hozzáértők majd véleményezik,
miböl állna egynapos vérnyomásmérés-sorozatot elküldeni a körzetinek, a-helyett hogy odabandukolok, várok egy óra hosszát és ad vagy nem ad gyógyszert?
Ugyanez más területeken is. Skype nincs a körzeti sem az ügyeletes orvosoknál

Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2015.06.29. 09:48:01

Pont az olyan siralmas egészségügyi rendszerekben, mint a miénk, érdemes digitális technológiák felé fordulni, mert gyorsabb, hatékonyabb és olcsóbb. Nézd meg a meglévő példákat és sztorikat:

www.mddionline.com/blog/devicetalk/three-stories-about-alivecor%E2%80%99s-iphone-ecg-provide-window-future-healthcare

www.medgadget.com/2012/06/specialized-stroke-ambulance-features-ceretom-portable-ct-scanner-to-reduce-time-to-treatment.html

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.29. 09:50:57

@Meskó Berci:
Ah, szoval te vagy a videókon!
www.youtube.com/watch?v=yiZC__8btwk&list=PLtlZVl7Ia1JIkoCYBIwX16TJqElKfJm7E&index=11

Megnéztem. Elég sok felesleges van a készülékek között ami megintcsak fölösleges
Ne mond nekem, hogy a napi lépésszámláló jó akármire is
A relaxáláshoz van jópár program, miért kellene okoskütyüt használnom hozzá, és hamár a hüvelykujjammal szorongatok egy gombot, inkább mérje az oxigéntelitettségemet

Egy megjegyzés a videókhoz, hamár olyan jól beszélsz angolul, legalább magyarul kellene feliratozni

"Minél többen igénylünk ilyen megoldásokat, annál hamarabb fog jönni. "
Költői kérdés "magyar viszonylatok között?" amikor olyan amilyen az orvosi, kórházi helyzet?
Én bp-i vagyok és szerencsésnek mondhatom magam, de mit tegyen az olyan vidéki akinek napi 2 busz van csak a falujábol?
3 napja fáj a térdem, megbicsaklik bizonyos mozdulatoknál
Elbandukoltam a patikába Fastumgélért. Csak receptre!
Vazze Magyarország! Mehetek a körzetihez, várni hosszú időt mire hozzájutok
Okostelefon , az kell!

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.29. 09:52:12

ELtünt a kommentem, vagy mi?

Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2015.06.29. 10:06:45

Megvan az.

A lépésszámláló nekem addig volt jó, míg meg nem változtattam a szokásaimat az adatok alapján. Mostmár nem használom minden nap, viszont lépcsőn megyek a mozgólépcső helyett. Van eszköz oxigénszaturáció mérésére is, de talán pont az a legkevésbé hasznos egy átlagembernek.

Az összes érved pont azt támasztja alá, hogy szükség van mobil technológiákra. Ahol nincs ellátás, oda nem tudsz több orvost képezni és vinni. A beteget nem utaztathatod világba, hanem az kellene, hogy elér ott is adat szintjén mindent. Egy faluban élő idős beteg ne kelljen, hogy utazzon órákat, pláne ha felesleges, hanem egy védőnő megmérhetné az EKG-ját és 20 másik paramétert nagyon olcsó eszközökkel, amik alapján egy kórházban eldöntik, hogy kell-e utaznia. A mai rendszer analóg, fentarthatatlan és elképesztően pazarlóan drága. Ezen változtatnak a digitális megoldások.

Ha van kedved, nyugodtan fordítsd le a videóimat, szívesen alárakom feliratnak. Most angol felirat van rajtuk.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.29. 10:10:57

@Meskó Berci: Elolvastam talán meg is értettem
A napokban láttam/olvastam egy statisztikát a súlyos betegek túléléséröl kórházba kerülés, gyógyitás után Európában. Utolsók vagyunk, csak egy két témában elözzük meg Írországot.
Beleszaladtam oylan mentősbe, aki erős stroke gyanu esetén a közeli ügyeletes rendelőbe irányitott, de nem jött ki
Kórházba jutva meg harmadnap kaptam valami infuziót.
Az volt, nem az volt, megúsztam.
Heti vérnyomás grafikont nyomtatva vittem a körzetinek. Megmérte a v.nyomásomat 120/75. Ugyanmár nem érdekes mi volt a héten

Erre te berakod a német stroke mentőt, és a közvetlen kommunikációt az orvossal, akár repülőröl akár hegymászás közben, hogy csorogjon a nyálam :)
Messze vagyunk ezektöl nagyon, hiába van adva a technika

Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2015.06.29. 10:13:27

Csak akkor érnek el ezek hozzánk vagy fejlesztjük ki a sajátjainkat, ha 1) a döntéshozás elmozdul ebbe az irányba (addig nyugdíjas leszek), vagy 2) ha mi elkezdjük a saját szintünkön elmozdítani a kereket. Az én háziorvosom tudja, hogy nekem ne ott mérjen vérnyomást a fehér köpeny szindróma minden elemével, hanem viszem a bevizsgált mérőm elmúlt 30 adatát egy darab grafikonon, amit a WHO skálája alapján még be is színez az app, hogy nem kelljen még a számokat se nézni (Withings). Ha nem váltjuk ki az igényt, semmi nem fog történni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.29. 10:22:48

@Meskó Berci: Az összes érved pont azt támasztja alá, hogy szükség van mobil technológiákra.+

Természetesen támogatom, de szerintem magyar viszonylatok között megvalósithatatlan.
" Ezen változtatnak a digitális megoldások."
Akkor mi a fenéért nem vezetik ezt be a magyar eü-ben?
A készülékeket szerintem a "betegek" is megvennék, tehát a házi használat megoldva
De mi a helyzet a fogadó oldalon?
Fenntebb irtam, hogy semmiféle elektronikus úton érdemben nem érhető el egyetlen orvos sem.
Sok esetben miért kell nekem körzetihez menni beutalóért, amikor egyértelmű a gond és ugyis megadja
A most fájós térdemmel , gondoltam elmegyek reumára, nem mintha...
Beutaló. Nyilván nem fogorvoshoz, vagy kardiologushoz fordulok ezzel
Törzsvendég voltam kardiológián, de minden esetben ujabb beutaló kell/tán egy hónapon belül nem/
Akut esetben "betörtem" a kardiológiára, alig akartak fogadni hogy hol a beutalóm
Vazze, beutaló amikor "majd meghalok" ?
Mi lenne ha Skypeon szólnék a körzetinek, aki ha szükséges elküldi elektronikusan a beutalót?
Ebbe a bürokratikus rendszerbe modern technikát nem lehet behozni a nemakarás miatt

Annyira én nem tudok angolul hogy pontosan leforditsam, örülök ha a lényegét megértem az írott szövegnek. A beszéd értéstöl meg hol vagyok már....

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.29. 10:29:09

@Meskó Berci:
Vittem a v.nyomás grafikont, egy hét, félóránként monitorozva
Ugyanmár, csal a maga mérője. OK csal, de ugyanazzal a mérővel mérek 110-et és 170-et is, akkor csak látszik hogy ingadozik rendesen
És ő még egy lelkiismeretes körzeti

No jó, most elballagok a körzeti váltótársához receptért, mert nála szinte semmit nem kell várni. Hogy ő rosszabb vagy jobb , nem tudom. Receptet biztos tud írni :)

Hazafelé veszek egy okos-villát/kanalat :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.29. 10:37:21

@Meskó Berci: Na ez nagyon jó
A bürokrácárol annyit, hogy
az V.kerben átálltak egy másik honlapra, más kezelésében az adatbázis, az előjegyzés ügyben
Adtak egy "BLESZ" kártyát ami csak arra jó hogy van rajta egy sorszám ami az uj honlapon a user név. A taj szám meghatározza ki vagyok, hol lakom, emellett helyi papíralapú regisztráció is kellett
A regizés csak este 6-ig működik, miközben a rendelőintézet 8-ig van nyitva
A régi előjegyzési oldalon láttam minden volt vizsgálatomat és könnyedén ment az előjegyzés, a BLESZ önmaga kezelte. Most nyilván jópénzért más
és agyonbonyolitották az új oldalt. Nem egy nagy pénzszórás ez?

Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2015.06.30. 11:19:12

Dehogynem, de amíg az emberek nem foglalkoznak ezekkel, nem kérik, követelik úgy, hogy értik, mit akarnak, nem lesz változás. Addig is kitartás a kihívásokhoz!

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.30. 16:11:19

Csak pár gondolat erejéig visszaugrottam
Elautóztam a váltótárshoz, hogy iratok Fastum gél receptet
Egyáltalán miért vényköteles ez a korábbiakkal ellentétben?

Szabadságon volt. Miért nem lehet ezt /is/ kiírni valahol?
Délután felhivtam a körzetit. Rendes volt, felirta "de csak holnap kapja meg a recepción"
Értem én hogy sok a beteg és nem életmentő gyógyszer, de kb. 10m-re kiadni egy perc lett volna

Tehát már alap ellátás szinten nehézkés a kapcsolat. Akkor mi lett volna ha elektronikusan küldök valami vizsgálati eredményt
és ismétlem, én Bp-en vagyok, akkor mit szóljon a vidéki falucskában az öreg néni/bácsi

No majd úgy 20-30 év múlva talán

Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2015.06.30. 19:04:02

Átérzem és egyezzünk meg 5-10 évben :)

medali (törölt) 2015.07.13. 01:11:41

Komolyan erre vagynak az emberek?
A korhaz nagyon jo szo... es itt alljunk is meg, mert az egeszsegugy meg nem letezo intezmeny.
Ezzel a sok folosleges hulyeseggel fobias beteg embereket lehet letrehozni megint csak.
Semmi baj, a biznisz az biznisz, majd egyszer az egeszseg lesz tenyleg fontos es az embereknek meg csak eszukbe sem fog jutni, hogy betegek lehetnek.
Katasztrofa ami a vilagban megy, komolyan. Ez nem fejlodes hanem hanyatlas megint.

Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2015.07.13. 07:28:30

Nem azt látod ki a cikkből, amit beleírtam, így ha valami érvet tudnál mondani, hogy miért gondolod így, az segítene nekem jobban kommunikálni.

Attila Borbás 2015.08.14. 14:52:59

Sziasztok!

Én nagyon támogatom a "kütyüket", fejlesztgetek is appokat. Többen is azt mondtátok, hogy nem kellenek ezek az okostelefonok, okos eszközök, mert csak fóbiákat alakít ki az emberben meg olyan adatokkal szolgál, amik nem is fontosak.

Szerintem ne mi döntsük el, hogy fontosak-e ezek az adatok! Lehetséges, hogy ma még mindenki úgy gondolja, hogy egy adat nem érdekes, aztán évek múltán fontos összefüggésekre lehet belőle következtetni. Vagy egy-egy okos eszköz a háttérben olyan számításokat végez, amivel "early warning" feladatokat is ellát. Nem kell minden nap bemennem az orvoshoz, de az eszközöm egy nap odaszól majd az orvosnak, hogy na, most hívd, mert baj van, vagy inkább csak baj lehet.

Nekem is van lépésszámlálóm, és badarság lenne azt mondani, hogy nem ér semmit. Sportolok, és apróbb sérülések esetén visszanézhető, hogy vajon túlterhelt voltam-e, és esetleg azért alakult ki a sérülés? Ha igen, legközelebb megnézem az adatokat, és ha sokat mentem, kicsit lazábbra veszem a dolgokat.

Rendkívül sok terület van, ahol ezeket az eszközöket felhasználhatjuk már most, de a jövőben még inkább.

Azt hozzátenném, hogy nem feltétlenül kell egyébként mindenről mindig látni az adatokat, elég, ha a rendszer figyeli a trendeket, és értesít engem vagy az orvosom, hogy valamit máshogy kell csinálnom. Ebben a rettentő sok adatban rejlik nagyon sok minden kulcsa!
süti beállítások módosítása