A kiterjesztett valóság a legígéretesebb digitális technológiák egyike (emlékezzünk csak vissza a Pokémon Go sikerére), amely gyökeresen átalakíthatja az egészségügyet mind az orvosok, mind a betegek számára.
A Pokémon Go már hivatalosan is meghódította a világot: a TechCrunch beszámolója szerint az iOS-rendszerű okostelefonok felhasználói már a megjelenése napján több időt töltöttek vele, mint a Facebookkal, a SnapChattel vagy a Twitterrel. Az új-zélandi Tom Curry elköszönt a munkahelyétől, hogy „főállású” Pokémon-mesterré válhasson, a Central Parkban pedig a játékosok hada egymást taposta egy ritka, képzeletbeli állat hajkurászása közben.
Rafael Grossmann – az első sebész, aki Google Glass segítségével operált – azt mondta nekem, hogy a Pokémon Go remekül tükrözi a „feladatorientált” appok játékosító jellegét, és nem gondolja, hogy a megalkotói (sem a Nintendo) számítottak volna a játékosok reakciójára.
Miért ilyen népszerű ez a játék, és mi köze van az orvoslás jövőjéhez?
A válasz a kiterjesztett valóságban (angolul: Augmented Reality – AR), és a növekvő érdeklődést kiváltó felhasználási lehetőségeiben rejlik. A Pokémon Go erre a technológiára alapul: eszközünk (ebben az esetben a telefonunk) élő vagy indirekt képet közvetít a fizikai értelemben vett való világról, és számítógép által generált hanggal, videóval és grafikai elemekkel vagy GPS-adatokkal egészít ki azt. A jövőben a kiterjesztett valóság fejhallgatók, digitális kontaktlencsék vagy szemüvegek szerves részét képezheti.
A kiterjesztett valóság abban különbözik legközelebbi „rokonától”, a virtuális valóságtól, hogy az utóbbi egy teljes, 3D-s környezetet közvetít, elválasztva a felhasználót az igazi világtól. Az AR két dologban egyedülálló: a felhasználó nem veszíti el a kapcsolatot a külvilággal, az információk pedig a lehető leggyorsabban a látószögébe kerülnek. Ezek a jellemzők teszik lehetővé a kiterjesztett valóság számára, hogy komoly hatással legyen az orvoslás jövőjére.
Ugyan fennállnak még leküzdendő akadályok, de Grossmann szerint mind a virtuális, mind pedig a kiterjesztett valóság 3–5 éven belül elterjedt lesz az egészségügyben. A legjelentősebb kihívás az oktatással, a kulturális változásokkal és a technológia elfogadásával kapcsolatban merülhet fel – technikai gondok csak ideiglenes jelleggel fordulhatnak elő, és egyáltalán nem okoznak majd problémát, a költségekkel kapcsolatos aggodalmak pedig szintén el fognak oszlani.
Íme a legjobb példák az egészségügyi kiterjesztett valóságra:
1) Életmentő AR – könnyen megtalálható defibrillátorok
Mit tennél, ha hirtelen összeesne valaki melletted? Ezerféle gondolat cikázna át a fejeden, és attól függetlenül, hogy mentőt, orvost, vagy anyukádat hívnád segítségül, biztosan a telefonod után nyúlnál.
Ezért azt javaslom, töltsd le a Layar Reality Browsert és azAED4EU-t a telefonodra, és tartsd őket észben a vészhelyzet esetén hívandó számokkal együtt. Így ha ilyen helyzetbe kerülsz, jobban tudsz majd segíteni.
Az AED4EU-t Lucien Engelen (Radboud Egyetem, Nijmegen Orvosi Központ, Hollandia) készítette, a felhasználói pedig rögzíthetik vele az automata külső defibrillátorok (angol rövidítéssel AED-k) lelőhelyeit, és ehhez az adatbázishoz bárki hozzáférhet az új alkalmazáson keresztül. A Layar segítségével ezenfelül meg is jelenítheted a legközelebbi AED pontos helyét a telefonod képernyőjén, így pillanatok alatt megtalálhatod, és segíthetsz. A kiterjesztett valóság tehát kritikus fontosságú információkkal szolgál vészhelyzetben.
2) A Google Glass a szoptató anyák szolgálatában
Tény, hogy a Google Glass új korszakot nyithat az egészségügyben, de őszintén szólva sosem gondoltam volna, hogy akár a szoptatással küzdő nőknek is segítségére lehet.
A Small World nevű melbourne-i innovációs cég vizsgálatot folytatott az Ausztrál Szoptatatássegítő Egyesülettel (Australian Breastfeeding Associaton), amely arra épült, hogy a szoptatási távtanácsadók a Google Glass segítségével az anya szemszögéből figyelhették, ahogy otthonukban szoptatnak. A problémákkal küszködő nők így a nap bármely szakában szakértői segítséget kaphatnak – még a gyereket sem kell letenniük. Azzal, hogy a szülő szó szerinti nézőpontjából figyelik az eseményeket, a szakértők új szintet értek el a tanácsadásban.
3) Érthetőbb tünetleírások az AR segítségével
A páciensek gyakran nehézségekbe ütköznek, amikor meg kell osztaniuk tüneteiket egy orvossal. Az is előfordul, hogy az emberek túlreagálják, vagy éppen nem veszik elég komolyan a problémát. A szemészet terén ezt a problémát a kiterjesztett valósággal lehetne orvosolni.
Az EyeDecide egy egyedülálló orvosi alkalmazás, amely a kamerával szimulálja a konkrét betegségek látásra gyakorolt hatását. Az orvosok így demonstrálhatják, hogyan lát egy adott betegségben szenvedő páciens – bemutathatják például a szürkehályog vagy a makuladegeneráció hatásait, ezzel segítve a beteget állapotának megértésében. Ha a páciens megtapasztalhatja életvitelének egészségére gyakorolt következményeit, talán nagyobb motivációval fog hozzáállni a pozitív változtatások véghezviteléhez.
4) Könnyebben megtalálható vénák
Az AccuVein nevű startup AR-alapú technológia segítségével igyekszik könnyíteni a nővérek és betegek életén. A cég marketinges szakembere, Vinny Luciano azt nyilatkozta, hogy az intravénás injekciók 40%-a nem ér vénát az első próbálkozásnál. Ez az arány még rosszabb idősek és gyermekek esetében. Az AccuVein kiterjesztett valóságot használ egy kézi szkenner segítségével, amely kivetíti a vénákat a bőr felületére, azaz megmutatja őket az orvosoknak és nővéreknek. Luciano becslése szerint már több, mint 10 millió betegen használták, és 3,5-ször gyakrabban sikerült vele elsőre célba találni. Az effajta technológiák segíthetik az egészségügyi szakemberek munkáját, és még a készségeiket is fejleszthetik.
5) Fuss az életedért!
Képzeld el, hogy egy sötét és elhagyatott sikátoron vágsz át, amikor hirtelen hangokat hallasz. Egy lassan mozgó, furcsa lény nyöszörgő hangját. Azt hiszem még a világ leglustább embere is rákapcsolna, ha egy „igazi zombi” venné üldözőbe. Ez a koncepció szolgál a Zombies, Run! alkalmazás alapjául.
A játék arra épít, hogy a félelem remekül motiválja az embereket, és minden szórakoztatóbbá válik, ha játékosan állunk hozzá. Az alkalmazás tökéletes azoknak, akik a futást unalmasnak tartják. Ha nemcsak hallod, hanem látod is a zombikat a telefonod vagy más eszközöd képernyőjén, akkor gyorsabb futással jobban növelheted az állóképességedet, és még az idő is csak úgy repül.
6) Innovatív tájékoztatás a gyógyszerekről
Kíváncsi vagy arra, hogy vajon hogyan működnek a gyógyszerek a testedben? Még ha fel is keltette az érdeklődésed a pirulák és gyógykezelések világa, lefogadom, hogy minden lelkesedésed elveszítetted, amikor beleolvastál a végtelenül unalmas és megfejthetetlen gyógyszerleírásokat. A kiterjesztett valóság azonban ezt is megváltoztathatja.
Az AR segítségével a betegek 3D-ben láthatják a gyógyszerek hatásmechanizmusát a hosszú betegtájékoztatók bogarászása helyett. A laboratóriumi szakemberek emellett szintén kiterjesztett valóság segítségével követhetnék nyomon a vizsgálatokat, a gyárakban pedig hosszas kiképzések helyett a dolgozók azonnal munkába állhatnának, mivel egy eszköz megmutatná nekik, hogy mit és hogyan csináljanak.
7) Kiterjesztett valóság a műtőben
Orvosok és betegek egyaránt jól tudják, hogy a műtétek során kulcsfontosságú szerepet játszik a precizitás. A kiterjesztett valóság ugyanakkor ezen a téren is jól jöhet, mivel növelheti a sebészek hatékonyságát. Legyen szó akár kisebb beavatkozásokról, akár egy májdaganat megtalálásáról, a kiterjesztett valóságot használó alkalmazások életeket menthetnek és elősegíthetik a betegek zökkenőmentes kezelését.
A Medsights Tech szoftvere azt teszteli, hogy a kiterjesztett valóság segítségével képesek lennénk-e pontos, 3D-s tumormodelleket készíteni. Ez az összetett rekonstruáló technológia gyakorlatilag röntgenlátással ruházná fel az orvosokat – valós időben, sugárzás nélkül.
A korábban már idézett Grossmann tagja volt annak a csapatnak, amely elsőként végzett műtétet orvosi kiterjesztett valóság alkalmazásával. Ő mesélt nekem a HoloAnatomy alkalmazásról, amely azonfelül, hogy valódi adatokon alapuló anatómiai modelleket jelenít meg a HoloLens segítségével, egy csodálatos és rendkívül intuitív módja a kiterjesztett valóság használatának, és nyilvánvaló előnyökkel rendelkezik a megszokott módszerekkel szemben.
8) „Világnézet”-formáló digitális kontaktlencsék
Már nem kell sokat várnunk a digitális kontaktlencsékre és retinaimplantátumokra, amelyek nagy hatással lehetnek az egészségügyre. A retinális implantátumok helyreállíthatják a vakok látását, vagy szuperlátást kölcsönözhetnek a felhasználónak, kitolva az emberi teljesítőképesség határait. A digitális kontaktlencsék átalakíthatnák azt, ahogy a világra tekintünk, illetve forradalmasíthatnák a cukorbetegség kezelését. A Google például egy digitális, több szenzorral felszerelt és vércukorszintmérésre is képes kontaktlencsét szeretne kifejleszteni. A cukorbetegség kezelése azonban inkább egy mellékes alkalmazási terület, mivel a digitális kontaktlencsék képesek lesznek a mindennapokban tapasztalt valóság kiterjesztésére – például egy e-book olvasása közben pislogással lapozhatunk majd.
Bár jelenlegi eszközök, mint a Microsoft Hololens még közel sem tökéletesek, nincs okunk kételkedni abban, hogy hamarosan azok lehetnek. A leghatékonyabban úgy készülhetünk fel rájuk, ha már most elkezdjük képezni magunkat – és gyerekeinket – a témában.
Emlékszel még a kedvenc gyermekkori játékodra? Nekem például a Lego volt a nagy szerelmem. Kis darabokból valami újat építeni – várakat, autókat, városokat – szerintem az egyik legjobb elfoglaltság a világon. Stimulálja a fantáziádat, a kreativitásodat, valamint hozzájárul a rendszerszemlélet és az alaposság kialakulásához. Az utóbbi időben több olyan videojáték is megjelent a piacon, amely a Lego-élményt virtuális térbe próbálja helyezni – ilyen például a Minecraft is.
A szülők gyakran panaszkodnak arról, hogy a gyerekeik csak a képernyőt bámulják, és így nem ismerik meg eléggé környezetüket és önmagukat. Én ezzel nem értek egyet. A Minecraft szintén fejleszti a kreativitást, valamint azt is, ahogyan a gyerekek az őket körülvevő világot látják – csak kicsit másképpen, mint a Lego. Innen már csak egy lépésre vagyunk az kiterjesztett valósággal ötvözött Lego-élménytől. Az AR segítségével kéz a kézben járhatna a való világban tapasztalt építés élménye a virtuális képzelőerővel. Így a gyerekeink megismerkedhetnek az igazi valósággal, ugyanakkor készen állnának a kiterjesztett valóság nyújtotta lehetőségek kiaknázására is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.