MedIQ

2010-ben 251 bejegyzés jelent meg a MedIQ-en, 500,000 lapletöltést regisztáltunk és sok érdekesség történt a világban, így érdemes ezeket hónapról hónapra összeszedni. Remélem, mindenki talált és most is talál majd neki tetsző témát és bejegyzést. 2011-ben töretlenül folytatom tovább a 2007-ben itt megkezdett munkát.

Január: Megjelent az első orvosi online TV-csatorna, figyelmet kaptak az orvosi rádiók, kiderült, mennyit kell TV-zni a fogyásért, hány új gyógyszert fogadnak el évente, milyen fortélyokat vetnek be a gyógyszerügynökök és hogyan elemeznek betegséghajlamokat nyálmintából a kaliforniai cégek.

Február: Kiveséztük az iPad orvosi alkalmazását, a magyar kórházakat. Kickbee, a legfiatalabb Twitterező és egy igazi e-páciens kerültek bemutatásra. Tippeket szedtünk össze, hogyan menjünk orvoshoz és hogyan irányítsunk egy kórházat Google Docs-szal. Az angol blogom világversenyt nyert és elindult az Internet az orvoslásban kurzus új szemesztere is.

Március: A tematikus orvosi portálok kerültek terítékre, illetve a robotnővérek jövőbeli szerepe is. A vastagbéltükrözésről szóló slágerek nagy sikert arattak. Leírtam, hogy lehet egy Twitter üzenettel eljutni a New York Times-ba, illetve hogyan lehet ismeretlen gyógyszert azonosítani otthon.

Április: SMS-t küld a pirula, az e-páciensek hallatják a hangjukat, orvos betegével beszél (vagy nem beszél) Facebook-on, a Health 2.0 párizsi konferenciáján jártam és a filmvásznon megjelenő betegségeket szedtem össze.

Május: A vulkáni hamu a közösségi média szárnyalásához vezetett, az internet megvonása pedig betegséghez. Élő műtétet néztünk iPhone-on, megtudtuk, mennyi cukrot eszünk, mekkorák az orvosi közösségi oldalak, milyen laboreszközöket tartunk a konyhában és milyen a személyre szabott genetika helyzete hazánkban.

Június: Kiderült, veszélyes-e a tudományra a web 2.0, mennyibe kerül Dr. House ügyködése, milyen a virtuális sebészet, miért van bajban a személyre szabott genetika, hogyan lehet vércukorszintet mérni tetoválással vagy erotikusan megfulladni, hogyan viselkedjenek az orvosok a weben és mi a helyzet a farma területén a web 2.0-ben.

Július: Megjelentek új betegségek, mint a fórum moderálitisz, sorstársak webkamerán beszélgettek, egy nemzet lelkiállapotát tudta tükrözn a Twitter és a Pink Glove Dance lett világhírű.

Augusztus: Az emberi testben jártunk egy múzeum segítségével, gyógyszerautomatákat helyeztek el bevásárlóközpontokban, a gyógyszercégek irányelveket publikáltak a közösségi médiás jelenléttel kapcsolatban, a mobilweb jövője is megjelent, és a McHotDog meg KiwiBurger is felütötte a fejét.

Szeptember: Kiderült, hogy a köhögés infarktus ellen csak hoax, az orvosi élet nem fenékig tejfel, és aki népszerű, hamarabb megbetegedhet. A kardiológusok dalra fakadtak, mások eltáncolták PhD-jüket, én pedig bekerültem a világ top 5 orvosi Twitterezője közé.

Október: Kiosztották az anti-Nobel-díjakat, a HIV genomjából zenét csináltak, egy doktor rappelni kezdett, az indiai utcai fogorvosokról pedig kisfilm készült. Az amerikai betegek megnézhették, kap-e orvosuk pénzt a gyógyszercégektől, illetve a klinikusok Bábel hala is megjelent, végül pedig beszámoltam philadelphiai élményeimről.

November: Nyilvánosságra hozták, mennyi pénzt kapnak az amerikai top orvosok. A műtétekről twitteltünk, az orvosi bloggert beperelték, Facebook-on orvosi botrányok voltak, az Internet az orvoslásban kurzusom lezárult. Összehasonlítottam az online orvosi oldalakat 2000 és 2010 között.

December: Bemutattam a Telebaby projektet, egy dél-afrikai kórház mindennapjait, 2010 legjobb előadását, az okostelefonok egészségügyi lehetőségeit, beleértve a színtévesztést is, illetve sokat írtam arról, hogyan kellene kezelnie a gyógyszeriparnak a közösségi médiát.

Jó böngészést, boldog új évet mindenkinek! Találkozunk 2011-ben!

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr332548537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

N Karesz 2011.01.01. 14:31:36

Egyik kedvenc orvosi blogom ' Sok sikert '
süti beállítások módosítása