MedIQ

Íme a magyar orvosi blogkarnevál újabb kiadása, immáron a kilencedik. A blogkarnevál célja, hogy betekintést nyújtson a magyar orvosi, tudományos blogok világába úgy, hogy azoknak a legjobb cikkeit, posztjait válogatja ki és tárja az olvasók elé. Az érdeklődő olvasóknak így könnyebb megtalálniuk a legjobb cikkeket, a bloggerek pedig egyszerűen promótálhatják munkáikat. Lássuk tehát az eheti termést:



Keszthelyi Gyula, blogger háziorvosunk, Szükséghelyzet a német kórházakban címmel közölt írást.
 
A Cogito Ergo Sum blogról, Orosz Viktória újból a legjobbját hozta, így megint két cikket vagyok kénytelen bemutatni tőle. Elkészült a tuberkulózis kórokozójának géntérképe és Németország legkisebb újszülöttjét hazaengedték fél éves korában a kórházból.



 
A Keep Da Law blog a hét legnagyobb port kavart esetéről beszél.

Dubecz Attila, a magyar web 2.0 sebésze, megemlíti a melanoma magyarországi siralmas helyzetét, de a Budd-Chiari szindrómáról is szól pár szót. A képen látható páciens nem foglalkozott hasának látványával.

 

Pánics Gergely ezen a héten is kiemelten foglalkozott az Achilles-ín rekonstrukciós műtétekkel.

A Rezidens blog elgondolkodtató írást mutat be Itthon tanul, külföldön gyógyít címmel.

Katona Zsuzsa eheti remeke: Iskola és valóság ~ tanulmányaink és a mindennapok

A zöld egerek nyomában - a Science Light blogról.



Még egy részletes és érdekes írás az Akciós Potenciálon a kíváncsiság génje címmel. Érdemes a kommenteket is végigkövetni.

Az agy és a (szabad) akarat a téma a Critical Biomass blogon.

A Kaizen Blog az Individuálisan kezelt betegek posztjában a személyre szabott orvoslást ecseteli.

Nagy vihart kavart a Nagy Fogyás című műsor. Ezt veszi górcső alá Füredi Krisztián a Pszichológia blogon.

Jóföldi Endre blogján találtam az Egészség témájú kereső a Microsofttól cikket.



És megérkezett végre az első beküldött anyag is. Az "esemény utáni" tabletta mítoszáról lehet olvasni a Médiazsiráfon.

Remélem, tartalmas utazás volt a magyar orvosi és tudományos blogok világában. Nemsoká újra jelentkezünk!

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr30195529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kicsi lány 2007.10.17. 19:54:02

Szia!
Szoktam olvasgatni a blogodat, és ha nem baj akkor kilinkelném a sajátomra.
Kicsi lány
süti beállítások módosítása