MedIQ

Olvasom az Indexen a Nielsen Online piackutató kimutatását:

A látogatottsági adatok szerint a twitterezők hatvan százaléka abbahagyja a posztolást a csatlakozás után egy hónapon belül. „Jelenleg körülbelül negyven százalék azoknak az aránya, akik a csatlakozást követő hónapban is visszatérnek a Twitterre" – mondta David Martin, a piackutató kutatási igazgatója.

Mit vártak ezek a felhasználók?

Ha azért csatlakozom egy közösséghez, azért próbálok ki egy webes eszközt, mert mások is így tettek, akkor kár volt rászánni az időt. Sokszor adok elő klinikusoknak, mondok nekik 3-4 konkrét példát, hogyan lehet és hogyan használják már orvosok a világ más pontjain a Twittert a kommunikáció megkönnyítésére. Aztán amikor egy héttel, hónappal később találkozunk, elmondják, hogy kipróbálták, de ne jött be, nem jó az semmire.

Hát persze, hogy nem. Ha ok nélkül kezdem el használni, miért adna az nekem értéket? Én azért kezdtem el Twitterezni, mert láttam, hasznos lehet információszerzésre. Most Twitteren ismerkedem meg karrierem szempontjából a legtöbb és egyben legfontosabb emberekkel. Ott jutok a leggyorsabban információhoz. Leírtam anno 10 okot, miért használom.

Ha valaki beregisztrál a Twitteren, ott fog egymaga állni és persze, hogy nem történik semmi. Nade, vannak tippek. Íme rengeteg orvos, kutató, hallgató, e-páciens Twitteren:

Ezt pedig egy design csapattal alkottuk, az orvoslás és Twitter kapcsolatáról szól: 

 

További olvasmány:

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr631097536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lifelike 2009.05.01. 21:13:32

nekem se jott be a twitter
biztos masra hasznaltam volna, nem karrierepitesre

meg kicsit elegem is van abbol hogy mindenki NEKEM akar tartalam gyartani, de en meg kevesebbet szeretnek netezni, nem tobbet

fraki 2009.05.01. 21:36:39

hehe, nincs sok értelme a posztnak. Körülbelül azt mondtad, hogy a twittert nem szabadna ajánlani senkinek. Ugyanis ha már ajánlották, oda a belső motiváció.

Képzeld, én 1 éve használom több-kevesebb intenzitással, de nekem se _jön be_.

Jack__Bauer 2009.05.01. 22:07:07

Ha lediplomázol és klinikusként fogsz dolgozni akkor elég hamar leszoksz majd az ilyen baromságokról, mint a Twitter. Nem nagyon lesz rá időd ugyanis...

Ha viszont a "személyre szabott genetikának szenteled az életed" (aminek már a koncepciója nonszensz, szvsz), akkor majd elkutatgathatsz, eltwitterezgethetsz a hasonszőrű medikockákkal együtt kedvedre, miközben azon szörnyülködhettek, hogy milyen maradiak ezek a klinikusok...

Tudod mi a mai valóság? A medsol, a dosos felületével, az. És még mindig százszor gyorsabb, mint a csilli-villi e-medsol... Ennyit a twitterről. Meg az rssről. Meg a többi webkettes baromságról, amelyek annyira fognak elterjedni kábé mint a wap. Értelmük is annyi van.

balage28 2009.05.01. 22:41:06

Mire is jó a twitter ?
(de tényleg, valaki elmagyarázhatná...)

Lali_ 2009.05.02. 01:03:44

+1, én is reggeltem, kipróbáltam, de nem igazán jön be...

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.05.02. 01:14:08

A Twitter szerintem se jo semmire, ezert aztan ki se probaltam, viszont ezt a 60%-ot tobbfelekepp is lehet nezni. Az egyik szempont az, hogy ez egy ertelmetlen es haszontalan kacat. A masik viszont az, hogy jo a marketingje, mert meg olyanokat is sikerul odacsabitani egy kiprobalas erejeig, akiknek eszuk agaban sincs hasznalni valojaban. Es bar a twitter tulajok szemszogebol nezve sajnalatos, hogy ilyen sokan otthagyjak, az ott megrado felhasznalok szamat nagyon novelni nem lehet, mert hat az egyszeru kis otletecske ennyit tud. Orulni viszont lehet az eros marketingnek, mert igy eleg keves olyan potencialis felhasznalo lehet a vilagon, aki elvileg hasznalna, csak nem jut el a kiprobalasig.

Igy viszont keves ertelme van szapulni azokat, akik elkezdik, mert azt hiszik, aztan meg megsem. :)

feltalalo 2009.05.02. 06:42:08

Használd társkeresésre! Lehet, hogy ott jön szembe a szerelem. :)

feltalalo.blog.hu/2009/04/29/hasznaluk_a_magyar_twittert_tarskeresesre

magdi_anyus 2009.05.02. 08:38:39

mi az a twitter?
medsolt tudom mi...egyetertek a kommenttel, ill. a nagy magyar valosaggal....

Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2009.05.02. 10:34:38

Jack Bauer: Az ilyen felfogás a kedvencem, a világvége magyar hozzáállás. Ismerek olyan magyar orvost, aki használta már értelmes célokra a Twittert és bejött neki. Ismerek tízszer ennyi külföldi orvost, aki ugyancsak használja.

A Twitter nem hasznos mindenkinek, ahogy blogja se legyen minden orvosnak. De aki talál benne okot, értelmes indokot a használatra, az szeretni fogja.

Csak azért, mert neked ilyen az időbeosztásod, attól még másnak hasznos lehet.

Sok klinikán töltöttem el sok időt, láttam a belső működésüket. Tapasztalatom az, hogy messze több feladata van egy klinikusnak, mint kellene, ráadásul az általam ismert, legrosszabb időbeosztású emberek is mind klinikusok. Ezen márpedig lehet javítani.

Pl. járj be a kurzusomra, ott direkt erről beszélek :)

Pajala · http://vasarolaszulo.blog.hu/ 2009.05.03. 13:59:19

khm..lehet, hogy sokan nem tudnak annyira angolul, hogy a twittert nemzetközi kapcsolatépítésre is tudják használni, úgy mint Te, Berci? nem lepődnék meg, a így lenne...
süti beállítások módosítása