MedIQ

A Medizone.hu oldalon megjelent egy cikk az okostelefonok orvosi alkalmazásairól, melynek kapcsán engem is megkérdeztek.

Természetesen belefuthatunk banálisnak vagy feleslegesnek tűnő darabokba a választékot áttekintve, a szakember szerint ennek ellenére a fellelhető alkalmazások döntő többsége hasznos. "Elkerülhetetlenül haladunk a mobil eszközök, technológiák napi használata felé az egészségügyben, mind az otthoni felhasználók, páciensek körében, mind orvosszakmai téren" – véli Meskó Bertalan, a Debreceni Egyetem PhD hallgatója, a Webicina.com orvosi szakportál alapítója. Hozzáteszi: ma már utóbbi területen is egyértelműen látszik az a trend, miszerint egyre több orvos használ okostelefonokat akár betegágy mellett is, hiszen az orvosi információ óriási mennyiségét ezekkel az eszközökkel lehet a leghatékonyabban és valós időben menedzselni. Elsőre ugyan meghökkentő elképzelni, ahogy az orvosunk konzultáció közben keres ki egy-egy adatot, Meskó szerint azonban ez ma már a valóság, és azt az aneszteziológus kollégáját említi példaként, aki számos, aneszteziológiával kapcsolatos bővítményt, alkalmazást használ iPhone-ján, így az ezek között található kalkulátorokkal és útmutatókkal rendszeresen tudja ellenőrizni például a gyógyszerek dozírozását.

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr232548418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.12.30. 15:54:11

szerény személyem például megrendelte az iThlete nevű kis kütyüt, amelyet az iPhone-hoz csatlakoztatva, a megfelelő szoftverrel HRV-t tud mérni és abból általános edzettségi állapotunkra tud következtetni a masina. Én nagyon ajánlom minden aktív életet élő iPhone felhasználónak! Gondolom nem túl ismert a dolog, mert legjobb tudomásom szerint nekem kellett megkérni a fejlesztő céget, hogy elérhető legyen a szoftver a magyar appstore-ban is :)

Ugyancsak jópofa a "Heart rate" nevű alkalmazás, amely hasonló elven működik, mint egy pulzoximéter.. persze ez inkább csak játék, mintsem valós, pontos mérésre alkalmas progi. (ingyenes)

Nagyon ajánlom még a "MyNetDiary" nevű app-ot, ez nagyon sokoldalú progi, rendszerezni lehet vele a diétánkat és mindenféle egyéb dolgot :)

Futottak még a fitnesz mappámban: SimGym, leanscale, SprintGPS, Fitness PRO, iPedometerFit

Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2010.12.30. 16:03:05

Ezek nagyon jók, köszönöm a tippeket! Megnézem, melyek elérhetők Androidra is.

Certificate_of_Words · http://certificateofwords.com/word/Certificate%20of%20Words/ 2010.12.30. 22:34:48

Az hogy milyen adagolást ajánlunk egy gyógyszerből az adat. kb 5 éve folynak egyedi fejlesztések gyógyszercégeknek az ágy melletti adarbevitelről és a megfelelő adagolásról. Jó dolog hinni az orvosi barndben. de ma már nem aspirint kell felirni az ágy mellett komoly gyógyszerek (rendszerek) állnak az orvos rendelkezésére. Nem csak a gyártól kapott visszatérítés az ami meghatározza hogy mit ír az orvos hanem az is hogy melyil gyógyszer adagolását ismeri készség szinten.
Sajnos az gyógyászat ma még messze van a IT tól. Szerintem a egyének azaz az orvosok miatt. De erre nincs semmilyen adatom csak az érzésem.

szwerinem mindenkinek segíteni fognak az okostelefonok és az orvosok brandje még jobb lesz.

kalandlövész · http://kalandloveszet.hu 2010.12.30. 23:28:12

Előbb-utóbb lesz benne vérnyomásmérő is szerintem, és elküldi az adatot a kezelőorvosnak.

PokerKevin · http://pokerheaven.blog.hu/ 2010.12.31. 03:56:12

Előbb-utóbb a testünkbe tesznek valami chipet és kész.

PokerKevin · http://pokerheaven.blog.hu/ 2010.12.31. 03:56:58

Előbb-utóbb a testünkbe tesznek valami chipet és kész.
süti beállítások módosítása