MedIQ

A Wired magazinban nagyon érdekes cikk jelent meg, mely a placebo érdekes, sokszor nem várt hatásával foglalkozik. Számos gyógyszerkísérletet kellett visszafújni, mivel a placebo hatékonynak bizonyult a kipróbálandó gyógyszerrel való összehasonlításban. Először is, mi az a placebo?

A placebo olyan orvosi művelet vagy készítmény, mely a páciens állapotának javítását kívánja elérni valódi beavatkozás vagy hatóanyagok nélkül, pusztán a kezelésbe vetett hit által. A placebo tehát „látszólagos gyógyszer”, amely azonban sokszor – lelki úton – tényleges javulást tud elérni.

Ha egy gyógyszercég előáll egy új gyógyszerformulával, két fázisban is placeboval kell összehasonlítani a hatását, azaz a betegek egy csoportja az új szert kapja, a másik pedig hatástalan készítményt, és az orvosuk sem tudja, melyik melyik (kettős vak vizsgálat). Ha  placebo hatásosnak bizonyul, az kellemetlen meglepetés a gyógyszeriparnak. Márpedig manapság egyre gyakrabban fordul elő.

Az elmúlt évben például megbukott jó néhány szer a placebo-val szemben elvesztett verseny miatt: egy génterápiás eljárás Parkinson-kórban; egy szer a Crohn betegségben és egy a szkizofréniában hatékonynak vélt gyógyszer.

Háborúkban köztudott, hogy ha elfogy a morfin, a fiziológiás sóoldat befecskendezése is csökkentheti a fájdalmat, ezzel megelőzve a sokk kialakulását. Azóta is sokan kutatják a placebo hatását, amit inkább placebo válasznak hívnak. Azaz önmagában a kezelés megléte, akár hatékony szert tartalmaz, akár nem, javíthat a beteg állapotán, ugyanis placebo hatására ópiátok szabadulnak fel a szervezetben, illetve dopamin, ami kifejezetten javítja a Parkinson-kórosok állapotát.

Talán a legérdekesebb tanulmányt a témában Ted Kaptchuk végezte a Harvard Egyetemen. Irritábilis bél szindrómás betegeket 3 csoportba osztotta. Egy csoport csak várólistára került, egy csoport úgy kapott placebot, hogy az orvos negatívan viselkedett, egy csoport pedig úgy kapott ugyancsak placebot, hogy az orvos készségesen válaszolt minden kérdésre, igyekezett a beteg pozitív életszemléletét erősíteni. Nem meglepő, hogy  a harmadik csoport állapota alakult a legjobban, az viszont meglepő, hogy még az első csoporté is javult.

A Wired szerint a tabletta színe sem mindegy. A sárga antidepresszáns, a piros stimuláló, a zöld nyugtató hatású.

Biztos vagyok benne, hogy számos érdekes placeboval foglalkozó tanulmányt fogunk olvasni a közeljövőben.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr251398677

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Placébó 2009.09.22. 10:29:38

 A placébó az, amikor be se veszel valamit, mégis használ. Hasonlit az instanthoz, ugyanis az meg attol használ, ha víz van benne, ez meg attol, ha víz van benne, de nincs benne az, amibe van a víz, hanem csak úgy anélkül van, de néha még a víz si...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2009.09.22. 09:14:21

Nem hiába fogynak jól a homeopátiás "szerek"

softcore 2009.09.22. 09:30:43

@krajcs: Nekem is rögtön ez jutott eszembe.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.09.22. 09:31:21

"Ha placebo hatásosnak bizonyul, az kellemetlen meglepetés a gyógyszeriparnak"

Nem értem miért. Olcsó előállítani, csak rá kell írni, hogy "nem tartalmaz mesterséges anyagokat", vagy hogy "homeopátiás", és hat is.

Szerintem a gyógyszeriparnak az a kellemetlen meglepetés, ha valami nem bizonyul hatásosnak.

Ó ez csak a Tomi 2009.09.22. 09:35:57

@flugi_: A kellemetlen az, amikor egy gyógyszer fejlesztésére ráköltenek 10-20 millió dollárt, aztán rájönnek, hogy elég lett volna lemenni a közértbe és venni egy zacskós M&M's-et 2 dollár 99 centért.

papamaci1 2009.09.22. 09:52:44

Mondjuk adjunk homeopátiás szert maláriában, perforált appendicitiszes hashártyagyulladásban, szívinfarktusban AIDS-ben,cukorbetegségbe, a beteg "pozitív előkészítése" nélkül. Aztán várjuk az eredményt......Elég sok "hívő" fog meglepődni...

papamaci1 2009.09.22. 09:54:22

@flugi_: Pontosan. A cikkíró kissé nem ért hozzá.A placébó szükségszerűen hatásos. Azért placébó a neve.

Bambina 2009.09.22. 09:54:57

Kedves Berci, nem piszkálódni akarok, de nagyon pontatlan a cikk. Az egyáltalán nem újdonság, hogy a placebonak lehet terápiás hatása, a gyógyszeriparban ez a tény önmagában senkinek nem kellemetlen meglepetés. Ha egy klinikai vizsgálatban ezt tapasztalják, ettől még nem vonják vissza a vizsgálati szert. Ha hatásosABBnak bizonyul a palcebo, akkor igen. Kis különnbségnek tűnik, de nem mindegy, hogy melyik szót használja.
Emellett rengeteg nyelvtani és stilisztikai hiba van a szövegben.

cicamaca 2009.09.22. 09:56:43

Tudtommal az is évek óta gyakorlat, hogy időnként újracsomagolják/átnevezik a gyógyszereket, ugyanis egy idő után hatáscsökkenést lehet megfigyelni, ami az átnevezéssel/új színnel eltűnik.

Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2009.09.22. 10:02:39

Bambina,

Érdemes erről Steve Silbermannal konzultálni, a cikk írójával.

Átnéztem a bejegyzést, tényleg voltak benne hibák, javítottam, köszönöm!

Angool · http://angol.freebase.hu 2009.09.22. 10:33:01

@cicamaca: ezt más termékeknél is eljátsszák, pl. fogkrém, stb...

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.09.22. 10:43:27

Állítólag olyan is van, hogy akkor is gyógyszert használnak, ha a gyógyszer bizonyítottan nem jobb a placebónál:

agyvihar.blog.hu/2009/04/04/gyogyitas_atveressel

Bambina 2009.09.22. 10:47:01

@cicamaca: Ezt nem azért csinálják, mert kezd a szer kevésbé hatásos lenni, hanem mert az eredeti készítménynek lejár a szabadalma és más gyártók is (van akár az eredetit kifejlesztő cég) forgalomba hozhatják, persze más néven és csomagolással, alacsonyabb áron. Na nem csupa jóindulatból, hanem a nyereségért.

Sok disznóság van a gyógyszeriparban de azért nem kell még három lapát csacsiságot rátenni.

rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2009.09.22. 11:07:02

Ahogy egyre többen jönnek rá, hogy képesek magulat meggyógyítani, - vagy tovább megyek - képesek magukat nem megbetegíteni, úgy egyre viccesebb lesz nézni kívülről a nyugati orvostudomány próbálkozásait.

Rich.mond 2009.09.22. 11:16:56

@rszarvas: Ja persze. Gondolom az is a placebónak, és a keleti csodadoktoroknak köszönhető, hogy száz év alatt majdnem megháromszrozódott a születéskor várható élettartam Európában.

Nem kell marékszámra enni a gyógyszert, de azért túlzásokba ne essünk.

2009.09.22. 11:18:57

@rszarvas: esetelg részletezhetnéd a csodálatos módszereket az öngyógyításról és a mindenféle bacik, vírusok, gombák, paraziták, vagy a balesetek távoltartásáról.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.09.22. 11:43:10

Megjelent a MEDIQ blog padiája a blogparódián:

blogparodia.blog.hu/2009/09/22/mediq_sertesinfluenza

Fogadjátok sok szeretettel, s egy szavát se vegyétek komolyan :-)

foobared 2009.09.22. 11:51:45

Lehet hulyen gondolkozok, de ha en abbol elnek, hogy az emberek betegek akkor nem vagyok benne biztos, hogy az a cel lebegne a szemem elott, hogy mindenkit meggyogyitcsak. Inkabb csak betegen tartanam oket es azon filoznek, hogy minel tobb kezelesre szoruljanak.

snorbi 2009.09.22. 12:24:36

@rszarvas: Sosem tudtam megérteni az ilyen elvakult szélsőséges gondolkodást. Egy dolgot javaslok: ha gyereked születik, akkor
- tagadd meg az összes oltás beadását
- sose vidd igazi orvoshoz, csak kuruzslókhoz
- gyógyszerek helyett csak "alternatív" megoldásokkal kezeld, pl. homeopátiával (de persze ne a gyógynövényes fajtával, hanem az eredeti "szinte-nincs-is-benne-hatóanyag" fajtával)
- ha balesetet szenved, akkor mondd neki, hogy "szuggeráld azt, hogy nem fáj, és összeforr az a csont"
- stb.

Ha ezek közül bármelyiket nem teszed, akkor kérlek ne beszélj hülyeségeket. Ha megteszed, akkor "egyre viccesebb lesz nézni kívülről" a gyereked leépülését.

Tény, hogy túl sok gyógyszert szedünk, sokszor helytelenül, de ettől független nagyon-nagyon sokat köszönhetsz a "nyugati orvostudomány próbálkozásai"-nak.

cicamaca 2009.09.22. 12:53:40

@Bambina: igen, de emellett van hatáscsökkenés is. keresem neked a cikket, amiből szedtem, csak nem találom :|

drHorváthTamás · http://drhorvathtamas.com/ 2009.09.22. 23:33:46

Éppen Padovában vagyok, a EuroHear konzorcium utolsó, a terápiáról szóló 1 hetes továbbképzésén. Mivel terápia a téma, pont tegnap Coleen Le Prell arról adott elő, hogy egy új gyógyszert miként lehet bevezetni a piacra. Amúgy nem vagyok egy nagy gyógyszerpárti, de a kuruzslást sem szeretem.

Mindenesetre egy új gyógyszer az adott cégnek 100 millió és 1 milliárd dollár közötti összegbe kerül, míg a már kikísérletezett szer mondjuk tabletta formájában a gyógyszertárba kerül. Aki a gyógyszerek ellen ágál, az azt is vegye figyelembe, hogy ekkora pénz esetén a gyógyszercég azért megnézi, hogy mire költi a nagy lóvét. A mai világban hamar kiderül, hogy valami nem működik. Kis túlzással a konkurencia sokszor csak arra vár, hogy fogást találjon a másikon. Illetve senki sem fog placebo-t bevezetni a piacra, ugyanezen okok miatt. Senki sem szeret 1 milliárd dollárt kidobni az ablakon.

Coleen Le Prellnek egyébként egy vitaminkészítmény (amiről tegnap írtam is a blogban) szabadalmaztatása 6 millió dollárba került. Vagyis nem neki, de ő csinálta végig a procedúrát, mert az ő laborjuk találta hatásosnak, kb. 6-7 évi kísérletezés után. 1600 gépelt oldal volt a szabadalom, bekérték az összes pendrive-ot, CD-t, DVD-t, merevlemezt, jegyzőkönyvek, stb. És ez még csak egy vitaminkészítmény, ezért a mindenható FDA (www.fda.gov/) csak fele annyi papírt kért, mint egy "igazi" gyógyszernél.

Egyszóval finoman szólva is kétséges, hogy placebo-t be lehetne-e vezetni a piacra. Senkinek sem érdeke, meglepő módon a gyógyszergyárnak sem. A gyógyszergyáraktól függetlenül viszont a placebo effektus létezik.

neofin 2009.09.24. 20:34:03

@papamaci1:
Ez ugyanolyan igaz egyes fájdalomcsillapitóknál is.
Ha a beteg nem tud róla - hogy kapja - nem hat.

lásd. Benedetti féle open - hidden placebo tesztek ...
süti beállítások módosítása