MedIQ

Sokan félnek a vérvételtől többnyire azért, mert már volt rossz élményük, amikor nem találták el a vénát. A legtapasztaltabb ápolóval is megesik és mégsem lehet kiküszöbölni. Pedig a megoldás egyszerű lenne. A bőr alá kellene tudni látni, hogy pontosan hol van a véna, így nem csak tapasztalatra lehetne alapozni.

A Vein Viewer ezt a megoldást igyekszik elérhetővé tenni. Az elektromágneses spektrum közeli infravörös tartományát használva a bőr alá lát. 

cmwkkhowuaaivxw.jpg

Nemrég írtam arról, hogyan vesz vért egy robot. A két technológia együtt következménymentessé tehetné a vérvételt.

Még mielőtt a technológia ellenzői megjelennek, közel 100%-os sikerrel találják meg vele elsőre a vénát. Íme videón is a folyamat:

 

Elveheti-e majd egy ilyen eszköz az ember munkáját? El bizony, de ápolókra továbbra is szükség lesz olyan feladatokra, amit nem tud az eszköz helyettesíteni. Az ápolás nagy része ilyen.

Dubai-ban készítettem ezt a fotót a 3Dsystems cég vezetőjéről, Scott Summit-ról. Azt mesélte, hogy kétszer volt eltörve a keze. Egyszer kapott rá egy szokványos gipszet, másodjára viszont a 3Dsystems tervezett a kezére 3D nyomtatott keretet. Ezt ki tudta bármikor nyitni, tudott vele zuhanyozni és kényelmes volt. Az összköltség valahol 8000 Ft körül lehetett.

Ezt lehetne még olcsóbbá tenni azáltal, hogy a döntéshozás nyit az ilyen megoldások felé. A páciens életét könnyíthetjük meg vele, gyorsabb az orvosi vizit, nem kell senkinek gipszelnie, és még sorolhatnám az előnyöket.

A hasonló technológiák kicsiben és nagyban, de ennyire tudják átalakítani az egészségügyet. Már dolgozik is az ügyön egy spanyol cég.

A kedvenceim azok a science fiction sorozatok, amik nem az akcióra, vagy a meghökkentésre, hanem a jövőbeli mindennapi élet bemutatására helyezik a hangsúlyt. A nyár egyik meglepetése a Humans című sorozat volt ebből a szempontból. 

Egy jövőbeli világról szól, ahol vannak mesterséges intelligenciával ellátott, emberszerű robotok, amik az életünk részévé válnak. Innen kezdődik a történet és Sixx a Comment blogon már megírta a lényeget róla. Most íme 5 gondolat, miért olyan jó a sorozat robotikai és orvosi szemszögből is. 

amcs-new-hit-show-humans.jpg

1) Inkább szól a karakterekről, mint a science fiction-ről.

Amint elkezdünk használni egy technológiai újítást az életünkben, nem maga a technológia lesz fontos, hanem ahogyan használjuk azt a mindennapok során. A sorozat erre helyezi a hangsúlyt. Szuper lenne tudni, milyen algoritmusok vezérlik a robotokat és Asimov törvényei mennyire érvényesülnek, de az számít az átlagember számára, aki nem a technológiának él, hogy hogyan fognak ezek beépülni az életünkbe. Erről szól a Humans.

2) A robotok a tudatra ébredés határán vannak.

Csak a nagyon naív emberek gondolják, hogy tudunk olyan mesterséges intelligenciát létrehozni, ami barátságos lesz és jól megfér majd az ember mellett. Jelenleg nagyobb a valószínűsége annak, hogy nem tudjuk majd kontrollálni az AI-t és a robotok öntudatra ébrednek. A sorozat ezt a hatalmas váltást boncolja ki.

3) Terveznek robotokat az idősek ellátására.

Kihagyhatatlan elem, hogy olyan robotok is lesznek a jövőben, melyeket direkt az idősek ellátására hoznak létre. Előre programozott protokollok alapján segítik a pácienst és egészséges életmódra kényszerítik, hiába ellenkeznek. Főznek, bevásárolnak, gyógyszert adagolnak.

4) Bármilyen orvosi paramétert meg tudnak mérni.

Néhány másodpercre megérinti a pácienst és a robot máris jelzi a főbb orvosi paramétereket. Rendelkeznek a páciens orvosi papírjaival és adataival, amikhez más nem fér hozzá, csak a célszemély és ezek alapján rendelnek el vizsgálatokat vagy látják el a gazdájukat.

5) Szexuális funkcióik is vannak.

Végre egy sorozat, ami hihetően és valóságosan bánik ezzel a kérdéssel. Ha a robotok az otthonunkban emberi kinézettel bírnak (és nem is akármilyennel), egyértelműen felmerül a szexualitás. Van egy speciális piros kódjuk, amivel kiválthatók ezek a funkciók és sok kavarodást is okoz a lehetőség a sorozatban. 

Íme a trailer és tényleg érdemes belekezdeni, a nyár egyik legjobb sci-fi sorozata.

Hányszor kapom meg még kollégáktól is, hogy a technológia szép, de még messze van és/vagy drága. Pedig annyi példa van, hogy miért nincs igazuk. Egy Cambridge-ben lévő design központ most olyan eszközt tervezett, ami az orra kapcsolva azonnal mérni és jelezni kezdi a szívritmust és a légzésszámot. 

Vészhelyzetben, például balesetnél, mádospercek alatt minden sérült kap egy ilyet és onnan élőben lehet követni a sérültek állapotát. Hamarosan elérhető lesz kereskedelmi forgalomban is.

Száz meg száz hasonló eszköz jön a piacra elérhető áron. Ez a digitális egészségügyi forradalom (#digitalhealth). 

Van itt szuper hír itthonról is:

"A párizsi találkozón elfogadták az Egészségügyi Menedzserképző Központ (EMK) által javasolt stratégiai munkatervet, mely alapján a Joint Action to support the eHealth Network – JAseHN minden friss eredménye az EMK kezelésébe kerül, ezzel pedig sikerült bekapcsolni Magyarországot az új ellátási forma európai vérkeringésébe. Ezen túlmenően a szintén általuk készített logót és arculati elemeket, valamint a hivatalos weboldalt és belső kollaborációs felület struktúráját is elfogadták, melynek kivitelezése, üzemeltetése és tartalom menedzsmentje is az EMK feladata lesz a következő három évben."

Könyvemben, ami idén magyarul is megjelenik, írtam Lee Cronin skót kutató csapatáról, akik azon dolgoznak, hogy ki lehessen gyógyszert nyomtatni 3D-s nyomtatókkal. Elég science fiction szagú volt mindig is ez a terület ismervén, mennyire nehéz eljuttatni egy potenciális gyógyszert a termékig. A napokban viszont nagy lépést tett a technológia a gyakorlati felhasználás felé.

Az FDA olyan gyógyszernek adott engedélyt a forgalmazásra, mely epilepsziában használható és gyorsan felszívódik. Azért szívódhat fel gyorsabban, mint a többi gyógyszer, mert vegyész módszerek helyett lényegében kinyomtatták rétegről rétegre a porszerű alapból. 

screenshot_1.jpg

A módszert már próbálgatták egy összetevővel (a videón lent), de az igazi próba ott lesz, amikor olyan gyógyszert kell előállítani, ami több összetevőt és vivőanyagot is tartalmaz.

A gyógyszeripar egy sokat kritizált, kemény, drága, de nagyon konzervatív ipar. Szeretjük támadni a gyógyszercégeket az üzleti szemlélet miatt, ami az egészséggel kapcsolatban mindig rossz fénybe kerül, viszont ritkán látjuk a valós értékét a betegségeket eltörlő és karbantartó gyógyszereknek, találmányoknak és innovációknak. 

Az iparág óriási változások előtt áll, ami nagyban köszönhető új vagy most feltörekvő technológiáknak és új trendeknek. Íme ebből 10 példa.

1) E-páciensek: az orvossal partneri viszonyba kerülő páciens teljesen új képet teremt az egészségügyben, amire a legkevésbé a gyógyszeripar van felkészülve. Az e-páciensek informáltan szeretnének részt venni klinikai vizsgálatokban, sőt, ha ellenállást éreznek, felvásárolnak biotech cégeket, hogy maguk folytassák le a vizsgálatot. Volt már rá példa. 

2) Gamifikáció: ezzel a módszerrel motiváltan lehet tartani a pácienst a kezelésben, de akár az orvosát is. A gyógyszercégek mai módszerei elavultak. Személyesen keresik fel az orvost, alig kommunikálnak a beteggel. Ehelyett digitális eszközökkel egy kis játékos motivációnövelést beleszőve tudnának jobb kapcsolatot kialakítani az ügyfeleikkel vagy jobb képet kialakítani magukról. Egy mobilalkalmazás, egy jó online ötlet is megteszi.

3) Kiterjesztett és virtuális valóság: aki használt már Oculus Rift-et vagy Google Glass-t, tudja, mekkora élmény megváltoztatni látványban a valóságot. Száraz információkkal teli weboldalak helyett megmutathatnák a cégek, hogyan működik a szer 3D-ben. 

1_6.jpg

4) Genomika: amint tényleg olcsóvá válik a DNS megszekvenálása és elérhetővé is populációs szinten, személyre szabott gyógyszereket és dózisokat fognak követelni a páciensek. Miért kapja ugyanazt, mint milliónyi más beteg, amikor genetikailag ő rosszabbul dolgozza fel a szert? Ezzel az információval fogunk menni orvoshoz és várjuk majd a megoldásokat a gyógyszeripartól.

5) Szenzorok: testszerte elhelyezett szenzorokkal egyre több paramétert tudunk magunkról mérni. A klinikai vizsgálatok sikere nagyban függ a begyűjtött adatok mennyiségétől és minőségétől. Ezt fogja automatikussá, gyorssá és olcsóvá tenni a szenzorok forradalma. Sőt már gyógyszerekbe is lehet tenni szenzort, hogy lehessen látni és mérni, hogyan szívódnak fel.

2_1.png

6) Csináld magad biotechnológia: vannak olyan laborok, ahol hozzá lehet férni profi felszerelésekhez egy biotechnológiai kísérlet kapcsán. A kutatók új generációja már digitális eszközökkel sajátítja el a tudományos módszert amilyen gyorsan csak lehet. Jack Andraka sztoriját érdemes megismerni. Elképzelhető, hogy a jövő gyógyszeripari felfedezései nem szabadalmi biztosok szobájában lesznek bemutatva, hanem a Reddit-en.

7) 3D nyomtatók: egy skót csoport azon dolgozik, hogy gyógyszert lehessen nyomtatni olcsón és bárhol. Az egész iparágat át kell formálni, amint elkészülnek egy működő verzióval. Egyelőre csak egy összetevőt tartalmazó kapszulát sikerült nyomtatni.

3_2.jpg

8) A klinikai vizsgálatok vége: ahelyett, hogy embereken tesztelünk új szereket, embermodellek milliárdjain fogunk tesztelni több ezer gyógyszerjelöltet szuperszámítógépekkel. 

9) Mesterséges intelligencia: amikor az IBM Watson-hoz hasonló gépek elkezdik elemezni a temérdek adatot gyógyszerekről, klinikai vizsgálatokról, mellékhatásokról, olyan összefüggéseket fogunk tanulni, amikhez eddig évtizedek kellettek volna.

10) Nanorobotok: rég rebesgetik, hogy olyan mikrorobot már van, ami testfolyadékokban tud úszni. Egy lépték és kész a nanorobot. Vannak már viszont ma is olyan nanorácsok, amik elviszik a gyógyszermolekulát a célsejtekhez, ezzel teljesen kizárva a mellékhatás lehetőségét.

4_2.jpg

A Nestlé már rendelkezik ételnyomtatásra koncentráló részleggel. Még nem nyomtatunk ételt otthon, de amint egyre többen fognak, nekik kész üzleti modelljük, szakértőik, termékeik lesznek. Ilyen előrelátó gondolkodás kellene a legkonzervatívabb iparágtól. Bár nehezen hajlanak efelé, a kockázat most nem a profit csökkenése, hanem hogy a váltás nélkül iparáguk sem lesz.

Szeptember 16-án 17:00-tól tartjuk a következő Digitális Medicina workshopot, amire már lehet is jelentkezni. Ezeket a témákat fedjük majd le:

Már nem csak Amerikában foghatjuk kezünkbe az orvoslás jövőjét: EKG mérő okostelefonon, Withings Pulse, Tinké, Pebble okosóra, okosvilla, EEG merő fejpánt és a Withings Blood Pressure vérnyomásmérő. Naprakészség, online keresés, szakmai tartalmak felkutatása, e-páciensek, orvosi weboldalak és sok más gyakorlati útmutató és tanács a 3 órás workshopon! Személyesen segítünk, hogy már aznap alkalmazhassa a tanultakat. Mindent megtanítunk, amit egy egészségügyi szakembernek az internet alapjairól tudni érdemes.

Ha valaki elakad, személyesen segítünk, mert a cél az, hogy már aznap alkalmazhassák a résztvevők a tanultakat. Szeretettel várunk minden jelentkezőt, orvost, medikust, nővért, bármilyen egészségügyi szereplőt!

alivecor-ecg.jpg

süti beállítások módosítása