Az elmúlt év legnagyobb vitákat és figyelmet kiváltó témája mindenképpen a web 2.0/közösségi média és a gyógyszeripar speciális kapcsolata. Röviden összefoglalva, a közösségi média hatalmas lehetőségeket teremtett kommunikáció terén, viszont ezeket a lehetőségeket nem sikerült egyetlen szervnek sem szabályoznia, márpedig a gyógyszermarketingben minden alapos szabályozás mentén zajlik. Így most mindenki két tűz közé került, a gyógyszeripar is (még ha nem is mindenki akarja ezt a web 2.0-es világot befogadni), a szabályozók és a "fogyasztók" is (beleértve orvost és betegét).

Dr. Holchacker Péter, jogász-közgazdász nagyszerű cikket írt a medicalonline.hu-n a témáról, benne fontos mondatokkal és egy 8 pontos ajánlással.

Azonban e szabályok – és ebből adódóan az ellenőrző hatóságok – sem tudják kezelni azt a helyzetet, miszerint az új kommunikációs csatornákon egyetlen szereplő sem tud kizárólagos felelősséget vállalni a web2-n terjedő információkért, nem tud ugyanúgy minden vonatkozó előírást és feltételt érvényesíteni, mint például egy általa készített szórólap, hirdetés vagy reklámspot esetében. Pedig miután külön szabályok egyelőre nincsenek az új webes eszközökre, így ezek számonkérése sem alapulhat másra, mint a hagyományos marketingkommunikációs eszközök vagy a gyógyszerismertetés kapcsán vizsgált tartalmi és formai elemekre.

Nem is beszélve arról, hogy milyen bonyolult kérdés az, amikor egy beteg a felírt gyógyszer nem várt mellékhatásáról ír valamelyik fórumban vagy blogban.

Szerintem a megoldást az jelentené, ha

1) az FDA (az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatala) - mivel az európai megfelelője teljesen alkalmatlannak tűnik erre - végre előállna egy konkrét ajánlással a tavalyi, minden résztvevőt megmozgató FDA Social Media Hearing után.

2) a nagyobb gyógyszercégek összeállítanának egy univerzálisan alkalmazható ajánláslistát arról, alkalmazottaik miket írhatnak a cégről vagy a cég nevében a közösségi médiában (a Roche már egyedüliként készített ilyet, csak rövidet és részletmenteset)

3) ha átgondolná mindenki, milyen szabályokat alkalmaz az offline és az online világban, merthogy a szabályok ritkán különböznek. Ha a sarki fűszeresnél nem kérdezgetem orvosomat a családról, akkor Facebookon se tegyem; illetve ha az utcán sem bombázna személyesen gyógyszerinformációval egy ügynök, akkor Twitteren se tegye.

4) ha az orvosi oktatásban külön kurzus szólna a témáról (ahogyan Debrecenben szól is már 2008 óta), hiszen egyre több hibát követnek el a hallgatók, fiatal orvosok e téren.