MedIQ

Sokszor kapok kérdéseket arról, milyen kihívásokkal, etikai problémákkal fogunk megküzdeni a következő években az orvosi technológiák gyors fejlődése miatt. Erről beszéltem a legutóbbi videómban és a listában is összefoglalom a legfontosabbakat. Egyetlen megoldás van, minél hamarabb el kell kezdeni egy társadalmi párbeszédet ezekről. 

1) Orvosi eszközök hekkelése: Pacemakert és inzulimpumpát már sikerült távolról meghekkelni és várhatóan több eszköz is így fog járni. Biztonsági szakértők szerint testben lévő eszközöket használhatnak majd fel direkten kárt okozni a hordozóiknak.

2) A privát szféránk védelme: Sokkal több információt osztunk meg, mint gondolnánk. Nézzük néha rá a mypermissions.org-ra, hogy lássuk, milyen alkalmazásoknak adtunk már engedélyt, hogy hozzáférjenek személyes dolgainkhoz. A most születő gyerekeknek már szinte minden lépése figyelve és naplózva lesz.

3) Otthoni szkennelés: Most sok orvos azért aggódik, mert a betege rákeres a betegségére online és fals információkat találhat. Mi lesz akkor, ha a beteg otthon leszkenneli magát, vérképet csinál és azzal megy orvoshoz? A Nokia Sensing Challenge éppen ilyen otthoni szkennerek létrehozásán fáradozik.

4) Egészséges emberek technológiára váltanak: Matthew James-nek egy születési rendellenesség miatt csonka a karja. Kedvenc Forma-1-es csapatát meggyőzte, hogy szponzorálja a robotikus művégtagját, cserébe hordja majd a logójukat. A szponzoráció szerencsére megtörtént, de a logó viselésére nem került sor. Mi lesz ha egészséges végtagú emberek vesznek maguknak majd robotikus művégtagot? 

59290647.jpg

5) Biológiai különbségek: Ahogy a technológia kiterjeszti képességeinket, lezs egy pont, ahol két ember közötti financiális különbség biológiai különbséget okoz majd, hiszen megveszi az eszközöket, hogy gyorsabb, okosabb, jobb legyen.

6) Mi lesz, ha kitoljuk az életet? A hosszú élet titkát régóta kutatják és egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy a 100 éves kor ne legyen kuriózum. Mi lesz a társadalommal, ha ilyen hosszú életre lehet számítani? Hogyan tudjuk megoldani, hogy az idősödés ne legyen szoros viszonyban az egészség romlásával A transzhumanisták szerint egyenesen etikátlan meghalni.

7) Bioterrorizmus: A van elképzelések szerint nanorobotok élhetnek majd a vérünkben, melyek minden betegséget kiszűrnek, jelzik okostelefonon keresztül és a tünet szó is ki fog veszni a szótárunkból. Mikrorobotok már tudnak úszni testfolyadékban, így egy léptékre vagyunk ettől. De milyen veszélyt jelent majd, ha, ahogyan bármilyen más eszköz, ez is irányítható lesz távolról?

bigstock-nanobots-7414004_1.jpg

8) Technológia vs orvoslás: A bizonyítékokon alapuló orvoslás természetéből adódóan nem fogja tudni követni a technológiai robbanást. Mi lesz, ha emberek látják a fejlesztéseket, de nem férnek hozzájuk, mivel azok teszteléséhez idő kell?

9) Filozófiák: Transzhumanisták, szingularitáriánusok, és sok más olyan irányzat, melyek a jövőt tekintik alapnak. Biztosan nem egy irány adja majd a megoldást a jövőt nézve, hanem ezek egyvelege. A technológiai robbanást látva viszont könnyű lesz beleesni egy-egy ilyenbe, pedig most kellene tisztán tudni gondolkodni és megtalálni a nekünk, egyénenként leghelyesebb utat.

10) A technológiai szexualitás: Davecat két szintetikus feleséggel él. Tervezi, hogy robotokkal is fog élni. Neki ez a norma. Vannak olyan fejlesztések, melyek konkrétan robotizálhják a szexuális életet.

davecat_130907.jpg

Még több sztori a jövő orvoslásáról az új könyvemben:

the-guide-to-the-future-of-medicine-ebook-cover.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr527227511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kadarnepe 2015.02.28. 17:11:28

Érdekes kérdések, szerintem itt a scifi irodalom segítségünkre lehet.

Pl. a biológiai különbségek valamint a privát szféra védelméről szóló pontokhoz elég csak megnézni a Gattaca című filmet.

Az egyre tovább és biztonságosabban élő emberek társadalmáról érdekes képet kaphatunk pl. Asimov robotos könyveiből (szerinte az egyre hosszabb élet teljesen kiöli az emberekből a kockázatvállalást, és mindent, ami előre hajtja a fejlődést: az eredmény a szép lassú hanyatlás, vagy valami durva elkorcsosulás).

Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2015.03.01. 15:39:01

Egyetértek, a sci-fi segít megérteni, mi vár ránk.

Formentera 2015.03.04. 22:16:12

Érdekes, jó cikk és összefoglaló!

A sci-fi kapcsán én is csatlakozom, de a 6. ponthoz kapcsolódóan felvetném, hogy itt az élet meghosszabbítása jelenik meg, de nőként, és leendő anyaként én úgy látom, hogy egyelőre a rendellenességekkel születendő vagy rendelkező gyermekekre kellene fókuszálni, mert nekem ellentétes, hogy a 100 évig élés koncepciója jelenik meg a társtechnológiák felhasználásával, miközben születnek beteg kisbabák.

Lady Jessica 2015.04.07. 23:56:11

@Formentera: jelenleg a rendellenességgel született gyerekek nagy részén nem tudnak segíteni...
süti beállítások módosítása