MedIQ

Michael Phelps most nyerte meg nyolcadik aranyérmét a pekingi olimpián. Ennek az elképesztő teljesítménynek az okát sokan kutatják, pedig egy magyarázat igencsak kézenfekvő lenne. Allie Janson genetikai tanácsadó szerint Phelps egyértelmű jellegzetességeit hordozza magán a Marfan-szindrómának. Megjegyzendő, ha tényleg így van, akkor gyermekének 50% lesz az esélye arra, hogy hasonló kvalitásokkal rendelkezzen.

A Marfan-tünetegyüttes a kötőszövet ritka betegsége, amely a szemben, a csontokban, a szívben és a vérerekben okoz rendellenességeket. (Dr. Info)

Az okok, amiért felmerült az összefüggés:

  • karfesztávolsága nagyobb (két méter felett, miközben az átlag 1.8 m körül van), mint a magassága
  • hosszú, vékony ujjak
  • hosszú felsőtest (hosszabb, mint a lábai)
  • ízületek extrém rugalmassága
  • hosszú, keskeny arc, kis áll

Íme egy Marfan-szindrómás:

Egyébként önéletrajzában Phelps maga is megemlíti, hogy felmerült vele kapcsolatban a Marfan-szindróma, de szerencsére a szívével nincsenek gondok. Azért fontos ez, mert a kötőszövetek gyengülése miatt nagyobb az esély a szív fő verőerének elszakadására.

Másik dolog, hogy érdekes olvasmányt nyújtanak az olimpiáról blogoló amerikai orvosok. Elmondásuk szerint, legtöbb feladatuk a hasmenéses, gyomorrontásos kórképek kezelése és a doppingtesztek ellenőrzése.

A hét idézete pedig a mexikói Angel Heredia-tól, a híres doppingdílertől származik:

– Sportszerűségből? Komolyan beszél?
– Bizony, vegyük csak a legnépszerűbb szert, az EPO-t: megváltoztatja a hemoglobinszintet, márpedig az embereknek különböző a hemoglobinszintjük. Az engedélyezés tehát éppen azt az egyenlőséget és igazságosságot valósítaná meg, amit állítólag mindenki akar. Hiszen genetikai különbségek vannak sportolók között.

– Az, hogy élőlények különböznek, természetes. Minden sportolót egyenlővé akar tenni a doppinggal?

– Az átlagos sportolónak egy milliliter vérében három nanogramm tesztoszteron van, a sprinter Tim Montgomerynek is három nanogrammja van, Maurice Greene-nek viszont kilenc. Mit tehet Tim? Nem a dopping igazságtalan, hanem a természet.

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr8619401

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Propeller 2008.08.17. 15:48:19

Olimpiai kitekintés: Michael Phelps titka?Michael Phelps most nyerte meg nyolcadik aranyérmét a pekingi olimpián. Ennek az elképesztő teljesítménynek az okát sokan [...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Francais Perrin 2008.08.17. 10:43:50

Tehát akkor a dolog úgy néz ki, hogy a teknősbékák futóversenyébe beszállt a mezeinyúl is, mert kiderült, hogy erre a feladatra az ő alkata valamivel jobb.Akkor most két dolog folyik: a résztvevő teknősbékák teljesítményfokozókat használnak, hogy kompenzálják az anatómiai hátrányukat, a mezeinyulak meg teljesítményfokozókat használnak, mert úgy még jobb.A menedzsment pedig nagy erővel kutat a Marfan-szindrómás gyerekek után. Oké.És ha egy síva-szindrómás gyereket találnának?Annak mégiscsak 6 keze van!mit tudna az úszni 100-on EPO-val!!!

Tapló Terepjáró · http://taploterep.blog.hu/ 2008.08.17. 10:44:33

a két képet elnézve azért akadnak különbségek :DDD

viszont nem értem,h ha mégis ez a "baja", akkor hogy is függ össze ezzel a teljesítménnyel?

Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2008.08.17. 10:51:38

Testalkata kiemelkedően alkalmas az úszásra, ráadásul hiperflexibilis ízületei is hasonlóan kedvezőek a vízben. Így.

tra lala 2008.08.17. 10:53:53

Én arra lennék kiváncsi, mi lenne akkor, ha most levennék a vérét, és olyan 5-10 év múlva megvizsgálnák, hogy végülis szedett-e valamit, vagy tényleg nem. Az ilyen olimpiai "legendáknál" ezt simán előírnám. Pénzt/érmet nem kell visszavenni, de ha kiderül, hogy tényleg csalt, akkor lehetne lekaparni a nevét a falról.
Elhiszem én, hogy önként vállal minden szigorított vizsgálatot. Én is vállalnám, ha tudnám, hogy úgyse mutat ki semmit.

Francais Perrin 2008.08.17. 10:59:25

Betegségről beszélünk.Pontos ez így?Vannak élőlények, akik sirály-szindrómában szenvednek: fehér tollazat, nagy szárnyfesztávolság,és tök gyorsan repülnek.És megint mások, akik mezei egér-szindrómában szenvednek.De repülésre a sirály-szindróma a jobb.Harckocsizónak jobb a lilliputi-szindrómás, mint a góliát-szindrómás.De mitől beteg?Jobb úszónak, mint gyeplabdásnak.

amos 2008.08.17. 11:02:44

ference!
A levett vizsgálati anyagot nyolc évig őrzik meg.Aki doppingolt,nagy valószínűséggel bukik.Azonban : ha a mintavétel idején még tiltólistán nem lévő,de pár év múlva már tiltott szert találnak,akkor nem számít doppingolásnak?Szerintem nem!!!
Ezektől függetlenűl le a kalappal előtte,gratulálok minden sportembernek,aki az olimpián részt vesz!!!

tra lala 2008.08.17. 11:07:50

Nem tudtam, hogy 8 évig megőrzik. Kaptak már el valakit évekkel később, azt az elraktározott mintát vizsgálva?

Tapló Terepjáró · http://taploterep.blog.hu/ 2008.08.17. 11:12:23

egyszer néztem egy műsort Armstrongról, neki is van valami rendellenessége, amitől az izmai nagyobb teljesítményt képesek leadni, mint az átlag (mintha nem termelnének olyan anyagot, ami az izomlázat okozza, vagy csak kis mennyiségben? nemtom pontosan)

szóval a genetikai rendellenességeké a jövő? még jó,h nem "tenyésztik" őket

German Shepherd 2008.08.17. 11:15:19

Remélem, nem gondolja senki komolyan, hogy doppingtiszta a fiatalember, ugye?

A múltkori NSO cikk után

www.nemzetisport.hu/cikk.php?cikk=194715&archiv=1&next=0

Üdv.: GS

nita · http://freeyourmind.blog.hu 2008.08.17. 11:24:33

Nem létezik, hogy valaki ennyivel jobb legyen mindenkinél, 7 világcsúcs mindenféle megerőltetés nélkül...azért, jogosan felmerül a kérdés, hogy használt-e valamit. Egyébként is a doppingfejlesztés jóval előrébb jár, mint a WADA, főleg Amerikában, ezért nehéz lenne elcsípni, csak úgy ne járjon, mint Marion Jones!

Tényleg elég marfanoid alkat, de ha diagnosztizálták volna vele, azonnal eltiltják a sporttól, akkor is, ha jó a szíve, ekkora terhelést nem bírt volna. Ehlers-Danlos,a flexibilis ízületek miatt, is szóba jöhet, nem?

Ha meg tényleg genetikai előnyből származik a sikere az nem bűn..

sélli_ 2008.08.17. 11:30:32

ference, Marion Jones is most bukott meg, 4-5 évvel később. Visza is vették tőle az összes aranyát, de kérdem én: emlékszik valaki, hogy ki volt a másodok mögötte, aki most Olimpiai aranyérmes lett? Nem, ugye? És ez a szomorú....

Francais Perrin 2008.08.17. 11:31:29

Namost dopping vagy nem dopping: az nem olyan nagy baj, hogy a különböző sportágakban egyre több mutánst látunk?Az orosz kosaras nők között annó szerepelt egy példány: 3 méter magas esetlen mozgású, félhülye kinézetű (bocsánat)rém, nem bírt futni, csak beállították a kosár alá és ha kapott egy labdát, egyszerűen beleejtette a hálóba.Széppé teszi ez a sportot?Tisztára a Barnum cirkusz annó 1910: íme a sziámi ikrek!!

rock 2008.08.17. 11:45:48

ezt a fajta sportolást már semmi nem teszi és nem is teheti széppé, ez fos

Balázs1983 2008.08.17. 11:47:52

Ekaterini Tanou lett a második Jones mögött Sydneyben, csak azért lenne kínos neki adni az aranyakat, mert ő meg Athénban szopott Kenterisszel együtt. A harmadikat viszont tényleg nem tudom megmondani:)

A jellemzők között van a kis áll, ami vagy elírás, vagy kiejti Mihálykát a szindróma lehetséges áldozatai közül. Mellesleg szinte biztos, hogy a növekedési hormontól akkora az álla, mint a fejem (legyünk őszinték: Lacikának is...), az növeszti meg a lábfejet, kezet is. Csak sokkal jobban hangzik az amcsiknak találni egy betegséget hasonló tünetekkel, mint lemondani egy nemzeti hősről.

Francais Perrin 2008.08.17. 11:49:35

Phelbs azt nyilatkozta egy bulvár cikkben, hogy rap zenét hallgat és az dobja fel.Ha lett volna stílusa azt mondta volna, hogy a Chemical Brothers-t.Egyébként tényleg úgy beszélünk róla, mintha az ami cuccok egy kezdőből is fenomént csinálnak, ő meg valójában csak egy kripli.A Cseh Laci csupán vegyi hátrányban volna?

Netuddki. 2008.08.17. 11:51:03

"sélli_ 2008.08.17. 11:30:32
ference, Marion Jones is most bukott meg, 4-5 évvel később. Visza is vették tőle az összes aranyát, de kérdem én: emlékszik valaki, hogy ki volt a másodok mögötte, aki most Olimpiai aranyérmes lett? Nem, ugye? És ez a szomorú...."

Nnnnna! Azért én nem írnám le ilyen könnyen Cseh Lászlót. Nem olyan öreg még. :)

Francais Perrin 2008.08.17. 11:59:50

Szuper perspektíva: elkezdhetjük az aranygyűjtést visszafelé az időben.Felbsz bukik 1 év múlva az új cuccával, a Laci meg első lesz öt évre visszamenőleg. Ebben az irányban még fejlődhet a sportág.Post-bajnokság!

Francais Perrin 2008.08.17. 12:14:37

Én abban sem lennék olyan biztos, hogyha a Felbs megbukna, akkor az ami közönség összeomlana.Amilyen nacionalista/hőskultusz van ott, egyszerűen azt mondanák: na és? Akkor is miénk a legjobb a gyógyszeripar a világon!

kicsifancsi 2008.08.17. 12:27:55

És ha genetikai hibája van? A Nobel-díjért sem indul mindenki egyenlő esélyekkel. - Különben is, ahol meg kell úszni a korábbi világcsúcsot a döntőbe jutásért, ott mindenki gyanús, nem csak az első. Undorító ez az olimpia. Én a sportolóknak szeretnék szurkolni, győzzön a jobbik, ne a gyógyszeripar döntse el...

Francais Perrin 2008.08.17. 12:38:55

kicsifancsi...akkor ajánlok valamit: az olimpia helyett nézd a III. kerületi kispályás focibajnokságot! Ott a győztes csapat vissszakapja a nevezési díjat. Láthatsz igazi sportszellemet.Persze csak amíg a világcégek el nem kezdik támogatni a bajnokságot.

kicsifancsi 2008.08.17. 12:40:28

Abbal lehet csak a vitamin! És nézhető?

Hun.Spb · http://www.hunspb.blog.hu/ 2008.08.17. 12:49:00

Én már azon is gondolkodtam, miután nincs olyan döntő és elődöntő, hogy ne úsznának méterekkel a jelenlegi rekord elött, hogy rövidebb a medence. Persze ez hülyeség, de ilyen dúrva rekordmegdöntést én még nem láttam az úszósportban.

Michael Phelps meg számomra ugyanaz, mint annak idején Ian Thorp. Egy genetikai "mutánst" erre az egy versenyre felturbóztak valahogy, oszt jól van. Fog még úszni 2009 -ben valami pár jót, ír egy könyvet és a következő olimpián már csak szakértőként vesz részt a játékokon.

Francais Perrin 2008.08.17. 12:52:42

kicsifancsi...Nézőnek a sör a kézbe kötelező.Pohos hasú vállalatvezető, meg ifjú szobafestő egy csapatban...demokrácia!A céges csapatok persze esélyesebbek (Siconor,stb)de olyan meccseket láthatsz, hogy beájulsz.Ja és ők tényleg önzetlenül nyomják és szárazon.Ez lejön.

Francais Perrin 2008.08.17. 12:57:15

spb....tényleg! Kisebb a medence, erre nem is gondoltam!Én meg már azt hittem, hogy a versenyek közvetítési jogát megvette a Pixar!

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2008.08.17. 13:27:41

no kérem

és a

marfanos szív meg aorta ( a marfaonosk jelemmző halála a simán nyugalomban is könnyen bekövetkező aortadiszekció)

vajon hogy bírja a 100, 200, 400 stb távokat?

olyan vagy mint az index: szenzációhajhász posztok hülyeségekkel

Hun.Spb · http://www.hunspb.blog.hu/ 2008.08.17. 13:32:20

Ugye, hogy ugye?

Különben, céges sportverseny:
Nyertünk már úszóváltót mi is, miután az egész fiúcsapat az osztályról női egyrészes fürdőruhába vonult be az uszodába, beleértve a 45 éves főosztályvezetőnket is. A többiek annyira röhögtek, hogy majdnem belefulladtak a vízbe.

Hun.Spb · http://www.hunspb.blog.hu/ 2008.08.17. 13:33:59

Az elöbbi Francais Perrin -nek ment. csak mert közben már nem olyan egyértelmü.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2008.08.17. 13:46:51

a marfan szindrómának azért vannak olyan jellemző tünetei, amelyek phelpsnél nem jelentkeznek, sőt. a kötőszövetek gyengesége például jelentkezik az izmokat csontokhoz kötő inakban is, amiért azt az extrém terhelést, amit Phelps nyújt, nemigen viselnék el. most már többedik éve.

szóval szerintem inkább IGF és EPO.

totalfight 2008.08.17. 13:49:04

nyomtam epot, növekedéshormont, tesztoszteront. pedig csak Marfan-szindrómásnak kellett volna lennem! ja, meg amcsinak! hogy elhiggyék meg elhiggyem!

kicsifancsi 2008.08.17. 13:52:18

Francis Perrin... Ott a helyeeeeem!!!!

spb... Te is gyere, és hozd a céges csapatot!

Jedlik 2008.08.17. 14:00:08

Szerintem az IGF-re utal az akromegáliás hatású fejforma is. Nagy áll, fülek...
Érdemes megnézni korábban készült fotóit is.

Tiduj 2008.08.17. 14:00:59

Kövezzenek meg érte, de szerintem az élsport nem egészséges.

Anyósom márciusban lesz 90 éves, soha életében nem sportolt, köszöni, remekül van.
Magam rendszeresen gyalogolok, kirándulok, hetente 2x úszom 1000 m-t, mégsem vagyok benne biztos, hogy behozom az öreglányt.

Ez a begyógyszerezettség / dopping egyenesen félelmetes! Örülök, hogy a gyermekeim tisztán futkossák körbe a Margit-szigetet, csak jókedvből....

40 éve szeretem a sportot, vannak kedvenc sportolóim, sportágaim. Egy ideje nem tudok mit kezdeni ezekkel a matematikai eredményekkel: századok, ezredek. Egyszerűen értékelhetetlen adatok nekem.

Ráadásul annak idején a versenyek ideje alatt szünetelt mindenféle háborúskodás...

Természetesen DRUKKOLOK, HAJRÁ MAGYAROK!

nita · http://freeyourmind.blog.hu 2008.08.17. 14:02:17

Fasz-magyar.blog.hu ha nem tetszik, ne olvasd!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.08.17. 14:02:40

Hmm, ez nehéz ügy. A természet valóban igazságtalan, de ha nem engedjük, akkor azért csapjuk pofán az élsportot, mert nem hagyjuk a legjobbakat érvényesülni. Ha engedjük azért, mert "mutánsok" cirkuszává fajul.
Nem tudok állásfoglalni, hogy melyik a kisebbik rossz.

kicsifancsi 2008.08.17. 14:08:41

mi a baj a mutációval? Nincs két egyforma ember. Ennyi erővel egy szépségkirálynő választás is "mutánsok cirkusza", meg körülbelül minden. - hihi, a párválasztás is. Pl minek választottam volna épp a páromat, ha pont olyan lett volna, mint a többi jelentkező?

Tiduj 2008.08.17. 14:09:18

Bocsánat! Érzem, roszul fogalmaztam.
Úgy értem, az az egészségtelen, amikor a túlerőltetett sport károsítja az egészséget.

kicsifancsi 2008.08.17. 14:10:43

... és különben sem hiszem, hogy annyi extrémitásba hajló mutáns lenne a világon, hogy egészséges sportoló ne érvényesülhetne... Néha bejön egy-kettő. Nekik is joguk van élni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.08.17. 14:13:58

kicsifancsi
Ettől lesz a kérdés nehéz. Különben marha egyszerű válaszokat lehetne találni. Igy viszont, ha születik egy gyerek, akinek extrém izomereje van (mint ahogy született egy ilyen, a cikket nem keresem meg), de mondjuk 30 évesen meghal, minden emberi rekordot túlszárnyal és nem sok köze a sportban szokásos teljesítménykifejezéshez. Ő afféle Obelix, aki beleesett a főzetbe vs. testépítő, aki napi x órát gyúr.

kicsifancsi 2008.08.17. 14:14:06

csak a doppingosokat küldeném el a *-ba, a természetnek még megbocsátom az igazságtalanságot...

Francais Perrin 2008.08.17. 14:16:11

A népsport cikke szerint a sportfejesek is aggódva nézik, hogy hová tart az atlétika.Teljesen tehetetlenek és már a szülők sem lelkesednek azért, hogy a csemetéjük sportoló legyen.Nem volna egyszerűbb abbahagyni az atlétikai sportokat?Eleve nincs észszerű jövője(az ember nem fog fénysebességgel futni pusztán izommunkával)és az olimpia már így is a gyógyszer-,meg genetikai laborok kísérleti terepe.És a renoméja is már elég kétes.

kicsifancsi 2008.08.17. 14:19:31

Lord Valdez,
ez kínos annak, aki pl. testépítésből akar megélni, és nem tud érvényesülni a másik miatt (bár attól még megélhet a testépítésből, mert az emberek 99,sok százaléka nem született extrém izomerővel).
Ha én játszok, akkor is élvezem, ha nem győzök, igaz, nem vagyok profi. A profi sportban az a cudar inkább, hogy extrém eredmény nélkül nincs szponzor, szponzor nélkül meg éhenhal a delikvens. A hiba nem a mutánsokban van.

Francais Perrin 2008.08.17. 14:30:23

Lord Valdez: van megoldás.Minden művészeti ágban voltak zsenik:Mozart öt évesen komponált, amikor én még beszélni sem tudtam rendesen.Eistein agya is másképp működött az átlagtól,és Dali olyanokat látott tisztán, amiket más egy tisztességes trippel sem soha, ja és meg is festette( nem akárhogyan).A kulcsszó: a verseny.Legyen inkább : cirkusz.Nincs tolongás, erölködés,díjeső, csak az van, hogy hölgyeim és uraim bemutatjuk MrFelbsz urat, aki 4 mp alatt ússsza a 4x100-at.Tapsoljuk meg!A publikum sem tolong, hogy utánozza a halálugrást!

KisA 2008.08.17. 14:31:44

Nagyon érdekes a cikk, gratulálok:)

Tegnap este a híradót nézve, bennem is felmerült a Marfan-szindróma. Amit erről egy egyiptomról szóló dokumentumfilmből megtudtam, Phelps az összes szemmel látható tünetet produkálja. Ehnaton fáraó ugyan olyan gyanús nekem mint Uma Thurman. :o)

hu.wikipedia.org/wiki/Ehnaton

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.08.17. 14:31:49

kicsifancsi
Természetesen ez nem az ő hibájuk. Ez az üzlet természete.
Hétköznapi sportban nem számít, viszont az élsport egyre inkább showbiznisz.
Ott a részvétel a fontos, de olimpikont soha nem fogsz hallani, aki azt mondja, hogy a legjobbak közt utolsónak lenni is dicsőség.
Amikor megkérdezték a sakkszövetség elnökét, a Karpovot elöszőr legyőző számítógépről, hogy indulhat-e bajnokságon, azt mondta: Hogyne, ha majd a targonca indulhat súlyemelésben.
Az átlag kínai lehet, hogy nem magas, de a kínai kosárválogatott biztosan az, mert összeválogatják. Az élsportban biztos előnyben vannak az ilyen "mutánsok". Ez kicsit aláássa a sportszellemet.
Kicsit off, de a Játék határok nélkül és társai is sokkal szórakoztatóbb volt, amíg hétköznapi emberek vettek részt benne, aztán ott is megjelentek a három-négy sportágban jeleskedő, bár nem profi sportolók...

Francais Perrin 2008.08.17. 14:42:00

Mennyit változott a világ erkölcse pl. a sportújságírásban is!A hatvanas években ha nyertünk az olimpián azt mondták, hogy világraszóló dicsőség! Ha meg 37. lettünk: ugyan, ez csak játék, a részvétel a fontos. Most már az van, hogy szar sportoló, még dobogós sem lett!A sport megítélése is elég gáz már.

kicsifancsi 2008.08.17. 14:43:27

Lord Valdez,
teljesen igaz, amit leírsz. Viszont továbbra is meggyőződésem, hogy ha csak a természet igazságtalanságait kéne legyőzniük a versenyzőknek, akkor sem halna éhen egy sem. Aki túl kicsi kosarasnak, az még érvénysülhet másként. A sakkozó számítógép, a targonca és a doppingszerek azonban már nem a természet szüleményei. - Persze attól függ, mi dopping? Egy ismerősömnek kiadták, hogy egy éjszakája van elkészíteni egy programot, amire legalább három hét kellett volna normálisan. Erre megivott egy csomó Whiskyt, aztán mikor már kellően beállt, elkezdett programozni. Másnap reggel hibátlanul lefutott. Ő is doppingolt, ha úgy vesszük.

kicsifancsi 2008.08.17. 14:46:05

Francis Perrin,
Ugye, ugye! De most legalább megtanuljuk helyén kezelni a dolgokat. Eddig aki nem nyert aranyat, az futottoka(úsztak, stb.) még kategória volt. Most meg hogy örülünk az ezüst és bronz érmeknek is!!!

kicsifancsi 2008.08.17. 14:49:08

Igenis nagy dolog utolsónak lenni az olimpián! Végülis ezek hatmilliárd emberből a legjobbak (ha mondjuk egyenlő esélyt adunk a szegényebb országoknak a kijutásra...), a legeslegjobb meg mégiscsak egy lehet. Kár, hogy doppingszag lengi körül az arénát.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.08.17. 14:54:35

Francais Perrin
Ezért írtam, hogy nehéz kérdés. A zseniket sem nyomhatjuk el, de ugyanakkor a boxban is súlycsoportokat alkalmazunk, mert valóságban Dávid nem győzi le Góliátot.

kicsifancsi
Nem a sportolókat féltem, mert emberek, meg lesznek valahogy. A sportszellemet féltem a túlzott egyenlőtlenségtől, jóllehet nem tudom megmondani, hogy mi az.
Azt viszont érzem, hogy ahol a pénz és a politikai érdek ekkora úr ezek a különbségek akár szándékosak is lehetnek és az már a sport halála.

Szerintem is nagy dolog. Minden tiszteletem azé az afrikai úszóé, aki épphogy csak leúszta a távot. A jamaicai bobcsapatról nem is beszélve.

kicsifancsi 2008.08.17. 14:57:24

Lord Valdez!
Most már értelek! Na, a sportszellemet én is siratom! És meg is látszik az élet más területein is ez a hozzáállás. Sajnos.

Francais Perrin 2008.08.17. 15:00:04

Szerintem a mi fajtánknak nem az izomteljesítmény fokozása az evolúciós iránya.Az egy zsákutca.Menj ki az állatkertbe és nézz körül: ők ezt már rég bebukták mind.Azért vannak ők ott, mim meg itt.Fordítsuk visssza az evo irányát és legyünk megint gepárd(gyors), gorilla(erős),zsiráf(magas)?Most már ideje lenne a következő fejlődési fázisba lépni.

kicsifancsi 2008.08.17. 15:02:34

Francis,
ne keseredj el. Azért akad, aki jó felé halad, de a többieket is szórakoztatni kell néhanapján. Egyébként sem biztos, hogy az állatvilág bebukta a maga útját. Lehet, hogy túlélnek minket!!!!

Francais Perrin 2008.08.17. 15:03:56

Lord Valdez: azért ideje lenne felülvizsgálni azt a kifejezést, hogy sportszellem. Mi is az?

orszon 2008.08.17. 15:04:56

Ha nagyon kötekedni akarnék,azt mondanám,hogy Lacikának és Phelpsnek igencsak hasonló az arcberendezése,illetőleg a testalkata. lehet,hogy hasonló szereket használnak? Csak Phelpsnek régebben nyomja. Lacikát ugyan úgy turbózzák,mint Phelpset. A magyar sportolók talán szentek? Gondoljunk csak 2004es nehézatlétáinkra, vagy szerencsétlen evezősre. Hirtelen szívhalál, aha persze, de mitől?!

Machiavelli 2008.08.17. 15:05:13

Az, ha a természetes mutánsok megjelennek az olimpián, az még rendben van, de kérdem én, hol tartanak pl. a kínaiak a génmanipulációval?
Vagy génsebészetben?
őket igazán nem fognak humanitárius kérdések befolyásolni.
Azt sem tudjuk, hogy hol tartanak a doppingolási technikában.

Az a kínai súlyemelő, aki nem nyer meg egy versenyt, az soha többé nem indul.

kicsifancsi 2008.08.17. 15:13:29

Machiavelli,
én ugyan nem vagyok specialista, de szerinted lehet úgy manipulálni egy már megszületett ember génjeit utólag, hogy kiemelkedő sportoló váljon belőle, ha egyszer átlagos? ... minden egyes sejt megváltoztatása meg elég macerásnak tűnik, nem hiszem, hogy járható út.

BZL 2008.08.17. 15:15:33

Nem vagyok orvos, még hasonló se, de könyörgöm ez egy élsportoló.

3 ember helyett eszik, 20 helyett mozog.
Rendellenességek a csontokban, szívben vérerekben ? Na ne.

Ha bármi betegsége lenne ilyen terhelés mellett, már rég halott lenne.

Egyszerűen ilyen az alkata.
Abnormális alkat, abnormális eredmények.

+ sok sok pizza :-)

Francais Perrin 2008.08.17. 15:15:51

Jézusom, már génmanipulációt emlegetünk, amikor eredetileg csak arról volt szó, hogy gyertek fiúk egy kicsit fussunk versenyt.Még egyszer mi is az a sportszellem? Akkor biztos van ilyen a haditechnikában is, ugye?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.08.17. 15:24:29

Francais Perrin
Érzem, de nem merném megkísérelni a definiálását. Egyszer egy testnevelő tanárom mesélte, hogy ismerőse vitorlásversenyen nagyon helyen tartott, amikor észrevette, hogy egy másik hajó bajbajutott. Odament segíteni, ezzel elvesztette a versenyt (bár Fair Play-díat kapott). A sportszerűség fontos része, hogy tudjuk, hogy nem vérre megy, hogy bizonyos dolgok fontosabbak a győzelemnél.
Számomra sokkal inkább a küzdésről szól, mint a győzelemről. Nem beszélve az ellenfelek közti tiszteletről.

"Jézusom, már génmanipulációt emlegetünk, amikor eredetileg csak arról volt szó, hogy gyertek fiúk egy kicsit fussunk versenyt."
Nem tudom megmondani, csak azt, hogy mindketten érezzük belűl te is érzed, hogy ez már nem az.
Talán az utolsó ikonunk.

Machiavelli
Egyelőre sci-fi (,de ki tudja meddig), hogy szándékosan tenyésszenek sportolókat. Marfan és egyéb hasznos betegségben szenvedő egyszerhasználatos héroszokat.
Bár még senki nem nevezett erkölcsi dinoszaurusznak, de azért remélem, hogy ez jó darabig sci-fi marad.

pocari sweat 2008.08.17. 15:28:17

Szerintem ha Felpsz Marfanos lenne, a vállai, könyöke már rég kifordultak volna a helyéről. Semmi bizonyítékod kötőszöveti gyengeségre, csak a karja hosszú, és te távdiagnosztizálod Marfannal? :) A hüvelykujja túlnyúlik a kisjujján, ha a többi ujját rátekeri?

FGy_SciCom · http://www.fabrigyorgy.hu 2008.08.17. 15:29:17

Esélyegyenlőség a sportteljesítményekben? Miért pont ott volna vagy kellene, hogy legyen? Attól, hogy 30-40-100 évvel ezelőtt nem tudtak még azonosítani szindrómkat, még bőven lehet, hogy kiemelkedő sportegyéniségek nem csak (!) a kemény edzésmunkának, hanem különleges egyéni adottságoknak (anyagcsere-sebesség és hatékonyság stb.) + esetleg egy okosan (és drágán...) összeállított étrendnek (hm, dopping a klasszikus idők vérivása is?) köszönhették az eredményeiket. Vagy mi a helyzet a különböző népcsoportok (afroamerikaiak, ázsiaiak) eltérő táplálékhasznosítáa, izomzata stb. adottságaival? A sportszellem attól még megmarad, hogy ezeket tudomásul vesszük - ami nehezen megemészthető, hogy éppen a tudományos fejlődés eredményeképp a szintetikus (és esetleg genetikus) beavatkozások rémképe elbizonytalanítja a sporthoz kulturtörténetileg kapcsolódó érzelmek és ítélőerő megélését. De hogy hol a a határ a etióp oázisokban megfigyelt izomgyulladás-csökkentő hatású levelekkel kezdődő, a dietetikusok által összeállított bélszínvacsorákon át a laborüzemekben tesztelt genetikus beavatkozásokig tartó skálán a természetességben, vagy van-e ilyen választóvonal, arról fogalmam sincs...

kicsifancsi 2008.08.17. 15:30:59

a küzdelem a jó szó. Csak amíg a háborúban emberek ellen megy a küzdelem, a sportban az ember saját magával küzd meg. - (aki pl. csak mímeli a futást, nem sportol, de legalább magának sem használ.)

kicsifancsi 2008.08.17. 15:35:25

tudjátok mi a baj a sport-show-val? Most jöttem rá. A sport addig jó, amíg közösségi esemény. Ha tömegek nézik a tévében, akkor reklám, ráadásul egy virtuális közösségi esemény. Nemhogy értelmetlen, de káros. Menjünk inkább, és játszunk egy jót a közeli focipályán a haverokkal!!!

KopaszMercis 2008.08.17. 16:00:41

A labatlan 400-at futot miert tiltjak ki, es phepls-t miert nem?

tundee 2008.08.17. 16:10:19

Szerintem is inkább acromegaloid, mint marfanoid a külseje, főként ha az arckarakter változását is figyelembe vesszük.

snorbi 2008.08.17. 16:17:29

Szerintem tutira doppingol a srác.
Ettől függetlenül még lehet genetikailag is alkalmasabb az úszásra, de a teljesítményét a kicsit hosszabb kar nekem nem magyarázza.

Gond akkor lesz, amikor majd mesterségesen génkezelik a sportolókat. "Szakértők" szerint már akár Pekingben is lehetett ilyen, de Londonban biztosan lesz.

laccc 2008.08.17. 16:36:03

Phelps-et az amcsi állam látja el a legtutibb kokszokkal, meg valszeg ő már ilyen génkezelt...

Joaquin 2008.08.17. 17:12:22

Tapló Terepjáró · taploterep.blog.hu/ 2008.08.17. 11:12:23
"szóval a genetikai rendellenességeké a jövő? még jó,h nem "tenyésztik" őket "

Jobb ha tőlem tudod, egy majom-ember közös ősének genetikai rendellenessége vagy.

ikri 2008.08.17. 18:05:35

A profinak hívott sport és a teljesítmény kényszer másként is megöli (megölte) már a legszebb sportokat, nemcsak doppinggal vagy mutánsokkal.

Nézzétek csak meg a bírkózást pl., a 20-30 évvel ezelőtti felvételeket: gyönyörű dobások, lábratámadások, stb. még egy sporthoz nem is értő ember is gyönyörködött benne... de most? Alig mutatnak valamit a résztvevők, inkább az egyszerűbb, kivárásos, dögunalmas, deffenziv akármit űzik igazi bírkózás helyett... mert az az eredményesebb! Ugyanezt már a judoban is megfigyeltem sajnos.

Mikor még ken do ztam, komolyan szóba került a sportág olimpiai sporttá történő avanzsálása... hiszen lett volna végre nézettsége, lettek volna szponzorok, meg ugye a sportszergyártók is beszállhattak volna a bizniszbe... HálIstennek a szövetség ellenszavaz és tartózkodás nélkül küldte el az ajánlattevőket a picsába.

Kendo az olimpián? Anyám! Képezeljetek el egy legújabb adidas gyártmányú shinai kardot egy hormonkezelt stilizált szamurájharcos kezében... Jézusom.

RogerNyul 2008.08.17. 18:22:00

Ezek ufok. Murder is megmondta.

Francais Perrin 2008.08.17. 18:45:34

Kopasz Mercis: ez egyszerű.A lábatlan ember a mechanikai ipar legújabb vívmányát hozná az atlétikába.Ebből pedig már könnyen eredeztethető lenne egy terminátor T1000-es megjelenése.Mit akarsz még, genetika, gyógyszeripar, nanotechnológia...Ez nem elég?...Vagyis izé...Tényleg!Ezek után már nem teljesen mindegy?

Francais Perrin 2008.08.17. 19:02:35

NCurse: ahogy elnézem, a cikked nem nélkülöz némi anyagi érdeket. A jövőben majd feldúlt szakvezetők tépik ki egymás kezéből a laborod kilincsét:"Doktor úr rosszul megy a csapatnak.Tudna ajánlani valami jó kis genetikai betegséget egy röplabdásnak?"

VVega · https://debugme.eu/ 2008.08.17. 19:35:36

Ikri! Ez mennyire igaz. Néztem a bírkózást, és ez szánalmas. Mindenki arra játszik, hogy kivédekezze, amikor leküldik kutyába, és azzal az egy ponttal behúzza a győzelmet. Na meg sorsolással döntenek? Illetve hogy kié az utolsó pont? Mi ez már?

Kopasz Mercis! Az nem úgy volt, hogy végülis engedték volna, csak nem futotta meg a szintet? (lehet, hogy tévedek:)

Amúgy úszók, atléták mind kokszolnak szerintem.

Francais Perrin 2008.08.17. 19:54:07

Ikri: igen, igen. Lehet, hogy rosszul emlékszem, de a birkózószövetség egyik fejese mondta, hogy muszáj volt 2 percre csökkenteni a mérkőzéseket, mert a média szerint nem voltak elég izgalmasak a viadalok és elhúztak a szponzorok is, ugrottak a közvetítések.Nekem ez nem a szépségről szól, hanem a pénzről.Kivárás,taktika, időhúzás, ez az okos pénzszerzés titka.

zenius 2008.08.17. 20:04:42

Ha mar itt tartunk az sem semmi, hogy topszli Flo-Jo 100m-s ur-idejet 20 eve meg sem szagoljak meg bekokszolva sem. A Marion is 10.7valamennyit tudott "csak", de azt is hogy...

Talan nem is csoda, hogy mar nem el. De akkor is ki is volt a 2. es 3.? Jaaaaa...ugye?

mbazs 2008.08.17. 20:13:33

Egyszerű, kiborgokat kell tenyészteni (azért némi hús is legyen rajta, hogy embernek tűnjön), aztán azokat versenyeztetni. Dopping se kell.

Ez az egész ugyanolyan rakás szar, mint a Forma1, az is csak egy kirakat, ahol igazából a pénz számít.

Hun.Spb · http://www.hunspb.blog.hu/ 2008.08.17. 21:45:11

A sport jó, és egészséges. Az élsport viszont már nem. Az amatör sport jó, a profi már annyira nem, szerintem.

Szinte fel sem tudjuk fogni, hogy mennyi pénzről van szó, ami a profi sportban mozog.

Francais Perrin 2008.08.17. 22:23:54

Ki volt az a hülye, aki először találta ki, hogy versenyezzünk?Nem lehet hogy a versenyzés csak a játék őrületes eltúlzása? Amikor a hülye ego elrontja a mások játékát? Ha játszol,akkor nem mindegy, hogy ki nyer? A mozgás öröméből így lett ez az elmebaj:az olimpia.Láttatok már olimpikont mosolyogni? A dobogósokon kívül, különösen azok közül, akik már az első géppel hazajöttek? Aztán ott vannak azok, akik képesek ezért tönkremenni.Ezek nem sportemberek, hanem pszichopaták.

mbazs 2008.08.17. 22:48:35

Francais Perrin:

az élsportot azért találták ki, hogy a sok dagadt fos tudjon anyázni a tévé előtt, és ebből a szponzorok meggazdagodjanak.
Te nem érted a kapitalizmust :)

blogg 2008.08.17. 23:05:25

Olvasom, hogy Rahmanyinovnál is Marfan szindróma állhatott fenn és hogy ez előnyére vált a zongorázásnál.

huncut_kata 2008.08.17. 23:23:57

KopaszMercis 2008.08.17. 16:00:41
A labatlan 400-at futot miert tiltjak ki, es phepls-t miert nem?

végülis engedték volna indulni, de nem tudta megfutni a kijutáshoz szükséges B-szintet sem

szobatars 2008.08.17. 23:53:52

Azért tiltották el, mert az orvosi bizottság szerint a művégtagok jogosulatlan előnyt jelentettek számára.

Gondolom, ezt követően sportolók százai vágatták le a lábukat és szereltettek fel maguknak műlábat. A NOB ezt megállítandó, mégis engedte az indulást..

KoenBp 2008.08.18. 01:23:18

bárcsak a mi csehlacinknak is lenne valamiféle jóindulatú betegsége

de minket magyarokat még az ág is húz

pedig ő a kárpát medencében gyakorolt és mégsem:(

triton94 2008.08.18. 15:26:56

A sok világcsúcs állítólag azért van, mert 3 m mély a medence és nagyobb felhajtó erő hat az úszókra, mint egy átlagos medencében.
Az is elgondolkodtató hogy a válogatott sportolók legalább fele asztmás. És persze hogy olyan gyógyszerekkel kezelik őket amik egyébként doppingnak minősülnek.

triton94 2008.08.18. 15:37:37

Azt hallottátok, hogy valaki lebukott doppinggal, pedig 82. lett vagyis tökutolsó

Francais Perrin 2008.08.18. 15:53:42

triton: nem új a jelenség.A magyar határőrök is tudnak produkálni ha kell: néha elkapnak egy kamion heroint.De a többi,hogy jön be..? A doppingellenőrnek is kell néha bizonyítania, különben ki hinné el, hogy ér valamit?

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2008.08.18. 18:52:22

Magam is hasonló fejtegetésbe bonyolódtam.


Írtam is róla egy posztot:

www.hellorepublic.com/2008/08/18/micheal-phelps/

Francais Perrin 2008.08.18. 21:57:49

bery. számít az, hogy ezzel az arccal jól el tud-e adni majd valami mosóport?Nem olyan karakteres, mint Mark Spitz?Ha az igazolványába csak azt írja be, hogy mennyi idő alatt ússza a 100-at,már mindenki tudni fogja,hogy kié a személyi.Legfeljebb nem kap filmszerepet.Egy Madonna-image-t lehet pótolni, de egy ilyen teljesítményt,még a legjobb menedzsment sem hoz ki egy Brad Pittből.Ha jól értettem a cikked.

Hun.Spb · http://www.hunspb.blog.hu/ 2008.08.19. 12:33:32

Visszatérve egy pér mondat erejéig az amerikai sportolók "különlegességeire".

Tény: Nagyon sok aktív sportolójuk van, hiszen részben sokan vannak, részben a sport hihetetlen ugródeszka nekik egy egy jobb egyetemi vagy főiskolai ösztöndíjhoz. Sok tehát az álamon és az országon bellüli ellenfél. Annak van esélye, aki valamilyen genetikai adotsága miatt jobb a másiknál. (Illetve, akinek jobb a vegyésze. De ez most nem tartozik ide)

Tehát: tehetség+lehetőségek+(genetikai)adottság+kitartás=eredmények.

És ha jönnek az eredmények, akkor jön a pénz is. És nekik nagyjából pár dolog fontos: a hazaszeretet, a teljesítmény és az anyagi lehetőségek. Ki az aki ezt megtestesítheti? Egy NBA sztár, egy űrhajos, egy egy olimpiai bajnok, stb.
süti beállítások módosítása