MedIQ

No ideje volt már összefoglalni, miket találtam a weben az elmúlt napokban. Kezdem mindjárt azzal, hogy a MedIQ átlépte a 200 000. lapletöltést, amiért nagyon hálás vagyok kiváltképp az Index.hu-nak, ahol időről időre megjelenik egy posztom és kiveri a számlálót a hatása. Szóval éljen a web 2.0!




Már az év eleje óta lestem az interneten, hogy mikor hirdetik meg idén a montpellier-i 3rd Summer European University on Surgical Robotics nyári egyetemet sebészrobotok témában. A főszervező, Professzor Étienne Dombre kifejezetten örült a jelentkezésemnek, mivel én voltam az egyetlen visszatérő. Két évvel ezelőtt épp hogy elkezdtem foglalkozni a témával, és még minden új volt, amiről itt hallottam. Ezúttal már komolyabb háttértudással érkeztem, és így különösen hatékony volt ez a hét.

Az első nap máris alakulni kezdett a társaság, látszott, hogy a közös érdeklődés hozta össze az embereket. Este együtt mentük el vacsorázni, és gyorsan kialakultak 8-10 fős nemzetközi társaságok. A bevezető előadást Prof. Dombre tartotta, és utána a hét folyamán folyamatosan következtek a szakma legnevesebb mérnök és sebész képviselői. Az általános ismertetőkön túl meghatározott témakörük mentén építették fel a szekciókat: technikai előadások, orvosi képfeldolgozás, szabályozástechnika, tervezés, modellezés, haptikus irányítás, klinikai aspektusok.




  • Ha már sebészet, akkor íme az EndoCapsule, melyet most engedélyezett az FDA és, mely különösen hasznosnak fog - a remények szerint - bizonyulni az endoszkópos képalkotás terén. Azaz lenyeljük ezt a pirulát és az végighaladva a gyomor- és bélendszerünkön képeket készít.



  • És végül néhány szó a MyFoodPhone cégről, mely olyan étkezési tanácsadókkal rendelkezik, akiknek elküldhetjük ételeink fényképét mobilon is akár és ők elmondják a véleményüket. Csak tűnődöm, hogyan fog ez megjelenni az orvoslásban...

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr26170787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása