MedIQ

A The Sun kiszivárogtatott adatokra hivatkozva közölte Michael Jackson boncolásának részleges eredményét.

  • Szinte teljesen kopasz volt, paróka volt rajta halálakor.
  • Legalább 13 plasztikai műtéti heg volt az arcán. Az orrgyök gyakorlatilag hiányzott.
  • Több bordája el volt törve, ami "természetes" velejárója az újraélesztésnek.
  • 4 injekciós nyom volt a szív felett,valószínűleg adrenalint próbáltak így beadni neki.

 

Erre Gruntdoc, az egyik legveteránabb orvosi blogger azt írta, hogy azt hitte, ez a módszer a 80-as évek óta nem használatos, mivel be lehet azt adni intavénásan, vagy közvetlenül az endotracheális tubusba, vagy akár csontvelőbe is.

  • Gyomrában csak pirulák voltak.
  • A mellkasán bőrrák miatt végzett műtét gyógyult nyomai voltak.
  • Voltak sérülései a lábán és a hátán, ami arra utalt, mostanában leesett valahonnan.

 

Dr. Murray, a kardiológusa adta be neki az utolsó Demerol injekciót, egy fájdalomcsillapítót. De az orvos érdekes hibákat követett el. Egyrészt ha Jacko rosszul érezte magát (mégha máskor is volt ilyen), be kellett volna vinni a kórházba műszeres vizsgálatokra, legalább egy EKG-ra. Másrészt az újraélesztéskor nem kemény alapon végezte a mellkasi kompressziót, ami olyan hiba, amit még egy tapasztalatlan medikus sem követ el.

Mindenesetre a modern zene legnagyobb alakját veszítettük el. R.I.P.

· 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr61214891

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.06.30. 10:21:14

Önimádók Jaj, bocs, én csak itt beszélek magamról, téged meg nem hagylak szóhoz jutni. De most te jössz: Hogy tetszik az új hajam? Ez az ősrégi vicc jutott eszembe, mikor elém került az a cikk, amelyben magyar "sztárok" kommentálják Jacko halál…

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.06.30. 10:19:52

Önimádók Jaj, bocs, én csak itt beszélek magamról, téged meg nem hagylak szóhoz jutni. De most te jössz: Hogy tetszik az új hajam? Ez az ősrégi vicc jutott eszembe, mikor elém került az a cikk, amelyben magyar "sztárok" kommentálják Jacko halál…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dallas 2009.06.29. 09:26:58

Azért ez kemény, ha igaz. Szerintem nem létezik, h természetes halállal halt meg. Csak rá kell(ett) nézni az emberre.. Orvosának kötél.

☉ ☾ 2009.06.29. 09:37:04

A kemó miatt lehetett kopasz?

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2009.06.29. 09:37:24

Egy hete írt alá egy szerződést a Sonyval.... egymilliárd dolláros lemezszerződés... előleg 250 millió ( a Jacko tartozása kb. ). Viszont benne volt az a kitétel, hogy halála után minden a birtokában lévő jogdíj ( full Beatles, Jackson és mások ) a Sonyra száll. Magyarul kinyírták.

☉ ☾ 2009.06.29. 09:39:41

Természetes, hogy a Sony-szerződés részleteiről már mindenki tud - már csak el kell hinni, hogy ez hipp-hopp napvilágot lát.

SanDan 2009.06.29. 09:45:11

Én azt gondolom, hogy ez az egész cirkusz körülötte gusztustalan. Meghalt, sajnáljuk, és szerintem ennyi elég is lenne.

KopaszMercis 2009.06.29. 10:00:17

@SzerelmesDolgok:
hogy nem szivargott ki eddig?

Szerencsetlen szerencsetlen ember

Sikerult az embersignek ismet egy kincstol megfosztania magat.. gratulalok!

Cyric 2009.06.29. 10:02:27

Természetes halállal? Persze hogy nem. Ránéztél te egyáltalán arra az emberre mostanában? Amit művelt magával már évek óta bele kelett volna halnia.

Elismerem a zenei érdemeit de amit a testével tett arról csak őmaga tehet. Nem orvosi műhiba miatt került ilyen állapotba. Választhatta volna hogy az 5 műtét után leáll de nem neki kellett a tizen akárhányadik is. + gyógyszerek ésatöbbi ésatöbbi ...

Jó zenéket csinált, de ő csinált saját magából is egy női vámpírnak kinéző lényt ahelyett hogy megmaradt volna annak a normális kinézetű négernek aki volt.

Fj0d0r 2009.06.29. 10:10:24

Úgy gondolom a nehéz gyerekkor sokmindent megmagyaráz, úgyhogy az a legmegdöbbentőbb, hogy nem volt mellette senki aki azt mondja "most már elég".

Andie 2009.06.29. 10:13:05

Sajnálom, mert elég buta volt, hogy igy átalakittatta magát. Erre még nincs felkészülve az orvostudomány. A thriller, bad, smooth criminal idöszakában már szerintem eléggé jól nézett ki, hamár néger nem akart maradni. Ott kellett volna megállni.(hamár elkezdte). Azt hitte, pénzzel még a halált is meg tudja vásárolni - hát ez még eddig nem sikerült senkinek.
Sajnálom, mert számomra egy ikon, egy király volt, Freddy mellett talán az egyik legkedvesebb külföldi előadóm. Zenéje, stilusa, karaktere egyedi, fiatalkorom meghatározó alakja volt.
Ha magáért nemis, miattunk vigyázhatott volna magára. Nekünk maradt a zenéje...

Ja, és köszönjük a kiszivárogtatott infókat és a postot! Várjuk a fejleményeket.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.06.29. 10:15:24

Érdekes, egyúttal hátborzongató...

Én sajnálom őt, ember volt, aki rendkívül sokat adott pénzben és nem pénzben is másoknak... és ebből a szempontból még az sem számít, h nem voltam a rajongója....

@Chaoyang:

Ha kinyírták, akkor azt csakis módszeresen tehették. Ez nem egy hirtelen akció volt (ez esetben) az bizonyosan kiderül a posztból. Halála sztem sok közeli ismerősét nem érte váratlanul.
Ekkora idegi és testi terhelésnek kitenni egy ilyen lerobbant embert, az kész gyilkosság. Ha ő akarta, öngyilkosság (amibe esetleg belehajszolták...)

Üdv.

endre69 2009.06.29. 10:22:30

Nagyon bűzlik az egész. Majd kiderül, hogy valakik megölették a dokival, akiknek jól jött a halála. A sztárhalál mindig nagyobb üzlet, mint annak az élete.

Kicknick 2009.06.29. 10:22:51

a MIB-ben megmondták, marslakó...
és nem meghalt, hazament.
mit kell ezen nyivákolni? hírnevet akart? megkapta
pénzt akart? megkapta
tudott vele bánni? lófszt
majd megsajnálom...

szempontpuska 2009.06.29. 10:34:05

@endre69: Nyilván Elvis nyírta ki. Féltékenységből.
vagy az UFÓK.

papugaja 2009.06.29. 10:34:39

Zavart személyiség volt. Az "orvosai" meg gátlástalanul kihasználták ezt.
A Moonwalker után már nem tudtam lelkesedni érte, de semmiképp nem ezt érdemelte.
RIP!

KopaszMercis 2009.06.29. 10:35:51

@kiscsákó:
neked sem volt gyerekszobad...

fingerbangs 2009.06.29. 10:41:13

@kiscsákó: tudott vele banni
a legtobbet adakozo ember volt, bekerult vele a rekordok konyvebe is, bill gates negyed ennyit nem adakozott mint o, pedig o is eleg nagy adakozo
de azert mondjal okosakat valami valyoghazbol

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.06.29. 10:45:14

@kiscsákó:
Tahó. Pont.

@KopaszMercis:

Neked se annyira, de most kivételesen egykövet fújunk:o)))

@fingerbangs:

"bill gates negyed ennyit nem adakozott mint o"

ez azért döbbenetes, h erről milyen keveset írnak a lapok, a net... elszomorító egy médiavilág ez, szinte bizonyos.

Rob67 2009.06.29. 10:45:27

@kiscsákó: Egyvalamit elvétettél.
Lehet szeretni vagy nem szeretni, de attól Ő egy valódi szórakoztató volt, vérbeli előadó. Az út amin odáig jutott, gyanítom nem hiányzik egyikünknek sem.
Élete 50 évéből 45-t reflektorfényben élt, a szervezetét messze túlterhelő életmóddal, ami persze ezzel együtt jár.
Kiscsákó, gondolom Te csak a pénzt látod, a hatalmasat.
Nézz mögé is: szeretnél rokkant lenni, mert elhasználtad 10 ember energiáját, magányosan begubózva ülni a gazdag birtokodon, mert sosem tudhatod ki és miért közelít feléd?
Nem hiszem, csak a pénz érdekel.
Okos, magyaros gondolkodás :)
Nem voltam sosem Jacko rajongó, de amit letett az asztalra, az azért nem volt mindennapos dolog.

lifelike 2009.06.29. 10:47:05

"Egyrészt ha Jacko rosszul érezte magát (mégha máskor is volt ilyen), be kellett volna vinni a kórházba műszeres vizsgálatokra, legalább egy EKG-ra"

hmm... egy masik bolygon vagyok? vagy ez tularado gondoskodas miota szokasa az orvosoknak?

prometheus_X 2009.06.29. 11:03:51

@lifelike: Például amióta vaskos pénzkötegeket fizetnek nekik a létező legszakszerűbb ellátásért?

ju offa 2009.06.29. 11:12:57

alapból ott kezdődik hogy fingunk se lehet arról milyen az ha nincs gyerek korod,és a saját apád szerte szét aláz,hogy persze késöbb a javadra váljon.

szal ez az egész apuci vaskos öklére vezethető vissza,és a teherre.fingunk sincs milyen nyomás lehetett....

az én gyászom az hogy meg hallgatok pár számot tőle,nem az hogy ide írogatok,és kiröhögtetem magamat,mert akkor nyomorult commenteket leírok néhányan hogy az igazi all time top5 szégyen.

Samott 2009.06.29. 11:14:26

@fingerbangs: "bill gates negyed ennyit nem adakozott mint o" - nem mintha vedeni akarnam BG-t, de errol a marhasagrol surgossen le kellene szallni. Jacko eleteben nem latott egyben annyi penzt mint amit BG es felesege az alapitvanyukba tolt. Sok rosszat el lehet mondani a Microsoft ex vezererol, de nala kevesen adakoztak tobbet. (en.wikipedia.org/wiki/Bill_&_Melinda_Gates_Foundation)

S. Annyi 2009.06.29. 11:20:17

Malmsteen, Deep Purple, Steve Vai. Ezek zenészek.

virtual-horgasz 2009.06.29. 11:35:25

@S. Annyi: Ezzel azt akarod mondani, hogy Jacko nem volt az? Ez a szűklátókörűség, nem más. Én is ilyen voltam, de kinőttem.

KopaszMercis 2009.06.29. 11:43:27

@S. Annyi:

Na ez az ego nem a falab.. nezd meg a jutub videot ocsisajt hogy halljal egy kis igazsagot egy nalad sokkal okosabb ember szajabol :)

albiguru · http://www.albiguru.hu/ 2009.06.29. 11:44:16

Nem veszítettük el, még él.
Csak nem talál parkolóhelyet.

rudebwoi 2009.06.29. 11:51:01

Szegeny-szegeny Dzseko... sosem szerettem a zeneit, a karakteret sem, es a popzenet is helybol utalom, nagyon. DE. Amit a mufajaban alkotott az kiemelkedo. Nem volt a szo szoros ertelmeben vett zenesz, ahogy S.Annyi Te is probalsz erre ravilagitani, viszont kiveteles tehetsegu eloado es eletmuvesz. A vilag minden tajan ismerik, es a vilag minden tajan vannak rajongoi. Sok-sok millio, nem lehet veletlen. Nem egyedulallo, peldaul Prince szerintem 2x is odaveri a zeneben, es szerintem a mozgasa is jobb, de legalabb akkora volt a sajat haza tajan, mint az elektronikus zeneben a Chemical Brothers, vagy Fatboy Slim, tovabbi peldakent a rockzeneben a KISS vagy Alice Cooper. Szerintem.
Szerencse a szerencsetlensegben, hogy legalabb nem latjuk elo egyenesben szetesni az angliai turne harmadik koncertjen...

Van valami ertelme bantani? Megtevelyedett ember volt, ha a fele igaz annak amit a gyerekkorarol mondanak, mar nem csodalkozom. Nem ismertuk, csak a rola kialakitott kepet, a popvilag manipulalt valosagaban. Igy iteletet mondani rola felettebb nehez...
...hagyjuk meg emleknek, kinek mit jelent, de ne bantsunk, hagyjuk bekeben nyugodni!!!

---------------------------
Preacher man don't tell me
Heaven is under the earth
I know you don't know
What life is really worth
It's not all that glitters is gold
Half the story has never been told
So now you see the light
Stand up for your rights

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.06.29. 11:54:28

"Mindenesetre a modern zene legnagyobb alakját veszítettük el."

Egyik legnagyobb.
És nem is most, hanem vagy 8-10 évvel ezelőtt.
No meg, előbb-utóbb mindenki meghal, még akkor is, ha az orvosi szlengben az "elveszít" szó kapcsán valamilyen szerencsétlenségre asszociál a halálról szívesen megfeledkező olvasó.

tuner1 2009.06.29. 11:56:46

Superstar volt, ez a lényeg...minden nagy zenei sztár így végezte..Hendrix, Joplin, Bolan, Elvis, stb. de ő volt a "legnagyobb roncs" közöttük, mert ő szenvedett a legtöbbet ezért..szerintem folyamatos kishitűségben szenvedett

DownQ · http://letoltes.freebase.hu 2009.06.29. 12:01:49

Ez a mai poszt nagyon olvasott lesz! Átlag 500-an nézik folyamatosan!

smidgen 2009.06.29. 12:03:11

minden generáció kitermeli a saját Elvisét és annak tragikumát, különben jelentéktelennek tűnik az adott kor

Telepito · http://telepito.dolgok.com 2009.06.29. 12:06:17

@smidgen: de nem volt erőltetve, ezért tűnik reálisnak!

Flashzee · http://www.flashzene.com 2009.06.29. 12:13:43

Már megint elkanyarodtunk a témától!

Lord_Cica (törölt) 2009.06.29. 12:15:05

Mijaza orrgyök? Régebben volt olyan fotója, amin totál szőrös volt az orra? Ha az nem fotoshop, akkor tuti a seggéről tettek át bőrt.

Mpett 2009.06.29. 12:16:12

Gyerekkoromban rajongtam Michael Jacksonért! Igaz akkor még ő is rajongott értem! :D

Botfülű Suzan Boyle hasonmás · http://zoltanatya.blog.hu 2009.06.29. 12:23:27

@Mpett:
:-))))
@ju offa: OFF maga olyan fess férfi, nem illik hölgynek ilyet mondani, de nem bírtam vissza fogni magam. Biztos imádja a gyermekeit, egyben unokáit.

nitro1 2009.06.29. 12:28:10

Lehet, hogy sokat adakozott, de ezzel nem egyenlíti ki a hátrahagyott állítólagos 400 millió dolláros adósságát. Kíváncsi vagyok, hány koncertszervező fog miatta tönkremenni az előre lebeszélt koncertek miatt.

OmegA404 (törölt) 2009.06.29. 12:38:42

1. a jogdííajkból bejön... akármekkora tartozást hagyott.
2. Senki nem fogja visszaváltani a jegyet mert már most többet ér az áránál.
3. Ez volt az év biznisze.

Dőzsfürdő... minden mennyiségben fognak fogyni a lemezei.

I'll be Beck! 2009.06.29. 12:52:59

@S. Annyi: Szerinted Malmsteen, Vai és a Deep Purple hatása a mainstream szórakoztatóipari trendekre, és a popkultúra egészére, Jackoéhoz mérhető?

Ohmygod 2009.06.29. 12:56:28

Az "orvosok" tették tönkre szerintem.
Elhitették vele, hogy meg tudják csinálni ezt is, meg azt is, a mai orvostudomány csodákra képes...
Aztán ez lett belőle.
Sok mindenre képes az orvostudomány, de még mindig nem istenek...
A pénzéért bármit megtettek vele, amit csak kért, nem számolva a következményekkel.

flimo13 2009.06.29. 13:12:37

@Andie: Felejtsük el ezt a hülyeséget. Bőrbetegsége volt, ami miatt foltokban fehéredett, évekig takargatta, majd az egyetlen "gyógymódot" választotta, a teljes depigmentációt.

De tudod mit, ezt sem kell elhinned, csak gondolkodj egy kicsit. Jesse Jackson és Al Sharpton barátkozott volna vele, ha tényleg szándékosan akart fehér lenni, vagy elmondják minden utolsó mocsoknak, és ha találkoznak vele leköpik?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.06.29. 13:24:36

@S. Annyi: ...és a második az Mr. Deep Purple vagy Mrs Deep Purple?:)))

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2009.06.29. 13:24:37

A kiszivárgott segélykérő felvételen is hallani, hogy a fickó mondja a diszpécsernek, hogy az ágyon próbálják újraéleszteni, mire a diszpécser utasítja őket, hogy fektessék a földre.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.06.29. 14:21:13

@Rocko-:

"már a nyolcvanas években elavult technika, ma már intravénásan, vagy a csontvelőbe adják."

CSONTVELŐBEEEE???
EZ NOOORMÁÁÁÁLIS?

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.06.29. 14:24:23

miért nem rögtön a homloklebenybe...?

fraki 2009.06.29. 14:44:52

@Rocko-: Te miről beszélsz, idézik és linkelik ezt a posztot, a hír meg globális.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.06.29. 16:27:41

Kedves Meskó Berci, érdekel, hogy hogyan fehérítette ki a bőrét Jackson? M

Régebben volt valamilyen hasi műtét (ha jól emlékszem), amit japán lányok végeztettek el, hogy ne legyen sárgás a bőrszínük,

milyen methódusok állnak rendelkezésre a kifehérítésre, és milyen mellékhatásai lehetnek?

Kösz az infókat!

rikavagyok 2009.06.29. 16:53:04

@elemes2:
normális, csak nem teljesen szakszerűen fordított.
megfúrják a csontot, és a szivacsos állomány megnyílt vénáin át lehet túlnyomással beadni mindent, ami amúgy vénásan lehet. általában a sípcsontot használják hozzá, állítólag (nem láttam még élesben) fasza kis módszer. sokkal biztosabb, mint a vénacsinálás, főleg egy halottnál, akinek a nyakát leszámítva, mindenütt össze vannak esve a vénái.

medgadget.com/archives/2006/01/fda_approves_vi_1.html

csutkababa 2009.06.29. 16:53:36

@elemes2:
Van ilyen. Először csecsemőknél alkalmazták a csontvelőbe szúrt branült, infúziót, gyógyszereket, mert majdnem olyan gyors a felszívódás, mint vénásan. És egy csecsemő újraélesztés esetén nem biztos, hogy 1 percen belül találsz szegénykén vénát. A szúrási pont a térd alatt, a bokák közelében, a csuklócsont közelében van. Utána rájöttek, hogy ez jó 5 éves kor fölött is, és ez a metódus már teljesen elfogadott. Spéci szett kell hozzá. Már sok magyar esetkocsin is van intraosszeális szett.

És kérlek, ha valamiről te nem tudsz, még ne gondold, hogy az nem is létezik.

csutkababa 2009.06.29. 16:55:17

@rikavagyok:
Nem szükséges éppenséggel túlnyomás, bár úgy valóban hatásosabb.A gravitáció is elég, csöpög az infunda, a gyógyszert úgyis fecsiből adod be, nyomással.

rikavagyok 2009.06.29. 17:03:04

@csutkababa:
csak protokolltudor vagyok :)
eddig, ahol ott voltam, egy kivétellel mindenkinek lett véna időben.

sz_ 2009.06.29. 19:41:10

Közben kiderült, hogy kamu a Sun cikke, így az abban foglaltak (egy része) is.

drHorváthTamás · http://drhorvathtamas.com/ 2009.06.29. 21:07:25

Nem szerettem Jacko stílusát, de az kétségtelen, hogy letett valamit az asztalra.

Mindenesetre beteg ember volt, először csak mentálisan, viszont emiatt később testileg is. Érdekes, hogy nem hozzák fel hasonlatnak Britney-t, pedig lehetne. Persze Britney zenei "munkássága" közel sem akkora, mint Jacko-é, de az útja hasonló: hamar híres, hülye apa, no gyermekkor, dől a lé, övé a világ. Csak Jacko befelé fordult, Britney meg a drogokhoz nyúlt.

Szerintem Jacko-t elsősorban az apja tette tönkre, másodsorban a média, később saját maga és az orvosok. Itt jön az, hogy ki miben hisz: Joga van-e valakinek a testével azt csinálni, amit akar, vagy sem? Azaz egy orvos tehet-e egy emberrel (beteggel) az ő kérésére bármit, ha tudja, hogy abból valószínüleg később nem sül ki jó, vagy sem? Természetesen a beteg kellő felvilágosítása után gondolom mindezt, mert felvilágosítás nélkül egyértelműen bűncselekmény. De ha felvilágosította, a beteg megértette, és szabad akaratából dönt? Tényleg, vajon Jacko mennyire lehetett tisztában a körülötte lévő világgal?

Rocko- 2009.06.29. 21:20:16

@fraki: mármint az egy az egyben idézést plágiumnak hívják.

Momoke 2009.06.29. 23:07:07

Emberek eddig szerintem HTamas jár közel az igazsághoz.Sajnos Jack-ot mi öltük meg!Ő is részben hibás ami történt de mi is hozzájárultunk!

Zotya@pest 2009.06.30. 01:43:26

meghalt, kész sajnálom én is és nagy nagy dolgot vitt véghez élete során és tényleg minden elismerésem, de fölösleges összeesküvés elméleteket gyártani, ö is csak ember volt ha én meghalnék senki le se szarna, még ha műhiba esete forogna fönn, akkor se... senkit nem akarok megsérteni de nap mint nap fordulnak elő ilyen esetek (sajnos)... és "csak" annyi különbség van h nem adtak el 750 millió lemezt, de ettől még nem hiszem hogy ekkora port kéne kavarni annak h vajon ki hibázott ha egyeltalán hibázott valaki, vagy pedig mindenkit basszanak meg aki hibázott... szerintem
egy szóval ezzel is csak a média jár jol mert van min "csámcsogni" és lehet híreket gyártani mellé...:(

R.I.P.

snuffi · http://mentolosmacska.sfblogs.net 2009.06.30. 10:03:09

Jackonak volt egy klassz kis betegsége, amelytől foltokban elkezdett kifehéredni a bőre. Namost ez az europid rassznál is előfordul, és az is randa, de gondoljatok bele, hogy egy néger srácnak milyen érzés, ha foltokban hófehér lesz a bőre a testének egész felületén. Mint egy vacakul kikevert csoki-vanília fagylalt.
Nem csodálom, hogy aztán mesterségesen is elkezdte magát fehéríteni, de akkor meg nem maradhatott lapos, vastag orrú, vastag ajkú, mert fehér bőrrel az hülyén néz ki, hát inkább teljesen europiddá operáltatta magát, mert csak cikizték volna. Így más miatt cikizték, de ez mellékes. :)
Ja, a betegség neve vitiligo, nem tudom, hogy öröklődik, nézzetek utána, a wikipedia biztos ír róla valamit, ami helyes.

snuffi · http://mentolosmacska.sfblogs.net 2009.07.01. 11:46:48

Az index azt mondja, hogy a halottkém szerint hamis volt a jegyzőkönyv. Szerintem nem állítottak olyan megdöbbentő dolgokat a kiszivárogtatott jegyzőkönyvben, hogy ne lehessen igazságtartalmuk.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.07.01. 12:18:09

@nyiflet:

szóval elkezdett foltokban kifehéredni, de aztán a maradékot hogyan, mivel fehérítette?

Sziporka88 2009.07.01. 16:23:41

Best Of Michael Jackson: a 33 legnagyobb sláger! Töltsd le teljesen ingyen a popkirály életműválogatását!

hotfile.com/dl/7856161/684022f/BestOfMJ1.rar.html

hotfile.com/dl/7858353/cfe42d5/BestOfMJ2.rar.html

(Kérlek, segíts és tedd ki az üzenőfaladra, blogodra, fórumokba, hogy más is letölthesse, köszi!!)

snuffi · http://mentolosmacska.sfblogs.net 2009.07.02. 12:13:02

@oázis: na, azt sajnos nem tudom, csak biológustanonc vagyok :/
süti beállítások módosítása