Az interjú, melyet Thaler Balázs készített velem a Rajk László Szakkollégium által összeállított online kiadványban is elérhető hamarosan, amely Clayton M. Christensen (a Szakkollégium 2014 évi Herbert Simon-díjasának) munkáit foglalja össze.

TB: Christensen egyik legfontosabb állítása az egészségügy helyzetével kapcsolatban, hogy a technológiai innováció segítségével egyszerűsíteni kell az orvosi ellátást, azaz minél több ember számára elérhetővé kell tenni. Mit gondolsz, ebbe az irányba tart az egészségügy?

MB: Amivel ma a technológia terén egy orvosnak foglalkoznia kell – és nem úgy értem a mát, hogy ma és 50 évvel ezelőtt, hanem ma és három évvel ezelőtt – arra senkit nem készítettek fel. Sosem volt még ennyi eszköz egészségmenedzsmentre, mint ma. Jelenleg a világon két kurzus van, amely ilyet tanít az orvostanhallgatóknak: az egyik itt van a Semmelweis-en (Semmelweis Egyetem - a szerkesztő), a másik a Stanfordon (Stanford University - a szerkesztő). Ez elég rosszul hangzik 2014-ben, de ez a helyzet.

A helyzet nem jobb Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban sem. Persze vannak skálakülönbségek, de nem jelentősek.

A másik oldalon, a beteg oldaláról pedig szinte ismeretlen fogalom az egészségmenedzsment. Ez azonban változik a technológiai innováció hatására. Habár az orvos és a beteg sem ért ehhez a világhoz, a beteg motivált: van valamilyen problémája, amire keresi a megoldást. Rákeres az interneten, eszközöket használ, hogy otthon mérhessen EKG-t, vérnyomást, pulzust, vércukrot, szinte bármit. Genetikai tesztet is lehet rendelni online. Az amerikai Theranos által fejlesztett elemzési technológia egy csepp vérből teljes vérképelemzést képes végezni. Ez néhány éven belül akár otthoni használatra is elérhető lesz. Nemrég voltam a háziorvosomnál, aki vérnyomást akart mérni nekem. Mondtam neki, hogy nem kell, majd megmutattam neki az okostelefonomon egy hónapra visszamenőleg az adataimat.

Napjainkig egyik sem – az információ és az eszköz sem – volt elérhető, csak az “elefántcsont-toronyban”. Ez az, ami körülbelül az elmúlt három évben gyökeresen megváltozott.

TB: Robbanás előtt áll tehát az egészségügy?

MB: Bizonyos értelemben igen, bizonyos értelemben nem. Az egészségügyi ökoszisztéma jelenleg nem képes magáévá tenni ezeket az innovációkat. Hiába áll elő egy vállalat egy változást hozó innovációval, hiába mutatkozik rá egyértelmű kereslet. A beteg már az okostelefonjával tudja mérni, azon tudja tárolni adatait, de orvosi oldalon nem tudják az adatokat vizualizáló görbét sem átmásolni egy e-kartonba.

De ez csak a kisebb gond: két orvosi rendszer, a kórház és a háziorvos rendszere sem kommunikál egymással, arról nem is beszélve, hogy amikor öt éve végeztem, ezek a rendszerek még DOS-alapúak voltak. Egyszer ki akartam kérni az adataimat egy magyar klinikán, de kiderült, hogy nincs “export” funkció a programjukon. Erre felajánlották, hogy átmásolják jegyzettömbbe, és kinyomtatják. Teljes nonszensz, nem?

Szerencsére látható egy olyan irányú folyamat is, hogy a technológia fejlődése és a betegek elvárásainak növekedése ráveszi az egészségügy egészét az igazodásra.

TB: Ha technológiáról van szó, előbb-utóbb a bizalom kérdéséhez jutunk.

MB: Fontos látnunk, hogy sosem volt még olyan hatékony és megbízható az orvostudomány, mint ma. Az előbb említett otthoni eszközöktől kezdve a célzott terápiákig és a genetikai háttér alapján személyre szabott orvoslásig sok minden felsorolható itt. Viszont érdekes módon sosem volt még ekkora a bizalmatlanság sem az orvostudomány irányába. Ez nem azért történt, mert az orvoslás maga nem fejlődött, hanem azért, mert olyan mértékű információ zúdult ránk (legyen szó itt a szabályozóról, a betegről vagy az orvosról), amellyel korlátozott képességeink folytán nem tudtunk és igazából ma sem tudunk mit kezdeni. Az interneten keresgélő motivált, de hozzá nem értő beteg össze van zavarodva, bizonytalan, a többi érintett pedig nem ismeri fel a probléma súlyosságát. Ezt csak akkor lehet megoldani, ha a páciens megfelelő oktatáson keresztül tudatosabban áll egészségi állapotához, az orvosi társadalom pedig kilép az elefántcsont-toronyból, és használni kezdi a technológia adta eszközöket. Én Twitteren keresztül potenciálisan több százezer szakembert tudok elérni, sosem fordult még elő, hogy a feltett kérdésemre ne kaptam volna választ. A legtöbb orvosnak meg jó, ha van három telefonszáma, amit fel tud hívni. Muszáj kérdezni, és felhasználni ezeket a lehetőségeket. Saját tapasztalataim alapján ez ráadásul nem is generációs kérdés az orvosi társadalomban.

Még egy előnye van az egészségmenedzsment népszerűbbé válásának a bizalom szempontjából: az otthon is használható eszközöknek köszönhetően sosem volt még ennyi adat a beteg kezében, pontosabban az okostelefonján. Ennek azonban vannak árnyoldalai is: egy éven belülre prediktálják az első olyan gyilkosságot, amelyet egy testbe ültetett eszköz feltörésével fognak elkövetni. De hasonlóan kényes kérdés lehet, ha egy biztosító megszerzi ügyfeleinek genetikai hátterét.

TB: A szabályozás hogy viszonyul a technológiai innovációkhoz?

MB: A szabályozás sajnos a legnehezebb: a valóságtól kevesen vannak távolabb ma, mint azok, akik az egészségügy szabályozásáért felelősek. Habár vannak pozitív példák egy-egy város kórházának szintjén (például Nijmegen, Cleveland vagy a Mayo Klinika a minnesotai Rochesterben), sajnos ez is globális probléma. Pedig a feladat egyértelmű lenne: az egészségügyi ökoszisztémát kellene úgy átformálni, hogy az nyitottabb legyen és kevésbé felülről irányított.

TB: Pedig a hatékonyság egy olyan ütőkártya, amellyel könnyű felkelteni a szabályozó érdeklődését.

MB: Sajnos nem. Nagyon erős a szkepticizmus a technológiával kapcsolatban. Hiába igazolják különböző kutatások és költség-haszon elemzések egy-egy eszköz vagy technológia hasznát. Így nehéz.

Szét kell rombolni a status quo-t, mert nem szólhat arról az egészségügy, hogy az orvos az isten, és mivel minden tudás birtokában van, könnyen dönt. A Pubmed adatbázisában 20 milliónál is több tanulmány van, ezt már emberileg is lehetetlen feldolgozni. De kapunk ehhez segítséget: szuperszámítógépeket, amelyek tanácsot adnak az orvosnak. A végén a döntés az övé marad. Akárcsak a sztetoszkóp alapján meghozott orvosi döntés. A szuperszámítógép csak egy ugyanolyan igásló, egy eszköz, mint a sztetoszkóp vagy fonendoszkóp. El kell fogadni az orvostársadalomnak, hogy nem tudnak mindent, és hogy egyre kevésbé van szükség ilyen típusú istenképekre, hiszen egyre inkább az lesz a jellemző, hogy a beteg ismeri magát. Az új orvoskép az ún. apomediáló irányba fog elmenni. Ez azt jelenti, hogy az orvos ideje jelentős részében inkább tanácsadó, egyfajta “guide” lesz az orvoslásban, segít dönteni majd a páciensnek.

A döntéshozásnak nincs érve ez ellen, mégis ragaszkodik a meglévő intézményeihez.

TB: Ez persze részben pénzkérdés is.

MB: Egyfelől igen, hiszen új eszközök beszerzése, a megfelelő technológiai háttér kiépítése az. Másfelől viszont nem: a felsorolt megoldások többsége hosszú távon költséghatékonyabbá teszi az egészségügyet. De ahogy az e-páciensek megjelenése rákényszeríti majd az orvostársadalmat gondolkodásának megváltoztatására, úgy az orvosok is változásra kényszerítik majd a döntéshozókat. Ez végeredményben jó, de nem így kellene történnie.

TB: Az egészségügyben működő üzleti szereplők nem helyeznek nyomást a döntéshozókra?

MB: A legtöbb szereplő 8-10 éve találkozott ezekkel a trendekkel először. Általános jellemző, hogy félnek, és nem akarnak lépni: látják, hogy alapvetően változnak meg mindkét célközönségük, az orvosok és a betegek igényei is. Sokan váltottak ugyanakkor: a Google és a Novartis vércukorszint mérésére alkalmas kontaktlencsét fejleszt. Az egyik kedvenc példám a Nestlé, amely 3D printeléssel foglalkozó ágazatot indított.

Összességében elmondható, hogy az egészségügyben tevékenykedő üzleti szereplők számára már nem elég a fenntartó innováció. Ha a gyógyszeripar szereplői nem képesek újrapozícionálni magukat és felvenni a versenyt a gyakran más iparágakból is érkező vállalatokkal, akkor végük. Proaktívnak kell lenni, és változtatni. Ez nem lehetőség, hanem a túlélés záloga, ugyanis a blockbuster gyógyszerek kora lejárt. Akik hezitálnak, 5-10 éven belül eltűnnek. Bármennyi alkalmazottjuk, bármennyi pénzük is van, nem lesz esélyük.

TB: Van érdekegyeztetési tér, ahol az egészségügy fontosabb szereplői (orvosszakma, gyógyszeripar, szabályozók) találkoznak?

MB: Lehet, hogy az én tudásom hiányos, de nem tudok ilyenről. Jelenleg eseti jelleggel működnek ezek, és inkább egy-egy innovatív céghez, vezetőhöz köthetőek. Persze eddig erre nem is volt akkora igény: nem volt ennyi technológia, nem volt ennyire globális a tudásáramlás, ennek következtében nem volt ennyire turbulens az egészségügy.

TB: Magyarország forrása az egészségügyben használatos technológiai innovációknak?

MB: Nem állunk jól, de vannak sikerek. Azonban úgy gondolom, hogy felesleges országokról beszélni. A tudás globális, pénzt lehet crowdfundolni, a technológia beszerezhető. A változást hozó innovációk olyan - például közép-afrikai - tinédzserektől jönnek és fognak jönni, akik eszköz, pénz és képzés híján is képesek jelentőset alkotni, mivel az interneten keresztül hozzáférnek az információhoz.