Évek óta építgetem a hálózatomat Twitteren, most 6000 követőm van, orvosok, medikusok, betegek, könyvtárosok, orvosjogászok, kutatók, stb. Mára sikerült elérni, hogy ha klinikai vagy más szakmai jellegű kérdésem van, 95%, hogy Twitteren perceken belül kapok rá választ. A nagy előny ott tűnik elő, hogy gyakran nem tudom, ki segíthetne 1-1 kérdésben, viszont biztosan lesz a hálózatomban valaki, aki tudja a választ, vagy ismer valakit a saját network-jén belül, aki segíthet.

Nagy megtiszteltetés, hogy még mindig a világ 10 leginkább követésre javasolt orvos Twitterezői között tartanak számon a Klout elemzésére hivatkozva.A Peer Index szerint a hatodik helyen állok az 1000-ből.

A top 10-ben van 6 amerikai, egy brit, egy indiai, egy ausztrál és én. Tavaly a The Independent a top 5-be választott és a New York Times-ba is ilyen sztori miatt kerültem, pedig a legfontosabb tartalmamat a blogomon pulikálom. Viszont a kommunikáció, a kialakuló érdekes orvosi történetek itt követhetők le legkönnyebben.

Habár a blogom továbbra is a fő online megjelenési platformom, a Facebook pedig talán a legjobb közösségem, a Twitter a fő kommunikációs csatornám és lesz is még egy darabig.

Az elmúlt évekből saját magam számára levont következtetésem pedig az, hogy ha elegendő időt és energiát szánunk egy online közösség építésére, eljön az idő, amikor bármikor visszakaphatjuk a befektetett munkát:

• rengeteg feedbacket kapok a munkámmal kapcsolatban
• megosztanak velem híreket, amikről tudják, hogy engem érdekelhet
• kaptam már előadói meghívást így
• állásajánlatot is
• itt keresek anyagot az előadásaimhoz

A crowd sourcing tehát fantasztikus dolog, de előzetes munkát igényel, gyakran vakon, hiszen a kimeneteleket sokáig nem látni, de aztán visszatérül. Sokszorosan...