MedIQ

A National Geographic írt egy érdekes jelenségről, melyre egy tanulmány hívta fel a figyelmet. 2002 és 2004 közötti űrhajós sérüléseket vizsgáltak, melyek közel fele a kézzel volt kapcsolatos.

A magyarázat az, hogy az űrséták során, amikor kívülről dolgoznak az asztronauták, a kesztyűjükben gáz segítségével hoznak létre mesterségesen nyomást, hogy a földi körülményeket utánozzák, márpedig az ujjak vége érintkezik a kesztyű kemény belsejével, és gyakran ez a mechanikai behatás a köröm sérüléséhez, elvesztéséhez vezet, így állandó fájdalommal jár. Ráadásul a másodlagos fertőzések is nehezíthetik a helyzetet. Meglepő, de nem az ujjak hossza járul hozzá a jelenséghez jobban, hanem annak a területnek az átmérője, ahol az ujjak találkoznak a tenyérrel.

Ott tartanak, hogy egyes űrhajósok már a felszállás előtt inkább teljesen levágják, sőt egyesek teljesen levetetik a körmüket (ezt nem tudom elhinni).

Kép forrása: National Geographic

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr832305998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tobias2 2010.09.19. 13:29:05

Igen, egyes orosz űrhajósok a szemüket is kivetették felszállás előtt, mert gyakori az űrben a szemgyulladás is!

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.09.19. 13:34:11

A levágás még ok de ha levesznek egy körmöt akkor még érzékenyebb lessz az új mint addig. Nem hiszem hogy ezt ne lehetne kiküszöbölni azzal hogy visznek egy ollót amikor csak lehet levágják körmöket. Ezt biztos meg lehet 0g-ban is oldani.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.09.19. 14:05:06

@tobias2: igen én is olvastam :) a zűrbe szigorúan tilos körömvágót vinni. életveszélyes! sőt állítólag a seggüket is bedugják egy parafadugóval...

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.09.19. 14:09:19

Ezt a körömlevételt én is túlzásnak tartom. Bár amekkora irodalma van az űrhajósoknak a neten, biztos lehetne néhány kereséssel ellenőrizni.

zoli_ 2010.09.19. 14:16:33

Ők sem vihetnek fel körömollót, mert a biztonsági ellenőrzésen elveszik tőlük, akárcsak másoktól a repülőtéren!!!!

Xenu lives! 2010.09.19. 14:33:37

Én azt hallottam, hogy a NASA az űrutazásokra is küldeni fog egy-egy air marshallt, akinek az lesz a feladata hogy észrevétlenül elvegyülve az utasok között, megakadályozza hogy az űrhajót terroristák kerítsék hatalmukba.

huta9020 2010.09.19. 14:33:42

Április elseje?
A gáznyomásnak mi köze ahhoz, hogy a kesztyű kemény belseje és a kéz érintkezik? És nem tudnak az amerikaiak puha kesztűbelső készíteni?
Körmöt vágni pedig nem csak az űrhajósok szoktak...

Szalay Művészeti Szalon · http://www.szalayszalon.hu 2010.09.19. 14:50:18

Remélem annak is leveszik a körmeit, aki ezt a posztot indexhu címlapra engedte linkelni...

ugolog 2010.09.19. 14:55:09

űr marshall a legjobb :)))

ZON 2010.09.19. 15:05:16

@huta9020: nem tudnak.A gáz nyilván megeszi a puha bélést, csak a krómacél fog ki rajta. :)

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.09.19. 15:05:51

Szerintem ez hülyeség...levetetni a körmöket...? Utána ott aztán végképp nagy a fertőzésveszély, arról nem beszélve, hogy nyilván rettenetesen fájdalmas is, hetekig, hónapokig.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.09.19. 15:12:17

Nekem egyszer kellett levennem egy körmöm egy szálka miatt. A vakbélműtétem jobb volt.

Kutyi 2010.09.19. 15:13:08

Gyanítom hogy a köröm levétel csupán a hölgyűrhajósok műkörmeire vonatkozik.

butcher__ 2010.09.19. 15:16:37

Azért kell levetetni mert biztos rágják kint az űrben is. És ha átrágnák az űrruhát meghalnának. Logikus.

Coyote82 2010.09.19. 15:16:51

tudtommal a fogaikat is kivetetik, nehogy megharapják egymást véletlenül, amikor a súlytalanul lebegő folyadékcseppeket próbálják elkapni és lenyelni.

Uebermensch 2010.09.19. 15:34:38

@Prof. William: Professzor úr, tudhatnád, hogy légi járműre tilos felvinni bármiféle szúró-vágó eszközt...

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.19. 15:35:02

A világűr és az emberi hülyeség határtalan...

heliox 2010.09.19. 15:40:57

Tévedés. Fel szabad vinni körömvágó eszközt, de nem a kézipoggyászban, hanem csak a feladott csomagban. Ahhoz meg ugye csak leszállás után fér hozzá.

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2010.09.19. 15:49:12

Valójában az egész egy hatalmas összeesküvés. A körmöket azért veszik le a szerencsétlen, átvert űrhajósokról, mert a NASA vezetősége körömpököltöt akar zabálni, míg az űrhajósok fent életüket kockáztatják.

ziza133 2010.09.19. 16:09:41

Ekkora faszsagot ocsem reg olvastam...ez KAMU

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.09.19. 16:12:14

Nem lenne egyszerubb az ujjak vegeit leokoplaszttal leragasztani?

Bollockbuster 2010.09.19. 16:13:22

Körmös Bauer a NASÁ-hoz igazolt, ez most már tutti! :-)

Bollockbuster 2010.09.19. 16:36:29

Annak aki nem tudja kiről van szó:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Bauer_Miklós_(jogász)

Amúgy most hogy rágugliztam, elég sokat elmond az úgynevezett rendszerváltásról és az azóta eltelt időszakról hogy ez az ember szabadlábon, békés öregkort megérve és egy ügyvédi iroda biztosította polgári jólétet élvezve élhetett, ahelyett hogy egy sötét pincebörtönben rohadt volna rá a műanyaglakat, (Sőt én személy szerint Ceaucescu sorsára juttattam volna Biszkuval és a többi főkolompossal, hasonszőrű gazemberrel együtt, akkor lett volna katarzis, megtisztulás)
Vajon Bauer Tamás a demokrácia élharcosa milyen demokráciafelfogást hozhatott otthonról?

pannonfunk 2010.09.19. 16:36:52

Ez most így hogy? Bercinek tök jó blogja van, olvastam már jópárszor, de ez a poszt most egy eszetlen butaságnak tűnik...

is 2010.09.19. 16:51:05

@Bollockbuster: kb. mint Orbán Viktor a párttitkár papától...

vállalod névvel, címmel, hogy te személyesen hajlandó vagy kinyírni Biszkut, vagy csak névtelenül?

keszabb 2010.09.19. 16:57:47

egyesek szerint ha tövig rágják a körmüket, az duplán jó, mert az orruk sem fog vérezni!
és a kisolló sem kell hozzá.

SBSB 2010.09.19. 17:03:25

Ez ökörség, hogy levetetik. Viszont az űrben azért nem egyszerű az élet.
Ajánlom ezt:
www.bbc.co.uk/tees/content/articles/2009/06/12/nicholas_patrick_feature.shtml

Inkább azért nem vágnak hajat vagy körmöt, mert össze-vissza szállnak a darabkák és mondjuk beleszáll valaki szemébe vagy orrába, stb. Mondjuk ezt sem értem meg, inkább lusta szarok és nem mosakodnak, nem mosnak hajat, nem vágnak körmöt, mert macerás. Baszki, akkor büdösödjenek, rohadjanak, de ne panaszkodjanak.

kacsa65 2010.09.19. 17:12:30

@Prof. William: csak az új lessz érzékenyebb, vagy a régi is?

kacsa65 2010.09.19. 17:20:28

-Doktor úr! Megyek az űrbe, tessék engem öööőőő... kasztrálni!
- Nadehát az....
-Ne kérdezzen, csak tessék engem öööőőő... kasztrálni!
Műtét után:
-Elárulná, hogy miért volt ez jó magának?
-Mert azt hallottam, hogy az űrben könnyen telepednek meg kórokozók a fityma alatt, amik súlyos fertőzést eredményezhetnek.
-Ember, akkor az a körülmetélés!
-Ööööőőő.... na ez a pontos kifejezés!

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.09.19. 17:34:36

@kacsa65: Szeerintem az lesz érzékeny hogy ott lófrálnak körömtelen kezekkel meg műtött körömággyal. + a köröm nem védi a köröm alatt lágy részeket... Az így megműtött emberek sztem még csavarkulcsot se vehetnének kezükbe meg kesztyűt se húzhatnának anélkül hogy ne fájna elviselhetetlenül.

@Uebermensch: Erre nem is gondoltam! Képzelem ahogy az egyik űrhajósról kiderül hogy arab terrorista és eltéríti az űrsiklót/űrállomást és aztán nekimegy vele a Fehér Háznak. Vagy az űruha zsebébe rakja az ollót az meg kilukasztja a ruhát... Ez már nem tréfadolog...

Georgigi 2010.09.19. 17:36:47

Az űrhajósok a f@rkukat is levetetik, mert 1.) ha feláll és mégis kiszakítja az erős ruhát, akkor megfullad,
2.) ha feláll és elveszi a vért, akkor nem marad az agyában. :)

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.19. 18:12:23

Űrrepülés előtt célszerű gyantáztatni vagy szőrösen is lehet repülni?

taecleau 2010.09.19. 18:58:42

A körömlevételt már az ötvenes években sikeresen alkalmazta az ÁVÓ. Hiába, mi magyarok mindig a világ előtt járunk.

Tódí 2010.09.19. 19:58:52

A NASA több millió dollárt ölt egy olyan speciális golyóstoll kifejlesztésébe, amivel súlytalanságban, fejjel lefelé, bárhogy lehet írni...

Az oroszok ceruzát használtak.

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.09.19. 20:12:15

Ezt a sületlenséget honnét vette a szerző???

Amúgy a hajvágásról láttam még érdekes filmeket, amíg az egyik vágta a hajat, a másik odatartotta a nálunk is jól ismert "Raketa" elnevezésű porszívót, hogy azonnal beszippantsa és ne szálljon el a levegőben.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2010.09.19. 20:21:27

A sületlenség a forrásban szerepel:

"I have heard of a couple people who've removed their fingernails in advance of an EVA," Dava Newman, a professor of aeronautics and astronautics at the MIT said.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2010.09.19. 20:23:15

@Tódí: Ehhez képest az igazság: eleinte az amik és az oroszok is ceruzát használtak, utóbb mindkét fél tollat.

www.snopes.com/business/genius/spacepen.asp

SWExile 2010.09.19. 20:27:22

Nem szeretném senki jó kedvét elvenni, de a szövegben ez áll:

"Meglepő, de nem az ujjak hossza járul hozzá a jelenséghez jobban, hanem annak a területnek az átmérője, ahol az ujjak találkoznak a tenyérrel."

Ebből nekem az jön le, hogy vághatja akármennyit a körmét (nem tudom szokták-e egyébként vagy sem) akkor is előfordulnak ezek a balesetek, mert nem az ujjának és ezzel együtt a körmének a hossza a befolyásoló, hanem az a terület, amit fentebb említ. Bár tény, hogy ez tényleg furcsán hangzik.

newnt55 2010.09.19. 20:34:52

Én mindig levágom űrutazás előtt, főleg ha tudom, hogy külső munka is lesz. De a hajón is van lehetőség körömvágásra.
A szkafanderkesztyű belseje valóban kicsit kemény, de még alatta is van rajtunk egy kesztyű, mint a bokszolóknál a bandázs.
Műköröm tilos, elszabadulhat és sérülést okozhat.

lkwker 2010.09.19. 20:35:10

Ha esetleg még van valaki aki nem olvasta el az eredeti cikket: nem sületlenség a poszt, esetleg kicsit pontosabb lehetne: a köröm nem azért esik le mert érintkezik a kesztyű belsejével hanem mert az újjtöveknél elzáródik a vérkeringés minden fogásnál. Erre vonatkozik a tanulmány tanulsága is: "Meglepő, de nem az ujjak hossza járul hozzá a jelenséghez jobban, hanem annak a területnek az átmérője, ahol az ujjak találkoznak a tenyérrel." Minden fogásnál ezen a helyen a kesztyű rászorul az újjak tövére, kicsit elzárja a keringést, plusz egy űrséta 6-8 óra, nem mennek be megmelengetni a kezüket (a felpumpált kesztyűt minden fogásnál megtörni sem túl könnyű). A kesztyű egyszerűen a legkritikusabb pontja a szkafandernek, mozgékony is kell legyen meg védjen is.
Szóval ha valaki leveteti a körmét az azért van mert bár lehet hogy utána érzékeny lesz de még mindig jobb mintha a küldetés alatt esne le.
A tanulmány készítője is írja hogy nem érti hogy bírják elvégezni a munkát mikor minden fogás fájdalmas (biztosan tunya elpuhult kapitalisták :).

A golyóstollas történetről meg gondolom már mindenki tudja h hülyeség, a szálló grafitpor a fülkében életveszélyes egy hosszú küldetés alatt.

we 2010.09.19. 20:54:15

Egyáltalán nem értem, hogy mi köze az egésznek a kesztyűhöz. A post első mondata értelmetlen.

we 2010.09.19. 21:03:50

az első rendben... a második a ludas

Bollockbuster 2010.09.19. 21:09:25

@is: Ha elintézed a jogerős ítéletet és a szükséges alkotmánymódosítást, erre vonatkozó felkérés esetén S.K. fogom a vén geci nyakán megigazítani a kötelet, nyugodt lehetsz.

Guilelmus 2010.09.19. 21:16:29

Lehet, hogy ezen is a zsidók akarnak keresni... Körmös Bauer már bizonyított, hogy megy neki a körömletépés...-:)

Médiasas (törölt) 2010.09.19. 22:12:31

Megnéztem jópár fotót űrállomásokról (nem a deep space nine-ról, hanem ISS meg még régebbi MIR), volt körmük...

efhábé 2010.09.19. 22:22:06

@Szárnyati Gézа: A bolondja, ahelyett, hogy felvitt volna egy tartályos körömcsipeszt. Inkább szarakodik szigszalaggal.

www.amazon.co.uk/Scholl-254839-Nail-Clippers/dp/B001PMQ2KO

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.09.19. 22:29:22

@Médiasas: Az photoshoppolva volt hogy. A Kormány csinálta hogy átverjék az embereket.

TacticalCommander 2010.09.19. 23:16:27

Berci átment bulvárba. Reméltem, hogy ez nem jön el, mostantól akkor az "amerikai kutatók megállapították" posztok következnek. Kár érte.

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.09.19. 23:50:53

Én meg olyat hallottam, hogy mindannyian kihúzatják az összes fogukat, mert ha az űrben elromlik, akkor nincsen fogorvos.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.09.19. 23:51:09

Nekem azt fejtse ki valaki, hogy mi köze a körmök levetetésének a tenyér és az ujjak találkozási területéhez... Próbáltam vizualizálni, de hiába.

FlybyWire 2010.09.20. 00:21:43

@Bollockbuster: aszittem a JackBauer. Az is szedett le pár körmöt, ha jól emlékszem :D

tcrassus 2010.09.20. 01:30:36

@felhasznalo: Ugy kepzeld el, hogy egy lufit amikor nincs felfujva, siman csomora kotsz, de amikor mar van benne levego, akkor mar nehezebb hajlitgatni. A kesztyu a "lufi" es amikor "felfujjak" a gaznyomastol annyira kemeny, hogy ha pl. marokra fogsz valamit, a ujjtoveknel (ahol az ujjaid talalkoznak a tenyereddel) a tenyer nekiszorul a kesztyu falanak es elzarja a verkeringest. Ha ez hat-nyolc oran keresztul a hidegben gyakran ismetlodik (kepzeld el, amikor hideg idoben tul kicsi cipoben jarkalsz es mar nem erzed a nagylabujjad) akkor mar kisebb fizikai trauma (mondjuk belekapsz a kesztyu vegebe a kormoddel) miatt is leeshetnek a kormok. Es ha leesik munka kozben, akkor nem lehet beugrani es levenni a kesztyut es kirazogatni belole, hanem el kell vegezni a munkat es kozben uvolteni, ahogy a mar leesett korom beleagyazodik szepen lassan a puha eleven husba ahonnan csopog a ver stb. amit ugyan abban a pillanatban nem erzel annyira, de amikor vegeztel es bejossz a hajoba, akkor mar nagyon is. Plane, ha el is fertozodik, mert a kesztyu belseje nedves es tele van penesszel, aminek ugyebar nem kell oxigen, hogy vigan szaporodjon a kormod helyen es igy tovabb. Inkabb vagyok tanar.

tobias2 2010.09.20. 07:00:36

Brit tudósok kutatásai szerint az űrhajósok megelőzhetik a szív-, gyomor- és tüdőpanaszokat is, ha az űrutazás előtt leadják ezeket a szerveiket. A kivett szerveket cseppfolyós nitrogénben tárolják a Földön, és a leszállás után az űrhajósok visszakapják.

soldat 2010.09.20. 07:45:31

Nyőjjön köröm a pöcsükre!

FlybyWire 2010.09.20. 08:26:21

@tcrassus: és persze nem tudnak a szkafander kesztyű alá egy szövetkesztyűt is felvenni, ugye?

barnus38 2010.09.20. 09:08:06

engem békává változtatott

Tita nick 2010.09.20. 09:11:52

A Mars-ecpedíció keretében pedig kiheréltetik magukat, hogy ne legyenek felajzva.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.09.20. 10:00:10

@tcrassus: Á, köszönöm, most már értem. Legalábbis ezt a részét. A levételt még mindig nem, nyilván lehetne rá valami okosságot kieszelni...

dekás dezső 2010.09.20. 10:22:19

az amerikai űrhajósok összes fogát is kihúzzák, nehogy véletlenül kiharapják nagy súlytalanságukban a gömb bukó homlokrészét, ha valamelyikük mégis kiharapná nagy levegő, és utána el kell számolnia végtelenig, hatszor.

nitro1 2010.09.20. 13:12:43

Egyáltalán minek az embernek köröm? Csak a baj van vele. De komolyan...
süti beállítások módosítása