MedIQ

Nemrég olvastam, hogy egyre több reptéren kezdik el használni a teljes test átvilágítására alkalmas szkennereket. Az Index cikkében például a következő hangzott el:

Egy virtuális, háromdimenziós képet alkot és Barrett szerint a sugárzás szintje "szuper biztonságos".

"Ha évente ötezerszer is átmennek a szkenneren, az utasoknak akkor sem szabad aggódni, annyira csekély a sugárzás" - fogalmazott. Most kipróbálják a szkennert, nagyjából egy év után döntik el, hogy maradhat-e vagy sem. A Heathrow reptéren 2004-2008 között is kipróbálták már, a szóvivő szerint ott nagyon hatékony volt a technológia.

A Medgadget találta meg azt a publikációt, mely éppen ezzel a kérdéskörrel foglalkozik. A teljes test scan olyan elektromágneses hullámot használ (terahertz), amely az infravörös és mikrohullám között van. A tanulmány azt mutatta ki, hogy a terahertz hullámhosszú sugárzás képes felbontani a kettős szálú DNS-t és buborékokat képezni benne, ami befolyásolhatja a gének átíródását és a DNS megkettőződését.

Habár a hullámok nem tudnak mélyen a szövetekbe jutni; kémiai kötéseket felbontani vagy molekulákat ionizálni, ezért a kutatócsoport sem állítja, hogy az egészségre ártalmas lenne az átvilágítás, de az eredmények mindenképpen felvetik további vizsgálatok elvégzését. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr1001645971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nita · http://freeyourmind.blog.hu 2010.01.04. 19:55:41

Hmm..akkor inkább mégis a hajnali vetkőzős módszert választom..
süti beállítások módosítása