Nagy évnek nézünk elébe, így összegyűjtöttem azt a 10 technológiát, ami szerintem a legnagyobb hatást fogja kiváltani az orvoslásban és általában a mindennapjainkban.
1) Virtuális valóság
A New York Times egyik év végi számához adott egy Google Cardboard dobozt, amivel a virtuális valóság egyszerűen és olcsón átélhető. A Facebook által felvásárolt Oculus Rift immáron rendelhető, igaz, elég drágán. 2016-ban más eszközök is piacra kerülnek. Korlátok nélkül fognak készülni a medikusok hivatásukra és biztosan nem páciensen fognak először végezni vizsgálatokat. Páciensek láthatják majd, milyen lesz a vizsgálat és mi fog velük történni a kórházban. Olcsón, otthon.
2) Kiterjesztett valóság
A Novartis gyógyszercég vezetője 2015-ben jelentette be, hogy a Google digitális kontaktlencséje, ami vércukorszintet is tud majd mérni könnyből, 2016-ban jön piacra. A Microsoft Hololens nevű szemüvege is idén válik elérhetővé. Egészen furcsa lesz digitálisan látni információt a valós képeken. Medikusok a formalin szaga nélkül boncolhatnak majd az anatómia és pathológia órákon kívül bármikor.
3) Elektronikus szövetek
A Hexoskin gyártott eddig "okosruhát", ami csak egy olyan sportruházat volt, amin egy zsebben lévő eszköz mért paramétereket. A Google a Levi's-szel közösen viszont valódi okos szöveteken dolgozik, amivel a körülöttünk lévő technológiákat tudjuk majd máshogy irányítani. Reagálhatnak majd lázra és más paraméterekre is.
4) Algoritmus, ami viselhető eszközöket elemez
A viselhető szenzorok korszakát éljük, az Amazonnak saját piaca is van erre a célra. Viszont hiába vesznek milliók szenzorokat, ha nem tudunk mit kezdeni az adatokkal. Az Exist.io nevű szolgáltatás megpróbálkozott már ezzel, de haszontalannak bizonyult. Nekem azt adta ki 2 hét használat után, hogy több lépést teszek meg, ha több időt töltök sétálva. Köszi. Ha 2016-ban nem lesz megoldás erre, az emberek nem fognak viselhető eszközt használni. Mivel óriási piacról van szó (több tízmillióan már vettek eszközt), idén jön megoldás is.
5) Közel mesterséges intelligencia
Az IBM Watson már évek óta segít onkológusokat a legjobb kezelés megtalálásában, de a nagy áttörés idén várható radiológiában. A Medical Sieve projekt azt célozta meg, hogy levegye az óriási terhelést a radiológusok válláról azáltal, hogy az elsődleges feladatuk nem a képek friss átnézése lenne, hanem a közel mesterséges intelligencia által adott eredmények ellenőrzése. A kreativitást igénylő feladatokra tudnak majd koncentrálni.
6) Ételszkennerek
Idén 3 eszköz is elérhetővé válik, melyekkel ételek összetevőit lehet kimutatni. A Tellspec direkt csak ételre koncentrál. A Scio mindenre, ami mérhető. A Nima pedig a glutén kimutatására. Megtudjuk végre mondani, mit és mennyi kalóriát eszünk. Eddig legfeljebb saccoltunk.
7) Humanoid robot
A Google 2013-ban megvette a Boston Dynamics céget, mely robot állatokat és az Atlas nevű humanoidot dolgozta ki (videón lent). A cég két éve nem mutatott nagy eredményt, sőt a robotkutyájukat az amerikai hadsereg parkolópályára tette használhatatlansága miatt. Ha idén nem ugranak egyet a humanoid robotok terén, elveszítik a kezdeti figyelmet, amit például japán klinikáktól kaptak, melyek ezekkel szórakoztatnák és hordoznák a betegeiket.
8) Szövetnyomtatás
Nyomtattak már csontszövetet, porcot, szívbillentyűt, máj- és veseszövetet, de az igazi nagy változás idén várható. Az Organovo cég, mely 3D-ben nyomtat szöveteket elkezdi szolgáltatásként árulni a májszövetét gyógyszercégeknek. Arra akarják rávenni őket, hogy az állatkísérletek helyett használják a humán, nyomtatott májszövetet a gyógyszerek toxicitásának ellenőrzésére.
9) A dolgok internete otthon
Lesz olyan együttműködés, ami arra irányul, hogy az otthon már használt eszközök által mért adatokat együtt elemezzék. Okos fogkefe, okos tükör, szenzorok a WC-ben, melyek vizetelmintát elemeznek és sok más, ami eddig is mért adatot elérhető, de azokból nem lehetett bonyolultabb következtetéseket levonni.
10) Theranos
A legismertebb szárnyaló startupok egyik a Theranos, mely egy vércseppből végez olcsó laborvizsgálatokat gyorsan, átláthatóan. 2015 végén rengeteg kritikát kaptak és a 2016-os év arról fog szólni, hogy vagy megfelelnek a milliárd dolláros elvárásoknak vagy beszakad alattuk a padló.
Ezeken kívül a Google egészségügyi spinoffja, a Verily és a CRISPR nevű génszerkesztésre alkalmas módszer futhat nagyot idén. Meglátjuk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
unpopular.puffin 2016.01.17. 08:33:05
kellys 2016.02.15. 06:54:42
a masik, hogy a scio tobbet tud, es 250 dollar? szivesen vennem valamelyiket, de nagyon zsakbamacskanak tunnek egyelore.
kellys 2016.02.16. 07:37:17
a problema az bloggazda, hogy az amugy is 2 havonta feltalalt rakellenes gyogyszerek, exoskeletonok, lebego gordeszkak kozott, mindegy csak illatos es szagos legyen, es neonfenyben furodjon, hogy repuljenek ra a legyek, nem artana mertekletesseget tartani es nem beszallni a bulvarba, ha mar tudomanyos jellege van a blognak. ergo nem artana rostalnod, mielott beengeded a portadra a hireket... vagy komolytalanna valik a plebs szemeben.
kellys 2016.02.16. 07:37:19
Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2016.02.16. 07:40:05
kellys 2016.02.22. 07:20:39
en orulnek a legjobban, ha mukodnenek.
de a scio honlapjan ha megnezed, refund refund hatan es a vasarlok panaszkodnak, hogy nem muxik. mar megy a kiszallitas, erted, kesz a termek.
unpopular.puffin 2016.09.26. 07:23:57
A Theranos viszont már bukó dolog, kiderült róla, hogy eléggé átvertek mindenkit. És eszembe jutott, hogy itt olvastam erről. Itt a cikk:
sciencemeetup.444.hu/2016/09/24/erhet-e-a-semmi-kilenc-milliard-dollart-a-theranos-tundoklese-es-bukasa
kellys 2017.03.13. 06:37:32
most kérdezlek 1 év után, hol a scanner? review?
thx
Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2017.03.13. 06:38:17