A British Medical Journal olyan eredménnyel állt elő, mely habár nem fogja előrevinni az emberiséget, de legalább érdekes. Mágneses rezonancia vizsgálatokat végeztek nemi aktust végző párokon. Nem volt könnyű olyan párokat találni, akik hajlandóak egy kutatócsoport előtt szeretkezni, ráadásul egy MR készülékben, mely távolról sem tágas, sőt elég hangos.

Ismertek Leonardo da Vinci rajzai, amikét még az 1400-as évek végén készített. Az volt a célja, hogy részletesebben leírja, mi is megy végbe kopuláció, azaz közösülés alatt. A kor nézete szerint ugyanis a sperma az agyból kellett, hogy kilövelljen és a gerinc csatornáján át jutott el a hímvesszőig. Később az 1960-as években Masters és Johnson annak keresték az okát, miért nagyobbodik meg a méh orgazmus után. A vérteltséget találták a legjobb magyarázatnak. Akkor. Mára a BMJ cikke megváltoztatta a témában kialakult nézeteket.

(da Vinci rajza, forrás: Wikimedia Commons)



A holland kutatók egy helyi televízión keresztül kerestek vállalkozó kedvű párokat, akiket részletesen tájékoztattak, majd egy szombati napra időzítették a kísérletet. Arra kérték az éppen a gépben tartózkodó párokat, hogy egy felrajzolt jelnél tegyék a dolgukat és képkészítéskor lehetőleg ne mozogjanak (mivel az rontja a képminőséget). 10 mm-es képszeleteket készítettek az eseményről.

Az aktus után a férfi partnernek el kellett hagynia a szobát, majd a hölgy résztvevőt arra kérték, manuálisan izgassa (majdnem azt mondtam, excitálja) a clitorisát, mert az orgazmus és a méh méretbeli változása között fennálló összefüggést akarták megvizsgálni.
Végül 8 pár 13 aktust végzett (néhányan túlbuzgóak voltak), így az eredmények sem várattak magukra. Azt még megjegyezném, hogy csak az első pár tudott tökéletesen véghezvitt kopulációt végrehajtani, mivel őket a kísérlet legelejétől bevonták a tervezésbe; sőt őket a tudományos kíváncsiság is hajtotta, nem elhanyagolhatóan pedig akrobatákként könnyen mozogtak a szűk térben. A következőket találták tehát a kutatók:

• a misszionárius pozícióban a pénisz bumeráng alakot vesz fel (nem S-alakot, ahogyan azt korában Dickinson elírta)
• a nők nemi izgalma során a méh feljebb emelkedik, míg a hüvely elülső fala meghosszabbodik
• a méh mérete viszont nem változik az aktus közben és után sem jelentősen

(Az utóbbi kép jelmagyarázata: P=pénisz, Ur=húgycső, Pe=gát, U=méh, S=symphysis, B=húgyhólyag, I=vékonybelek, L5=5-ös ágyéki csigolya, Sc=here)

Ezek tudatában valószínűleg nem fognak gyökeresen átalakulni a szexuális szokások. A posztommal inkább azt szerettem volna demonstrálni, hogy milyen irányban változtak meg a tudományos publikációk céljai. Ez a BMJ cikk pontosan szemlélteti a különbséget egy tudományos eredmény publikálhatósága és értéke között. Ez a cikk maximálisan publikálható (érdekes, na), viszont értéke csekély (hasonlóan a nemrég nagy sikert aratott LiveScience cikkhez, mely kimutatta: a Nobel-díjasok tovább élnek, mint a jelöltek). Törekedni kell eredményeink, kísérleteink értékességére, ha igazi szakmai sikert akarunk, és ilyen cikket kell írni, ha népszerűségre törekszünk.