23 órányi utazás után végre megérkeztem Long Beach városába, Kalifornia államba kedd hajnali kettőkor, ami már 11 óra volt délelőtt Magyarországon. New York-ban szálltam át, ott egyből szerencsém volt megtapasztalni a sokszínűséget, a kultúrák találkozását. A vámon, a vízumellenőrzéseknél nagy szigor van, de szerintem simán kezelhető.

Minden működik, halad, forog. Percre pontosan.

Long Beach gyönyörű és igazából Los Angelesnek a része. A képen a hotelünk látható.



Már találkoztam a meghívóimmal, be is ültem néhány előadásra, csak figyelni nehéz, mert itt még dél van, amikor otthon már aludni kellene. Nagyon könnyen kötnek barátságot az ittlévők, persze felszíneset, de mégsem az a jól ismert pofavizit van, hanem tényleg örülnek egymásnak. Legalábbis én a többségnél ezt tapasztaltam. Autópálya mindenütt, és normális árak. 5-10 $-ból halálra eheti magát az ember.

A nyelv az vicces. A magyarok többsége a gyönyörű brit angolt tanulta, így én is. Itt viszont a népi származás sokszínűsége miatt ezer féle akcentust hallottam már. A legjobb a sofőrünk volt, aki egy az egyben Tony Soprano-ra emlékeztetett.

iPhone, laptop vagy PDA nélkül egyébként nem is látni senkit.

Holnap lesz az előadásom Web 2.0 and Medicine címmel. Izgatott vagyok, bízom a prezentációmban, de nagyon nagy kihívás. Talán a legnagyobb eddig. Beszámolok majd róla.

És találkoztam Dr. George Berci professzor úrral is, aki 56-ban ment ki Ausztráliába nyelvtudás nélkül és megalapozta az endoszkópos sebészetet. Az ő alapítványa finanszírozza a szállásomat.

Délután 5 óra van, de majd' leragad a szemem.

Később még jelentkezem az előadásokon hallottakkal, mert elképesztő dolgokról esik szó.