MedIQ

Ezen írás alapját egy újonnan megjelent, amerikai DNS-teszt adta, mellyel apasági vizsgálatot lehet végezni. 20$-ért kapható a csomag a patikában, azzal mintát vesznek az apa, a gyermek és az anya szájnyálkahártyájából, elküldik azokat a labornak, ahol további 2-300$ díjért cserébe 5-6 napon belül megírják, hogy az adott férfi-e a gyermek apja. A teszt elvileg 99.99%-ban ad pontos választ, de peres kérdések eldöntésére nem használható. Ami azt jelenti, kb. 40-60 000 Forintos árból információt kapunk a kérdéses apa-gyermek kapcsolat valós, genetikai hátteréről.



Persze megkérdőjelezhető az a nagy pontosság, és a minta minőségéből adódó hibák is jelen vannak, de mégis viszik, mint a cukrot.

Magyarországon apasági vizsgálatot igazságyügyi szakértők végezhetnek, de nem kell mindjárt a DNS-hez folyamodni, elég lehet akár a vércsoport meghatározása vagy egy alapos antropológiai vizsgálat is.

Egyre több olyan cég jelenik meg a magyar piacon, melyek apasági DNS-tesztekkel foglalkoznak. Itt van mindjárt a GeneTech, mely a fentebb említett amerikai cég laborját használja. 3-5 napon belül küldi az eredményt. Az árakról itt lehet olvasni.



A másik cég pedig a GenoID, mely egyebek közt apasági vizsgálatokkal is foglalkozik idén februártól. A protokoll ugyanaz, nyálkahártya-kaparék; beküldés, néhány nap, eredmény, amit akár szakértői véleményként is használhatunk. Ez esetben a hasonló szolgáltatás ára nagyjából megegyezik a fent említett cégével.



A Genetech a jól bevált amerikai labort használja, de a konzultációért is pénzt kérnek, míg a GenoID hazai laborral dolgozik, ám a konzultáció ingyenes.

Nade miért hoztam fel ezt a témát? Én normálisnak tartanám azt, ha mondjuk a családban előforduló X betegség öröklődő volta miatt könnyen hozzáférhetnénk az információhoz, hogy azt a genetikai tesztet hol, mennyiért végeztethetjük el. Nemrég példáként említettem a mellrákban szerepet játszó BRCA gén vizsgálatát. Persze egy genetikai teszt megrendelése és elemzése inkább orvosi, de még inkább genetikusi feladat kellene legyen, mégsem tudtak azok a háziorvosok segítséget nyújtani, akiknél a BRCA gén tesztelési lehetőségei felől érdeklődtem. Pedig számtalan hasonló teszt van még a piacon, csak nem tudjuk hol.

Összefoglalva, nem az a cél, hogy fű, fa, virág apasági tesztet végeztessen el, vagy a BRCA génjének apró változatait elemezgesse otthon mindenki, hanem hogy ha szüksége van rá, ha orvosa úgy tanácsolja, akkor legalább azt tudja meg könnyen és megbízhatóan, hol férhet hozzá az ilyen vizsgálatokhoz. Remélem, ebben ez a poszt is segítséget nyújt majd.

További olvasmány:


Magyar kutatók olyan elosztott erőforrás-kezelésű rendszert hoztak létre, melybe bárki bekapcsolódhat. A megfelelő klienst letöltve az otthoni számítógépünkre hozzájárulhatunk a magyar rákkutatáshoz, illetve a várható pollenkoncentráció előrejelzéséhez.



Rengetegen keresnek ma orvosi információt a weben. Csak az USA-ban 93 millióan kerestek már rá egészségügyi információra, nem is beszélve az orvosokról és kutatókról, akik a Pubmed nevű kereső mellett kelnek és fekszenek. A Pubmed viszont nagyon nehezen használható (nehéz jó, releváns eredményt találni; a limitációk nem mindig működnek megfelelően és egyszerűen rossz a keresőmotor), az egyéb orvosi keresőkből pedig Dunát lehetne fakasztani.

Ezért a Polymeta magyar fejlesztőcsapatával együttműködve létrehoztunk egy személyre szabható, orvosi metakeresőt, a Scienceroll Medical Search-öt, amit néhány napja mutattam be angol blogomon és a visszhang nagyon pozitív volt, amit a kommentek, e-mailek és a Twitteres üzenetek bizonyítanak. De miről is van szó?

A Scienceroll Medical Search egy metakereső, ami egyszerre több forrásban is tud keresni. Ami új és eddig nem látott tulajdonság egy orvosi keresőnél, hogy a források között válogathat a felhasználó, így ha csak a klinikai esetek érdeklik, akkor csak azokban keres, ha inkább a WHO adatai, akkor kizárólag azt a forrást jelöli ki.



Készek vagyunk arra, hogy azokat a forrásokat illesszük a többi közé, melyeket a felhasználók javasolnak, illetve kivegyük az alig használt, nem kedvelt adatbázisokat. Továbbá a Polymeta zsenialitásának köszönhetően, az eddigiektől eltérő jelleggel kapunk keresési eredményeket.

Vegyük a diabetes szót és keressünk rá. Kapunk egy releváns, és kizárólag orvosi forrásokból származó találati listát, illetve egy sor kifejezést, melyekkel hasonló témák felé bővíthetjük kutakodásunkat.



Ole Eichhorn bloggernek köszönhetően pedig mostmár könnyen megjegyezhető címet is kaptunk: ScienceRollSearch.com.

Minden visszajelzésnek örülünk!

További olvasmány:

  • Vannak olyan páciensek, akik elég magas szinten felkészülve, erőteljes webböngészés után mennek orvosukhoz. Őket nevezhetjük e-patient-nek is. Mostmár saját oldaluk van és saját leírásuk is, melyben azt taglalják, hogyan kezelje az orvos azt a helyzetet, amikor a páciens több, mint felkészült.



Egészségügyi wap portált indított a Pannon, amelyet az IQ-Medicina Zrt.-vel közösen fejlesztett ki a mobilcég. A portálon van anatómiai atlasz rajzolt képekkel és videókkal, illetve a betegségek leírásai, az orvosi kifejezések magyarázatai, egészségügyi intézmények és wellness fürdők adatai, allergialisták és gyógyszeradatbázisok is megtalálhatóak.





  • És végül egy érdekesség, amit nem biztos, hogy sokan fognak szeretni. Egy olyan szerkezetről van szó, mely étel hozzáadására székletszerű anyagot gyárt.
Tegyék fel a kezüket, akik el szokták olvasni a gyógyszerek mellé helyezett tájékoztatókat, amik telis tele vannak írva mellékhatásokkal. Nade mi a helyzet akkor, ha több gyógyszert kell szednem egyszerre és valamilyen mellékhatás jelentkezik? Honnan tudhatom meg, hogy a szedett gyógyszereim okozhatták-e az új tünetet vagy valamilyen más oka van.

Ebből a célból alkották meg a PharmaSurveyort, a mellékhatás-keresőt. Előbb megadjuk, milyen gyógyszereket szedünk, természetesen a PharmaSurveyor hathatós segítségével.



A fenti képen azt látjuk, egy bizonyos gyógyszer milyen valószínűséggel okoz mellékhatásokat és azok a mellékhatások mennyire veszélyesek az egészségre. Sőt, ha több gyógyszert is szedünk, azok milyen módon hatnak egymásra.

Mellékhatások szerint is kereshetünk vagy megtudhatjuk, Heath Ledger milyen gyógyszereket szedett be. Ez utóbbi funkciót nem értem, miért kellett a szolgáltatásba tenni. Egyelőre béta tesztelés folyik, de hamarosan elérhetővé teszik mindenki számára.

Ha bárki tud hasonlót magyar nyelven, örömmel belinkelném.

Forrás: Scienceroll

Íme magyarul a DrInfo oldalán.
A csontritkulás hazánkban is komoly egészségügyi probléma. A csontok szerkezeti átalakulásuk miatt törékenyebbekké is válnak, ami főleg idősebb korban járhat súlyos következményekkel (pl. combnyaktörés). Mi másra használnánk tehát a világhálót, minthogy felmérjük rizikónkat? Természetesen nem helyettesítheti ez egy orvos diagnózisát, de az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) által kidolgozott teszttel információt kaphatunk a csontritkulással kapcsolatos hajlamunkról.

Egyelőre csak néhány ország epidemiológiai adatai alapján becsülhetünk rizikót, de ahogy a leírásban is jelzik, az egyes országok osteoporosis szövetségeitől várják a kérelmeket, hogy az adott országra specifikus tesztet állíthassanak elő. Így ez a feladat nálunk a Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaságra vár.



A FRAX tehát a következő tényezőket alapján dolgozik:

  • életkor, nem, súly, magasság
  • előző csonttörések
  • családban volt-e combnyaktörés
  • dohányzási szokások, szteroidok szedése
  • esetleg rheumatoid arthritis, cukorbetegség, alultápláltság, májbetegség, stb. diagnózisa
  • alkoholfogyasztás
  • csontsűrűség


Hasonló tesztet találtam a Házipatikán, illetve igazi adatbázist a csontritkulás.lap.hu oldalon.

Forrás: David Rothman
Így szemészet vizsgán túl több posztot is tervezek a hétre. Az első a jó öreg híregyveleg rovat:








A BodyMaps egy béta verzióban lévő, de igen nagy jövő előtt álló projekt. A céljuk az, hogy egy könnyen böngészhető, topográfiailag korrekt és hasznos anatómiaatlaszt készítsenek a medikusok számára (is). Megjelölhetünk pontokat a virtuális testen, amit aztán könnyen visszakereshetünk vagy elküldhetünk másoknak. A szervrendszerek közül kiválasztjuk azokat, amiket meg szeretnénk jelentetni, majd kedvünkre zoomolunk a felületen. Néhány kép ízelítőnek:





Forrás :Medgadget

Hasonló cikkek:

süti beállítások módosítása