MedIQ

Nagyjából 200 ember a világon ugyanazzal a problémával küzd: halszaguk, méghozzá rothadó halszaguk van. Persze nem a higiénia hiánya áll a dolog mögött, hanem egy genetikai szindróma. Az egyes kromoszómán található, a flavin-tartalmú monooxigenáz-3 (FMO3) enzimet kódoló gén hibája okozza a ritka elváltozást, mely szociális szempontból tönkre is teheti a betegek életét.

Forrás

Az enzimhiba következtében nem tudja lebontani a trimetilamint, ami így megjelenik a vizeletben, izzadságban, de a kilélegzett levegőben is. (A betegség másik neve a trimetilaminuria, a trimetilamin vizeletbe történő ürítése). Az érintettek olyan munkát választanak, ahol egyedül kell dolgozniuk; vagy sokat dohányoznak, hátha az majd elrejti a kellemetlen szagot.

A betegség gyógyíthatatlan, legalábbis a génterápia megjelenéséig, de néhány tanács segíthet. Bizonyos ételek elkerülése (halak és tojás), alacsony dózisú antibiotikumok, vagy réz egy tanulmány szerint hatásos lehet.

Habár csak 200 dokumentált eset van ma a világon, már a hindu Mahabharata is említést tesz egy ilyen személyről.

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr85755989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyekk 2008.11.07. 18:27:13

És mind a 200 az én környezetemben lakik!

kicsifancsi 2008.11.07. 18:34:59

bocsi, de ezt azért nem veszem be. Ennél sokkal egyszerűbbnek tűnik, hogy ez egy fertőzés következménye lehet.
Sajnos ismerek olyan nőt, akinek néhány évig ez volt a problémája. Ő maga nem érez szagokat egyáltalán, ez kicsit nehezíti a helyzetet, mi meg nem mertük neki mondani, hogy figyu már, oltári büdös vagy, tudjuk, hogy szoktál tisztálkodni, lehet, hogy orvoshoz kéne menned. Kiderült, clamydiája volt, amit egyébként a csodás magyar egészségügyben nem is szűrnek alapból, nála se nézték soha, hiába járt rendszeresen szűrésekre. Miután a clamydiából kikezelték, elmúlt a szaga, de soha többé nem lehet gyereke.
Erről a betegségről is írhatnál egy bejegyzést, elvégre sokakat érint, nem szűrik, és végzetes következményei vannak.

Jedlik 2008.11.07. 18:43:42

kicsifancsi: Ne haragudj, de ezt nem veszem be. Sokkal egyszerűbbnek tűnik, hogy nem fürdött, azért volt büdös, nem akarta senki megdugni, mire egyszer megfürdött addigra meg már klimaxolt, ezért nem lehet soha többé gyereke.

Advanced Flight 2008.11.07. 18:46:51

Erről a halszag-dologról már én is olvastam, de abban a cikkben azt írták, hogy jópáran közülük öngyilkosok lesznek. :-(

eternity · http://eternity.blogter.hu 2008.11.07. 18:56:14

Szerencsére ennek a kétszáznak sem kilátástalan a helyzete, hiszen tudtommal az emberiség közel 2%-a anozmiás, tehát több mint 100millió potenciális partnerük, haverjuk, munkatársuk lehet. :)

InteriorLulu 2008.11.07. 19:03:12

kicsifancsi, te nem vagy százas.
Van egy ismerősöd hasonló tünettel, amiről kiderült, chlamydia okozza. S erre hivatkozva, a belinkelt forrásra ügyet sem vetve azt állítod, biztosan nem holmi génhiba a ludas, sokkal inkább egy fertőzés.
Brávó, bazze, nyilván csak tévedés, hogy idáig nem kaptál még orvosi Nobel-díjat!

AzHofi 2008.11.07. 19:15:40

Az kizárt dolog, mert nem tudom. Hun van a szabóbakter?

2008.11.07. 19:43:23

A sok fokhagyma is pont ilyen hatású lehet hogy van összefüggés a hasonlóságuk között?

Mikrobi 2008.11.07. 20:59:23

Az öregasszony elmegy az orvoshoz:
- Doktor úr, képzelje, állandóan szellentek. Szerencsére semmi szaga nincs, meg hallani sem lehet, de már azalatt is, amióta bejöttem önhöz, vagy 5-ször durrantottam.
- Rendben van, felírok magának valamit. Két hét múlva jöjjön vissza!
Amikor eltelt a két hét, az öregasszony tajtékozva ront be az orvoshoz:
- Mit adott nekem, maga idióta?! Most is ugyanúgy fingadozok, de olyan oltári büdöseket fingok, hogy majd' elájulok tőle!
- Tehát a szaglása rendbe jött, nagyszerű, most következik a hallása.

boldiii 2008.11.07. 21:38:13

Ha ez egy enzimhiba, nem szedhetné azt az enzimet? vagy nem a gyomorban, hanem vérben kellene lebontani?

Classica 2008.11.07. 21:50:25

Pár évvel ezelőtt a nagymamám kapott a májára valamilyen gyógyszert, amitől egy idő után szó szerint hal szaga lett. Bár nem biztos, hogy a gyógyszer volt az okozója, de miután abbahagyta 1-2hétre rá a belőle áradó szag is elmúlt. A gyógyszer szedése alatt ő sem érezte, mi viszont annál inkább.

TBC 2008.11.07. 21:51:24

boldii: az enzimekkel nem olyan egyszerű a helyzet, hogy "beveszem, és kész". Enzimek a szervezetben mindenütt jelen lehetnek, szóval egyrészt a megfelelő enzimet el kéne juttatni a célterületére (ez talán a könnyebben megoldható), másrészt a meglévő, hibás enzimeket el kellene távolítani a szervezetből. Ezt gondolom nem kell részleteznem, hogy megoldhatatlan, ráadásul a szervezet úgyis újratermelné a hibás enzimeket.
kicsifancsi: a mai nevetésadagom megvolt, köszönhető a hozzászólásodnak. :-D Tudod: ha hallgattál volna...
Kicsit fordítva használod a logikát. CSak hogy megértsd: azért, mert ismertél egy büdös embert, akinek a szagát valami fertőzés okozta, abból még nem következik, hogy minden büdös embernek az okozza a szagát.

marosy 2008.11.07. 21:59:20

Én ismertem egy csajt akinek kevés volt a pénze, ezért folyton olcsó halkonzerveket evett. Így hát hal szaga volt. Láttam, hogy vonzódik hozzám (magyarán meg szerette volna dugatni magát - erre egyértelmű 'jelzést' kaptam), dehát a halszag nagyon visszataszító volt.

trogger 2008.11.07. 22:28:43

Én ismertem egy döglött halat, akivel vonzódtunk egymáshoz. Kérdeztem, hogy lehet-e, és nem mondott nemet. Azóta halszagom van.

Nádori Gergely 2008.11.07. 22:47:48

A dolog igazi tragédiája, hogy ha két ilyen betegségben szenvedő talál egymásra, akkor a születendő gyermekeik (mivel recesszív a tulajdonság)biztosan öröklik a kórt.

marosy 2008.11.07. 22:59:37

trogger: nekrofil vagy?

mee/énke 2008.11.07. 23:16:37

én ismertem egy döglött halat, aminek emberszaga volt. arra járt épp Jézus Krisztus, Pósa bácsi, a Stanley Cubrick gyerek a szomszédbul, meg a lévai anikó. azt mondja az egyik:
- ez olyan büdös, hogy szinte már él!
- de nem lehet! - feleli Pósa bácsi kioktatólag. az nem lehet, hogy egyszerre ÉL, és HAL! erre az a Cubrick-fiú elmént mögcsinyáni azt a filmet a monolitrú amibe az a hal nevű robot vagyon,
a Jézuskrisztusszűzmárijaeszemazuzáját meg így kiált: ÉLI ÉLI LÁMÁ SÁBÁKTÁNI! (ami azt jelenti örményül, hogy "éliás tóbiás két tál dödölle, ettél belőle, kertbe mentek a tyúkok, mind megették a zabot - ihaj, csuhaj, dáridó!")
na a hal erre föltámadott (meg a tenger), azt úgyotthagyta őket, hogy jónapot.
azt az Istönkájromló héjtszentségit!
vaké tashlan, vaké józan ész.

kontraszt 2008.11.08. 00:16:08

én ismerek ilyen embert, és meglep, hogy e híres 200-as tagja ... más okból (természetesen a rendszeres fürdés, stb mellett) lehet hogy valaki büdös? gondolom más magyarázat is van a fennt említett enzimhibán kívül?

VOGAben 2008.11.08. 07:10:55

Híres 200 mi?

Egy szép nyári reggelen csak nálunk sokszáz különféle sajt, kóbász, fokhagyma, vegyigyümi szindrómás száll buszra-villamosra.

Nem tagadom a halszaguak létét, de a találkozásnak egy ilyennel kissebb a valószínűsége mint a lottó ötösnek.

Ritka vacakul aludtam és rettenetes gondolatokkal ébredtem, de ez kissé feldobott.

ready_real 2008.11.08. 07:12:29

Én csak nagyon izzadok(igaz sokszor van melegem is, 15 fok volt hogy lazán kisszoknyás idő volt, harisnya nélkül) ...Reggel tusolok, de estére már hót savanyú szagom van , pedig deókat is használok. Leginkább a hátam izzad: hülye bőrdoki elküldött azzal, hogy de hát mindenki izzad, ez természetes:(

Varjú · http://www.varj.freeblog.hu 2008.11.08. 09:21:43

Az nem génhiba, csak mélységlakó mind. Egy szép napon majd fölkerekednek, előmásznak a tengerek mélyéről és meghódítják a bolygót. Azután mindenkinek halszaga lesz, de nem baj, mert már senkit sem fog zavarni. Addig is próbáljatok barátkozni velük, it's for your own good.

Dr. Trebitsch 2008.11.08. 10:17:01

Nemcsak a Mahabharata-ban van ilyen, hanem az Asterixben is!!!

Sőt, a Sin Cityben, bár az lehet, hogy csak szimplán dögszagú volt, már nem emléxem... :)

2008.11.12. 16:06:39

Nincs valakinek fagyi szagú nőismerőse(30-ig)? Érdekelne!!