MedIQ

A sors humorérzékét mutatja, hogy éppen ma kérdezte Szedlák Ádám a Worldshots-on, van-e egészségügyi szempontból káros hatása a Wi-Fi-nek. Ott elmondtam, a mobilok hatásaival számos tanulmány foglalkozott már és nem találunk meggyőző tanulmányt, mely kimutatná, egyértelmű összefüggés van a mobilok használata és például daganatok között. A Wi-Fi-vel pedig még kevesebbet foglalkoztak eddig.



A gond nem is igazán az elektromágneses sugárzás, mintsem a szövetek felmelegítése. Ugyanis 1W/kg elektromágneses sugárzási energia elnyelése az agyszövetben 0.1-0.16 Celsius fokos emelkedést okozhat. Ez már járhat biológiai változásokkal.

A mobilhasználat, illetve az ún. akusztikus neurinóma (a hallóideg daganata) között mutattak még ki kapcsolatot (1). Azon az oldalon fordult elő gyakrabban a daganat, ahol a vizsgált személyek gyakrabban használták telefonjaikat. Erre a vizsgálatra dán kutatók egy másikkal válaszoltak, cáfolni próbálván az elhangzottakat. (2) De térjünk rá a Wi-Fi-re!

No most a Wired magazin is előállt egy cikkel, mely szerint ha valaki egy évig ül Wi-Fi hotspotban, annyi sugárzást kap, mint 20 percnyi mobiltelefonálás után, hiszen a Wi-Fi alacsony intenzitású sugárzást alkalmaz.

Így, megítélésem szerint, a fentiekre alapozva kimondhatjuk, nem kell félni a Wi-Fi-től, sőt egyelőre úgy tűnik, a mobiltelefonoktól sem. (Nem mintha bárkit is visszariasztottak volna az esetleges negatív tanulmányok).

Referenciák:

  1. Christensen, H.C., J. Schüz, M. Kosteljanetz, H.S. Poulsen, J. Thomsen, and C. Johansen. 2004. Cellular telephone use and risk of acoustic neuroma. American Journal of Epidemiology 159:277–283.
  2. Mobile telephones and rates of brain cancer.

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr2086053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DA 2007.05.23. 18:32:41

Hűha....nagyon komoly lett a referenciától. :)

saco · http://saco.freeblog.hu 2007.05.26. 18:50:04

Pont wifis router vásárlás előtt állok :)

lymmz · http://mexi.co.nr 2007.05.26. 23:32:24

ahah, pedig nemegy emberrol hallottam aki nem mer telefonallni mar, csak headsettel.

Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2007.05.27. 12:37:56

Meg is értem! Sokkal kényelmesebb és biztonságosabb...

Én sem azt mondtam, hogy a mobil egyáltalán nem káros, hanem azt, hogy a jelenlegi ismereteink szerint nem kell rettegni tőle.

lymmz (törölt) · http://lymmz.com 2007.06.01. 12:29:35

kenyelmesebb masfel meter vezeteket kibogozni, amikor csorog? :)

BlueBunny · http://bluebunny.freeblog.hu 2007.06.01. 18:46:42

Olyan kutatás is volt (vagy csak vélekedés), hogy a headset még veszélyesebb, mivel a derótja antennaként pont odavezeti a gonosz sugárzást az agyadba bele, és még jobban meghalsz tőle, mint az egyszerű telefonálástól.

Orosz Viktória · http://cogito.blog.hu 2007.06.01. 19:33:42

1 aprócska dolog mégis van a mobillal kapcsolatban ami veszélyesség teszi. Mégpedig a vihar! Most írtam erről épp egy posztot a blogomba. De BlueBunny-nak nagyon tetszik a kommentje. Ez is egy érdekes kutatás lehetne. Vagy már van is valami ezzel kapcsolatban?

lymmz (törölt) · http://lymmz.com 2008.03.12. 13:48:01

ezek amúgy csak városi legendák!
süti beállítások módosítása