MedIQ

Vagy mégis, ez most mellékes. Mindenesetre az angol Wikipédia, a Kinsey Report és az amerikai Urológiai Szövetség adataira hivatkozva a thedigitalbeat.com oldalon megjelent ma egy érdekes lista: 10 dolog, amit nem tudtál a szexről (ahol van megjegyzésem, mellékelem):

  1. Egy átlagos aktus 15 percig tart. Ebből 10-12 perc az előjáték, 3-5 perc maga az aktus. (Valószínűleg az USA-ról van szó, nem az európai kultúrákról.)
  2. Nemcsak az ember csinálja az öröm végett, hiszen a bonobo csimpánzok és a delfinek esetében is megfigyeltek nemi aktust a szaporodási időszakon kívül.
  3. Míg a merevedési zavarok a férfiak 10-12 %-ában jelentkezik, addig az ellentettje, a korai ejakuláció már 24-27%-ot érint. Az amerikai szövetségi élelmiszer- és gyógyszerügyi főhatóság egy olyan gyógyszer bevezetését tervezi (dapoxetine), mely megoldást jelenthet majd a problémára.
  4. Elvileg magasabb hőmérsékleten nagyobb orgazmust lehet elérni. (Az erek összehúzódása nagyobb mértékű olyankor.)
  5. Orgazmus mellett nagyobb esély van a teherbe esésre. (Az orgazmus által kiváltott görcsös izomösszehúzódások segítik a spermiumok előrejutását.)
  6. Nemcsak az embernél fordul elő a homoszexualitás. A denevéreknél például igen gyakori.
  7. Bármely nap 400 millióan szeretkeznek, azaz minden másodpercben 4600-an teszik ezt.
  8. A szex hatásos a fejfájásra. (A felszabaduló endorfin egyben fájdalomcsillapító is. Hölgyek, a fejfájásos érv kilőve.).
  9. A 70 év feletti férfiak 73%-a még aktív, a 80 feletti hölgyeknek pedig a 30%-a.
  10. A nők 70%-a inkább enne csokit a szeretkezés helyett.
Bulvár off-topic ezzel befejezve. Szép vasárnapot!

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr6050776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gamut 2007.03.25. 17:58:58

Ez a csokis téma elég lelombozó. :-o

b3ck 2007.03.25. 19:54:23

Akad benne 1-2 érdekes dolog. :)

Off: kár volt regisztrációhoz kötni a hozzászólást. :|

b3ck 2007.03.26. 02:08:12

Berci, te mennyire tudsz hozzászólni állatorvosi témákhoz?
A kutyám megadott időközönként - havi nagyságrend - remeg, olyankor hány, s görcsöl a teste. Kb. 15 perc alatt elmúlik, s minden rendben, utána még pártíz perc, amíg teljesen megnyugszik. A blogomon utánajártam, hogy epilepszia lehet, de annyira nem durvák a tünetek, mint amennyire az állatorvosis link leírja.

Bocs, hogy offoltam, de talán tudsz segíteni, hogy mi lehet. Igen, azzal is tisztában vagyok, hogy az állatorvosi egy másik egyetem, de HÁTHA. :D

Köszi.

Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2007.03.26. 06:48:19

Szia! Lövésem sincs, annyira értek az állatorvosláshoz, mint a kriketthez. :)

Füredi Krisztián · http://pszichologia.blog.hu 2007.03.29. 13:30:22

Néhány megjegyzés és néhány kritika az említett listával kapcsolatban.

Nem csupán a bonobok és a delfinek esetében jellemző a nemi aktus örömszerzés céljából, hanem igen sok élőlényre jellemző. Ezen felül a maszturbálás (önkielégítés) is jellemző igen sok állatra. A majmok túlnyomó részére biztosan. Ez pedig egyértelmű, hogy nem szaporodási, hanem örömszerzési célt szolgál.
Hasonlóképpen a homoszexualitás is megjelenik lényegében minden faj esetében, amely szintén nem a szaporodást, hanem az örömszerzést célozza.

"Nemcsak az embernél fordul elő a homoszexualitás. A denevéreknél például igen gyakori." - Ez a megállítás igen furcsa, hiszen lényegében minden fajnál előfordul, így igen furcsa éppen a denevéreket kiemelni.

"A nők 70%-a inkább enne csokit a szeretkezés helyett." - Ez a legmélyebb pontja az egész listának. Sok tudományos alapja nyilvánvalóan nem lehet. Nem is értem, hogy hogyan kerül a listába, és azt sem, hogy hogy kerül a blogra.

Egyébként nincs semmi baj a listával, jó helye lenne bármelyik bulvár lapban vagy átlagos honlapon, csak az a furcsa, hogy ezen a blogon helyet kapott, hiszen eléggé odafigyelsz arra, hogy érdekes és színvonalas infókról írj érdekesen és színvonalasan.

Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2007.03.29. 15:29:33

A listát nem én készítettem, mint jeleztem is a poszt elején. Amúgy amikor tényleg értékes és komoly témát vettem elő, akkor kb. hatodannyi lett az olvasottsága a blognak. Kénytelen vagyok ilyenekhez folyamodni.

Én ezt felvállalom. Ezzel jár a populáris blogolás...

Füredi Krisztián · http://pszichologia.blog.hu 2007.03.29. 15:39:51

Nem is gondoltam, hogy Te írtad :-)
Nincs semmi baj azzal, ha ilyesmit is felraksz a blogodra, hiszen a blogolás azért is jó, mert nem kell semmihez sem igazodnod, rajtad múlik minden.
Csak mégis furcsa volt, leginkább talán azért, mert szokatlan.

Egyébként kiemelkedően magas szinvonalú a blogod, és ezzel együtt érdekes is.

Az angol nyelvű blogod anyaga megjelenik magyarul itt, vagy ezeket két külön iránynak tekinted?

Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2007.03.29. 20:28:18

Köszönöm! :)

A szívem szakad meg, hogy nem tudom tükörfordításban csinálni a két blogot, de ha áthoznám a Scienceroll témáit, sokkal kevesebb látogatóm lenne. Ezért csak óvatosan hozok át egy-egy témát.

Úgy tudnám ezt jellemezni, hogy a MedIQ-et élvezem csinálni, míg a Sciencerollra büszke vagyok. :)

Füredi Krisztián · http://pszichologia.blog.hu 2007.03.30. 10:23:44

Kár.

Lehet, hogy megérné egyszerűen egy scienceroll.hu vagy scienceroll.com/hu oldalt csinálni az eredeti fordításával.
Valóban lehet, hogy nem szerencsés a két blogot keverni, viszont biztosan lenne látogatottsága a scienceroll magyar változatának is.

Persze egyébként meg tudom, hogy ez így is baromi sok munka, nem is tudom, hogy hogy fér bele neked orvosi mellett.

Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2007.03.30. 10:38:20

Sajnos annyi időm már végképp nem lenne...

Amúgy jó időbeosztás, kevés alvás, és tényleg próbálom minden percemet munkával tölteni.

Lehet egyszer belekezdek a Scienceroll magyar oldalába, de a MedIQ mellett nem lesz soha időm ilyenre.

iFok 2007.04.12. 10:34:08

Mi igaz abból, hogy állítólag francia majmokon végzett kísérletekből azt mutatták ki hogy a hímek agya zsugorodik az orgazmust követően?
Ez az embereket is érinti?

molcsa (törölt) 2007.04.12. 18:28:56

két hozzáfűzni valóm van.
1. nekem a netto 15 perc a minimum (ez volt a fontosabb)
2. a 80 feletti nők 30%-a aktív? ezt lehet, hogy elhiszem, de hogy nem a szexben az tuti.

etológusként a bonobós dologhoz annyit hozzátennék pontosításként, hogy inkább hívnám stresszoldásnak, mint örömszerzésnek azt, amiért a bonobók csinálják (persze a szaporodáson kívül). viszont ez a delfines dolog új. én eddig úgy tudtam, h náluk úgy megy, h egy hím a haverjaival leválaszt 1 nőstényt a csapatból, és míg az egyik közösül vele, a másik 2 általában kényszeríti a csajszit, h tartsa a pózt. ez nem nagyon illik az örömszerző elméletbe.

Fedup Sári 2007.12.14. 00:07:54

A "minden másodpercben 4600" akkor lenne igaz, ha egy-egy aktus 1 mp-ig tartana. Pedig pont az elején írod az átlagos 15 vagy három percet...