MedIQ

Az olaszországi Modena Anatómiai Múzeumában igazi remekműveket találhatunk. A több mint 200 éves múzeum csak előzetes időpontegyeztetés után fogad látogatókat. Egyrészt azt próbálja bemutatni, milyen csodálatos a várandós test belülről is; másrészt számos olyan művet is kiállítottak, melyek a kóros szüléseket, a komplikációkat hivatottak rekonstruálni. Néhány képet válogattam ki a gyűjteményből. Szívesen várjuk olyan anyukák történeteit, akiknek a szülés nem éppen a leggördülékenyebben zajlott.

Én azt is megértem, ha ezen képek némelyike durvának hathat egyes olvasók számára, de határozottan ki kell jelenteni, hogy mindez a tudomány oltárán zajlik, a szobrok célja az emberi test minél részletesebb megismerése.

A tovább gombra kattintva válnak láthatóvá a farfekvést, ikerszülést és nyakra tekeredett köldökzsinórt ábrázoló szobrok.





Egy bizonyítéka annak, hogy vannak művészek, akik ezt a témát egyenesen az utcára viszik ki. Az alábbi szobor készítője, Damien Hirst az amerikai Manhattanben állította ki munkáját. (Photo copyright @ Edward Sudentas/Wired New York)



Farfekvés:



Ikerszülés:



Nyakra tekeredett köldökzsinór:

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr7846492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SW 2007.03.16. 00:34:58

Azért feltüntethetted volna, hogy az eslő belinkelt honlapon halott - némelyik 'mutáns' -, befőttes üvegekben tárolt újszülettekről találhatók képek - akár ezen a kiállításon, akár nem. Nekem például kib*szott hányingerem lett.

Julcsi · http://mamorka.blog.hu 2007.03.16. 01:31:02

Ez hihetetlen! Ki sem nézné az ember a művészekből, hogy érdeklődnek ilyen irányban is... :P Azok a képek tényleg megdöbbentőek voltak, de sztem nem kell belegondolni abba, hogy mik/kik is ők valójában, és hogy mi lett volna, ha... Mert ha az orvosok is elsírnák magukat minden egyes halott újszülöttnél, akkor elég hamar lelki roncshalmazzá válnának. Jó, most biztos bunkó, érzéketlen paraszt vagyok, de ez a természet, és ha a "másik oldalról" nézzük, akkor nagyon érdekes!

Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2007.03.16. 07:12:35

Kedves SW! Az sokkal durvább tett, hogy te mutánsnak nevezed őket, minthogy én nem tüntettem fel azt, ami az adott honlapon is fel van tüntetve...

SW 2007.03.16. 15:01:01

Akkor minek nevezzem őket? "Mutáns", most jó?

Bloody Mary 2008.10.03. 08:55:51

wow...tetszik:) jó képek:) van még esetleg kép a többi kiállítási drabról is? engem érdekelne,ugyanis szülésznőhallgató vagyok,és szülészet-nőgyógyászat témában minden érdekel:) amúgy kár,hogy magáról a szülések levezetéséről nincs kép(gondolom szobrok sem).ugyan is pl. a farfekvéses szülés hüvelyi levezetése számomra az egyik legérdekesebb a szülészetben...ott tényleg minden a kiváráson alapszik...ott a 2 legfontosabb a türelem,és az idő...

Bloody Mary 2008.10.03. 09:14:36

amúgy SW milyen befőttesüvegbe zárt újszülöttekről beszél?most vagy lemaradtam vmiről,vagy ő nem lát a szemétől...mert ezeken a képeken sztem senki sem halott,senki sincs kipreparálva,egyszerűen csak műanyag torzókról van szó,a suliban hasonlókról tanuljuk az anatómiát:P és amúgy is,a farfekvésbe,és nyakra tekeredett köldök zsinór miatt még senkinek sem kell meghalnia kedves SW! voltam bent jó pár szülésen így tudom miről beszélek,a farfekvéses szülést probléma mentesen lelehet vezetni hüvelyi úton,ugyanis ennek is meg van a maga technikája... a nyakra tekeredett köldökzsinór sem okoz addog problémát,amíg nem húzódik meg,és nem fojtja meg a csecsemőt... sőt, még egy néha előforduló este,a valódi köldökzsinór csomó...amíg az nem feszül meg, a magzat vérellátása tökéletesen biztosítva van, de ha mégis gond adódna,arra van egy szuper megoldás,a sectio caesare,azaz a császármetszés...:) úgyhogy nem kell aggódnod, gyomor panaszokon pedig mindig segít a Rennie :P (de ha tényleg én vagyok figyelmetlen és vannak vitrinbe kiállított magzati tetemek, NCurse,linkeld be nekem légyszíves..én kíváncsi lennék:) Köszi:)

Mammarijja 2008.10.20. 22:26:19

Ez fantasztikus!Most leltem rá a számomra remekművedre.
Szülésznő lennék és perinatális szaktanácsadó leszek.erről a kiállításról még nem hallottam.

Van ott több is,ahonnan ez jött?

Gratulálok a tartalomhoz és a genetikus terveidhez.Az egy mesevilág,fantasztikus és imádnivaló:)))