MedIQ


2007-ben kezdtem bele az első magyar orvosi blogkarneválba, melyben 10 részen keresztül gyűjtöttem össze hétről hétre a magyar orvosi blogok legjobb írásait. Mivel akkoriban kevesen voltunk még, nem volt erőm külső segítség nélkül fenntartani. Most nagy örömömre szolgál…

tovább

Ígértem, hogy nyilvánossá teszem azt a prezentációt, amit az amerikai utamon több helyen is előadtam. Rengeteget dolgoztam rajta és az előadásokon felmerült kérdések nyomán is javítottam még a diákon. Elmondhatatlanul örülök, hogy végre feltöltöttem. Minden visszajelzést…

tovább

Íme a magyar orvosi blogkarnevál újabb kiadása, immáron a kilencedik. A blogkarnevál célja, hogy betekintést nyújtson a magyar orvosi, tudományos blogok világába úgy, hogy azoknak a legjobb cikkeit, posztjait válogatja ki és tárja az olvasók elé. Az érdeklődő olvasóknak így…

tovább

Jól tudjuk, hogy egyre több oldal, szolgáltatás jelenik meg orvosi téren a weben, de a cukorbetegség mindig is kiemelt téma volt. Néhány olyan lehetőséget mutatok be, melyek kifejezetten cukorbetegséggel küzdő pácienseknek készültek. Mit tehet egy cukorbeteg a weben, ha a…

tovább

A hétvégén volt szerencsém a Sciencerollon megtartani az augusztusi Mendel's Garden (Mendel kertje) blogkarnevált, mely a genetikai blogok karneválja. Arról írok most, hogy hogyan és miért érdemes belekezdeni egy blogkarneválba, mivel jár a fenntartása és egy kicsit bevezetem a MedIQ…

tovább
süti beállítások módosítása