MedIQ

Ami John F. Kennedy-nek az Apollo-program volt, az Obama-nak a rák ellenszere lehet. Januári beszédében Obama bejelentette, hogy 2020-ra meg kell találni a rák ellenszerét. Mivel tavaly már bejelentette a precíziós (személyre szabott) orvoslás projektet, ez a két irány egyszerre talán valóban elhozhatja a várva várt megoldást.

Ezekben a hetekben dől el, hogy mely kutatási irányok kapják a támogatásokat és most kell meghatározni azokat a technológiákat is, amelyek a legnagyobb reménnyel kecsegtetnek. Íme az a 14 technológia és trend, ami szerintem nagy hatással lesz a rák kezelésére. Ezeket három csoportba osztottam, megelőzés-diagnózis, kezelés és monitorozás.

Megelőzés és diagnózis

A rák hatékony kezelésének alapja, hogy minél hamarabb felfedezzük.

Folyékony biopszia

2015-ben több cég, mint például az Illumina, is azzal állt elő, hogy immáron arra a módszerre koncentrálnak, hogy egy vérvételből olyan markereket tudjanak kimutatni, amelyek korai stádiumban diagnosztizálják a rákot. Sőt tumorok kezelése közben nem kellene újra és újra mintát venni a tumorból biopsziával, mivel a vérvétel elegendő lenne a tumorból származó sejtek izolálására és az állandóan változó tumorszövet profilozására.

Valós idejű diagnózis

A magyar találmány, az iKnife, egy olyan sebészek által használt elektromos szike, ami a műtét alatt a metszés közben mondja meg, hogy a szövet jó- vagy rosszindulatú. Nem kell patológiára küldeni és várni a válaszra a műtét befejezéséig.

aaeaaqaaaaaaaay_aaaajgu4nmjlognjlwnlntetnda2os04zdlllwiwn2zmy2q2ndg5yq.jpg

A betegségek genetikájának megértése

A különböző ráktípusok mögötti genetikai és környezeti faktorok megértése közelebb hoz minket azok kezeléséhez is. Ehhez precíz biomarkerek, olcsó genomszekvenálás és hatalmas adatmennyiségek feldolgozására alkalmas szoftverek kellenek. A napokban jelentette be a Veritas Genetics, hogy 1000 dollár alá ment az ára a teljes genom megszekvenálásának. Hamarosan olcsóbb lesz a DNS kódját meghatározni, mint beküldeni a mintát.

Kezelés

Ma vagy kemoterápiát használunk a maga rengeteg mellékhatásával vagy célzott kezelést, ami viszont rendkívül drága. Sőt az árak csak nőnek, miközben a célzott kezelés széles körben elérhető kellene legyen, mivel hosszú távon költséghatékonyabb, mint a hagyományos kezelés.

Új-generációs célzott terápiák

Az AIDS esetében is gyógyszerek kombinációja tűnik a leghatékonyabb megoldásnak. A rendszerbiológia új fejlesztéseinek köszönhetően egyre több cég teszteli a lehetséges kombinációkat és azok hatásait. Bioinformatikai módszerekkel azt kutatják, milyen, eddig nem vizsgált, gyógyszerpárosítások lehetnek sikeresebbek, mint amiket eddig használtunk.

Molekuláris diagnosztika

A Foundation Medicine-hez hasonló cégek meghatározzák a tumor genetikai hátterét és ehhez javasolnak elérhető kezeléseket, klinikai vizsgálatokat. Adatbázisuk van arról, milyen genetikai mutációk tesznek érzékennyé egy tumort különböző gyógyszerekre. 

aaeaaqaaaaaaaar2aaaajdg1ztc3mdy3lwy5ztmtngmwmy05yzaxlwi2zduzmwqxyji3zg.jpg

Mesterséges intelligencia alapú design

Még ha ki is tudunk nyerni rengeteg információt a tumorból vett mintából, óriási kihívás kiválasztani a legjobb kezelést. Egy onkológus sem lát át milliónyi tanulmányon és kutatási eredményen. Az IBM szuperszámítógépe, a Watson viszont pont erre lett kitalálva. Megmondja, hogy az adott betegnek mi és miért az tűnik a legjobb kezelésnek miután átnézte a teljes szakirodalmat másodpercek alatt. 

Multi-funkcionális radiológia

Amerikai idegkutatók MRI segítségével génterápiát alkalmaztak potenciális kezelésként egy agytumorral küzdő páciensnél. Sikerült nekik csak az érintett szövethez eljuttatni a kezelést. Az ilyen inter-diszciplináris megoldások kora jön felénk, amikben a fejlett radiológia nagy szerepet játszik. 

Klinikai vizsgálatok bioinformatikával

A klinikai vizsgálatok jelenleg akár egy évtizedig is tarthatnak, több milliárd dollárba kerülnek és nem biztos, hogy a végén gyógyszer lesz a jelöltből. A Wyss Institute és a HumMod is olyan virtuális élettani modelleken dolgoznak, amik segítségével szuperszámítógépeket használva lehetne a jövőben klinikai vizsgálatokat végezni. Anélkül, hogy embereken tesztelnénk a gyógyszerjelölteket.

Nanorácsok

A legtöbb mai kemoterápia erős mellékhatás profillal bír, mivel nem célzottan éri el a gyógyszermolekula a tumorszövetet, hanem más szövetekre is hatással van. Egy izraeli labor olyan DNS rácsokat állított elő, amik bezárva tartják a gyógyszermolekulát és csak a célszövet közelében eresztik ki azokat. Milyen fantasztikus lenne egy mellékhatás nélküli kemoterápia?

aaeaaqaaaaaaaaqjaaaajdi1ngnkyja2lwe1n2ytndbmni04ngixlwfhmjflzte0zte2za.jpg

Precíziós sebészet

A daVinci sebészrobot egyre precízebbé válik a magas ára mellett. Olyan beavatkozásokat is véghez lehet vinni vele, amilyen pontosságra az emberi kéz már nem képes. Immáron versenytársa is van az évek óta egyeduralkodó daVinci-nek, sőt van már önműködő robot is, ami kiterjeszti az időben felfedezett tumorok műthetőségének skáláját.

Monitorozás

A rák diagnózisa egyelőre sajnos szomorú és nehéz mérföldkő sokak életében. A cél viszont az, hogy krónikus kórképpé lehessen faragni, ami monitorozható és kezelhető. 

Viselhető és implantált szenzorok

Az élettani paraméterek mérése nagy szerepet játszik a betegség követésében. Egy viselhető, vékony (digitális tetoválásszerű) szenzor átvehetné ezt a feladatot és akkor szólna, ha valamivel foglalkozni kell. Nem azon múlna a figyelem, hogy a beteg jókor és jól mért-e meg valamit. A lenyelhető Pillcam nevű szenzor pedig helyettesítheti majd a kellemetlen vastagbéltükrözést. Mindjárt többen járnának el szűrésekre.

aaeaaqaaaaaaaarhaaaajgnlywniotvhlwy0zjutngnizi04otk1lwq4yza1mdvizde0za.png

Laborlelet otthon

Kemoterápia után általában egy héttel vérképet kell csináltatni, hogy lehessen látni az immunrendszer reakcióját. El kell menni egy laborba, vért vesznek a pácienstől és egyszer csak majd jön az eredmény. A Qloudlab eszköz ezt hivatott megoldani gyorsan és otthon. 4-5 év múlva bárki csinálhat otthon olcsó vérképet klinikai minőségben.

banner_homepage_v1-0.png

Közösségi média hálózatok

Olyan online hálózatok, mint a SmartPatients egy elképesztően értékes betegközösséget hoznak el az otthonunkba. Kérdezhetünk olyanoktól, akik ugyancsak átélik a mellékhatásokat és kellemetlenségeket. Nagyon fontos elkerülni, hogy egy tumorral küzdő beteg azt érezze, magára van hagyva nehéz döntésekkel. A közösségi média ebben nyújt óriási segítséget.

Fájdalom menedzselése

A kezelés és a mellékhatások sokszor fájdalommal járnak, amiket fájdalomcsillapítókkal kezelnek. A Quell olyan viselhető technológiát fejleszt, ami a krónikus fájdalmat hivatott enyhíteni. Éjszaka, alvás közben is használható lesz.

quelllead.jpg

Ezek a technológiák és trendek reményt mutatnak és azt is, hogy ezekbe az irányokba kellene hatalmas forrásokat mozgósítani. A rákdiagnózis ma sokszor stigma. El kell érni, hogy csak egy apró bukkanó legyen az ember életében, ami kezelhető vagy még inkább gyógyítható.

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr738446752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása