MedIQ

Sokat írok és sok videót készítek a viselhető eszközökről, melyek segítenek egészségesebben élni úgy, hogy megmérik a paramétereinket, vagy úgy, hogy konkrét tanácsokkal szolgálnak. Évekkel ezelőtt azt hittem, sportolóktól fogom a legtöbb üzenetet és kérdést kapni, de nem. Terhesség előtt álló és állapotos hölgyek írnak legtöbbször, hogy milyen technológia segíthetne nekik biztosítani a magzat egészségét, illetve a sajátjukét is.

Okkal kell orvoshoz menni és sorban állni a CTG-ért, de olyan eszközök jönnek, amikkel hamarosan akár otthon egy védőnővel is megtehetjük ezt, az eredményt pedig kezelőorvosunkhoz továbbítják. Az IEEE olyan tanulmányt publikált az idén, mely szerint a viselhető eszközök motiválhatják az állapotos nőket az egészségesebb életmódra azáltal, hogy egyből mérhető paramétereket adnak a kezükbe; illetve csökkenthetik a nem várt komplikációkat azáltal, hogy azonnal információt adnak a magzat állapotáról.

Gondoltam összeszedek néhány hasonló megoldást egy listába (az alkalmazásokat szóba sem hozom). A java még csak most jön. 

A Bloom egy bőrre helyezhető kis eszköz, mely életjeleket, stresszt, magzatmozgásokat és szülés előtt a fájások erősségét is méri.

download.jpg

A Pregsense olyan övet tervez piacra dobni, amivel okostelefonon lehet majd követni a magzat állapotát. Az öv felcsatolásával a szenzorok a bőrön keresztül érzékelik a magzat életjeleit és kiszűrve a felesleges zajt küldenek mindent az okostelefonra.

1_7.jpg

A Ritmo Pregnancy öve arra lett kifejlesztve, hogy az anya által választott zenéket és hangokat továbbítson a magzatnak. Közben pedig mérjen, amit csak tud.

2_1.jpg

A Sound Beginnings, Bellybuds és a Lullabelly is hasonló megoldással állt elő.

4_3.jpg

A MyHealthBee gyűjtőoldalon még többet lehet találni.

A BleepBleeps pedig eszköztárral fog előállni hamarosan (bármilyen szkeptikus is vagyok), melyek között lesz:

Ovuláció tesztelő:

oliviapstickshero.png

Házi ultrahang, bármilyen durván is hangzik:

ultrastanhero.png

Sperma számláló:

masterbateshero.png

A napokban folyik a közösségi finanszírozó kampánya a Yono fülhallgatónak, mely folyamatosan méri a testhőmérsékletet, kiszámolja az alaphőmérsékletet és konkrétan jelez, amikor a viselője a legnagyobb eséllyel tudna teherbe esni. 

tumblr_inline_nsii1jkqyf1qjalpc_500.jpg

Vannak még okosmérlegek, melyek segítenek vizualizáltan az okostelefonon követni a súlygyarapodást. A Qardio és a Withings a legismertebbek.

9.jpg

Egyrészt az újszülöttek és kisbabák számára fejlesztett eszközökkel külön posztban fogok foglalkozni, másrészt érdekelne, vannak-e állapotos olvasók, akik használtak már vagy használnának ilyen eszközöket.

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr417740390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása