MedIQ

healthcare-bill2_1388490300.jpg_1024x581

Az amerikai egészségügyi rendszer a világ legdrágább egészségügyi rendszere miközben a mutatóik kifejezetten rosszak. Már csak ezekért is erről a számláról beszél a világ tegnap este óta. Egy srác két napig volt a sürgősségin vakbélgyulladás miatt és meg is műtötték, utána posztolta a számlát, amit kapott.

Az egész kezelése 55 000 dollárba került (kb. 11 850 000 Ft)! Mivel az édesapja biztosítását tudta használni, neki most "csak" 11 000 dollárt kell a kórház számlájára mihamarabb kifizetnie (kb. 2 370 000 Ft). Egy átlag polgár átlag vakbélgyulladása egy átlag kórházban kerül ennyibe, semmi magánszoba és HD televízió, csak az ellátás maga az infúziótól a laborvizsgálatig. 

Néhány ár: 

Recovery room, az a szoba, ahol két órát feküdt a műtét után: 1,6 millió Ft

Egy CT vizsgálat: 1,5 millió Ft

Infúzió: 340 000 Ft (!)

Lehet szidni az általános egészségügyi ellátást nyújtó országok intézményeit és ellátását, de azért ezekben nincsenek ilyen szürreális árak. Az amerikai egészségügyi rendszer teljesen elszakadt a valóságtól és amerikai kollégáim szerint is a csőd felé tart. Érdemes elolvasni az ausztrál, kanadai és más amerikai kommentelők megjegyzéseit, elképesztő sztorik vannak. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr885718770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.12.31. 17:55:57

és az éhbérért dolgozó magyar orvosok, ápolók vajon mit szólnak ehhez? az persze nem számít, hiszen szoccccializmus van. más farkával veri a disznajszoccccialista a csalánt

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.12.31. 17:57:11

@Repülős Gizi: Így van, és ennek a tovább előnye hogy a polgár tisztában van azzal hogy MIRE és MENNYIT fizet havonta. Nem pedig a misztikus bruttónettó, amit a magyar disznajszoccccialista polgár nem is akar megérteni.

Mikkamak 2013.12.31. 17:58:47

Azért hozzátenném, hogy:

1. A sürgősségi ellátás mindenkit megillet. Akinek nincs pénze fizetni, az általában nem is fog és emiatt is magasabbak az árak.

2. A biztosítóknak gyakrabban alacsonyabb árakat számláznak, mert a biztosító egész egyszerűen nem fogad el akármit.

3. Lehet alkuldni, részletfizetést kérni, általában sikerrel.

Saját tapasztalat annyi, hogy idős rokon tavaly esett össze szívrohamban. 6 napig volt kórházban, mire levették a masinákról (feleség beleegyezésével). A teljes papírállományból (kinyomtatási díj volt vagy 200 dollár) derült ki, hogy kb. 18 percbe telt amíg a rohammentősöknek sikerült újraéleszteni, tehát esélye sem volt. A számla végösszege kb. 250 000 dollár (kétszázötvenezer). Biztosítás nem volt. Szerencsére olyan vagyon sem, amiből bele lehetne hajtani, sőt, nem is amerikai állampolgár az illető. Fizetni nem fog senki. Ennyi.

kvadrillio 2013.12.31. 18:00:46

@endike: közmunkaéhbér havi 47 ezer ft endike !
6 millióan a létminimumon vagy alaTTA !
MIRŐL IS REGÉLSZU TE ITTEN-E-E-E ???!

OkoskaTo:rp 2013.12.31. 18:02:18

Gyanítom, hogy azért ott is van fogyasztóvédelemre specializálódott ügyvéd, aki némi sikerdíjért meg tudja fingatni a kórházat az irreális költségelszámolásért.
Ez kb. olyan, mintha beadnád a kocsit olajcserére, majd visszaadáskor eléd raknának egy tízmillás számlát hasonló fiktív, felpumpált tételekkel.

Ezek az árak ebben a formában a kórháztulajdonosok és egészségbiztosítók érdekegyezéséből fakadó kartellből születtek. A beteg pedig le van tojva.

Repülős Gizi 2013.12.31. 18:12:17

@OkoskaTo:rp: Ha van egészségbiztosításod és a biztosítóddal szerződött kórházba/rendelőbe mész, akkor csak annyit fizetsz, amennyit a biztosítási szerződésed szerint kell. Ha más kórházba visznek (pl. mert sürgős), akkor biztos van pluszköltség, de akkor is a nagyját a saját biztosítód fizeti. Ha nincs biztosításod, akkor ügyvédre sem lesz pénzed szétperelni a kórházat. Egy jó (de nem sztár-) ügyvéd egy sima 1 órás első konzultációért levesz rólad 300-500 USD-t.

CJKrisz 2013.12.31. 18:12:40

@E.Csaba: Semmibe az égvilágon.
Az USA-ban nincs kötelező TB (mint ahogy pl. Ausztráliában sincs), önkéntesen lehet kötni és lehet választani egy csomó fajtából. Természetesen minél inkább teljeskörű a biztosítása, annál drágább. De mint mondottam volt, nem kötelező kötni. Aki nem köt, az vállalja azt, hogyha baj éri, akkor az orra alá nyomnak egy vastag csekket. Akinek meg van egy csepp esze az köt valami normálisat, ami ugyan pénzbe kerül, de ha bármilyen baj éri, akkor ingyenesen ellátják. A postban szereplő srácnak vagy nem volt semmilyen, vagy pl. csak balesetre vonatkozó. Örülhet, hogy egyáltalán a az apja biztosítása fedezte valamelyest az ő költségeit. Természetesen egyetértek azzal, hogy elég durva a számla, amit kapott, éppen ezért kötni kell biztosítást. Ha Magyarországon nem lenne kötelező TB, akkor itt is ugyanez lenne, egy csomó ember nem kötne semmilyen biztosítást, aztán meg menne a nyavalygás, miután megkapta a kórházi ellátás számláját. Na, az ilyenek pont meg is érdemlik a sorsukat. Normális ember köt biztosítást, mert a saját érdeke.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.12.31. 18:13:38

@kvadrillio: hogy jön ez ide? és miről beszélsz te itt? a közmunka is amúgy a desznajszocccializmus eredménye

E.Csaba 2013.12.31. 18:24:16

@Repülős Gizi: "Magyar fülnek húzós a havi 150 USD"
Első hallásra igen, átgondolva a dolgot, már nem egyértelműen.Nem tudom, hogy mennyi az átlagbér az USA-ban, de ha kb 3000 USD, akkor ez a 150 USD a bér 5%-a.Magyarországon az átlag nettó bér 150000 Ft a EÜ járulék 7% (kb 17000Ft).Ha ezt hozzácsapjuk a nettóhoz és megnézzük az arányt, akkor 17000/167000=10%, vagyis arányában dupla annyit fizetünk itthon és még a színvonal is szar..

Nick Leeson 2013.12.31. 18:25:13

@Repülős Gizi: Ez a 150 USD ez fejenként vagy családonként? Már csak azért, mert itthon is lekapja az állam a TB-t, ami két(férj, feleség) brutto 150e-t számolva, 100USD havonta. Ehhez képest itt egy nagy vicc az Eü.

kvadrillio 2013.12.31. 18:28:55

ezt az amcsi eü-i ellátó rencerT csak a HARÁCSOLÓK KIRÁLYA TALÁLHATTA KI !

Repülős Gizi 2013.12.31. 18:48:50

@Nick Leeson: Először is ez régen volt, és egy konkrét biztosítóra vonatkozik; Des Moines-ban (Iowa) laktunk és a WellMark-nál volt a biztosításunk. Ez a 150 USD volt 1 fő 40 évesnél fiatalabb, nem dohányzó felnőtt havidíja egy közepes térítést adó biztosításra (rendelőben 10 USD vizitdíj, nem sürgősségi gyógyszerre 10 USD önrész receptenként). Viszont volt benne terhességi gondozás, ami nem alap.

eleve lehetetlen 2013.12.31. 19:05:03

Hány éves volt a srác? 18 év alattiaknak is kell biztosítás, vagy addig még jár ingyenes ellátás?

mariska16 2013.12.31. 19:10:27

Nem tudom hogy jön ide az 55.000 $-os összeg, de ez a számla "csak" 4.562 $-ról szól. Vagy én nem látom jól?
Az összeg előtt ott a "$" jel.

Nash vs. Keynes 2013.12.31. 19:10:45

A biztositás egyáltalán nem olcsó ámerikában. Egy jó munkahely egyik legnagyobb előnye a jó biztosjtás ami a családtagokra is kiterjed. Nem evidens. Sokszor éves maximált önrész van, pl családtagonként 2000$. Ha az ember magánvállalkozó akkor kb havi 600$-tól indul a mandula. Ilyenkor mindenre fizetsz 10-20% önrészt. A fogorvos külön állatfaj, saját külön biztosítási fajtával ami szintén csak részben térit évente maximált összegig, tipikusan akkor ha minimum évi 2 alkalommal megjelensz az összegben benne foglalt fogtisztjtáson. Ilyenkor nagyon hamar összejön a röntgenekből 1-2 tömésből a 200-300$-os önrész. Ha gyökérkezelésről koronáról húzásról van szó, akkor mehetsz szájsebészhez ami tipikusan másik rendelő, minimum 50% önrész stb.
Szóval a rendszer k. drága, főleg azért, mert van aki ki tudja fizetni.

eleve lehetetlen 2013.12.31. 19:15:15

Amúgy az árak biztos nincsenek arányban a szolgáltatás értékével. A Burj Al Arab-ban nincsenek ilyen szobaárak basszus..

És az is lehet, hogy az amerikai egészségügy a csőd felé tart, de biztos nem a kórházak, ha a biztosítók felé is ilyen tételeket számláznak. Nagy szerencséjük van, hogy az Obamának nincs egy Rogán "rezsiügyi" Toncsija, akit rájuk tudna uszítani.

Repülős Gizi 2013.12.31. 19:15:59

@eleve lehetetlen: Semmi sincs ingyen, csak a háborús veteránoknak a Medicare meg a MedicAid. A gyerek is fizetős, de sokkal olcsóbb. A gyerekre havi 35 USD-t fizettünk (2 éves koráig, akkor hazajöttünk).

Nash vs. Keynes 2013.12.31. 19:16:53

némileg összekeveredett a mondanivalóm, de a lényeg benne van. A kórházak pofátlanul lehúzzák a betegeket és a biztosítókat ha megtehetik. És megtehetik.
Egyébként ami személyes tapasztalatom van az kifejezetten jó. Egy jó biztosítással, jól megválasztott háziorvossal (és jó jövedelemmel) ez is lehet american dream :)

mariska16 2013.12.31. 19:17:00

@mariska16: Ja, most látom, hogy ez nem az összesen összeg, hanem a számla folytatódik. Elnézést.

eleve lehetetlen 2013.12.31. 19:18:29

@mariska16: Az csak egy tétel (aneszteziológia) a 10-ből.

Nash vs. Keynes 2013.12.31. 19:21:19

@Repülős Gizi: itt is van piaci verseny. A mi (céges) biztosításunk például (BCBH) a biztosítottak átlagéletkora alapján van kiszámolva. Ha jön egy fiatal család kiskorú gyerekekkel akkor mindenki kevesebbet fizet. Amúgy a munkahely bevállalhatja az önrészek kifizetését is. Ilyen is van. Akár a gyógyszert is. Akkor aztán teljesen ingyenes az egészségügy.

Repülős Gizi 2013.12.31. 19:25:34

@Nash vs. Keynes: Biztosan óriási különbségek vannak államonként és biztosítónként, és nagyon eltér a céges és a családi. Nálunk az asszonyt és a gyereket nem vették be a céges policy-be, amiben én voltam, ezért kellett vennem rájuk family-t, onnan tudom az árakat. A rám kötött cégest nem is tudom.

Nash vs. Keynes 2013.12.31. 19:27:55

@OkoskaTo:rp: a nagyobb kórházcentrumok környéke tele van egészségügyi perekre szakosodott ügyvédi irodákkal, de szerintem ez csak felfelé srófolja az árakat. :)

Nash vs. Keynes 2013.12.31. 19:29:37

@Repülős Gizi: nem emlékszel, volt valami felső összeg ezért a pénzért ameddig térit a biztosító?

Repülős Gizi 2013.12.31. 19:47:04

@Nash vs. Keynes: Hát 15 évre vissza már nem nagyon emlékszem. Úgy rémlik, hogy a beleértett betegségekre/kezelésekre nem volt értékhatár, de lehet, hogy nem jól emlékszem. Pár éve néztem a Wellmark honlapját, és már tök más plan-ek vannak.

kpityu2 2013.12.31. 20:04:37

Ömmm. Ha két melós közül az egyik akar biztosítást, a másik nem, melyiket veszik fel a munkahelyre?

stim 2013.12.31. 20:05:42

Hja, kérem, ilyen az amikor liberalizálják az egészségügyet. Lehet, hogy az elején csak 300 forintot fizetsz a vizitdíjért de máris fizeted a gyógyszertárban a hívórendszert mert ugye egy max. 4-5 ablakos intézménybe erre feltétlen szükség van, fizetheted a páncélszekrényt a kórházban és ez csak a kezdet volt. Mert a fogyasztók azért élnek, hogy jól tartsák a szolgáltatókat és nem fordítva. Ahogy ez a nem létező gázáremelés és az észrevétlen energia áremelés esetében is volt. Az amcsik liberalizálták az energiaszektort Kaliforniában, csődbe is ment, meg kellett menteni. Az egészségügy is ezek szerint ebbe az irányba halad. Ott se az egészség a lényeg hanem a biznisz. Liberalizmus=korlátlan szabadpiac= korlátlan biznisz.

2013.12.31. 20:14:06

Nekem a havi $346, nincs felso hatar, egy vakbelgyulladas eseten $500 az "onresz" amit fizetnem kell(ene).
Valaki irta a $2500 havi atlagfizetest, ezt azert cafolnam. Mar 2000-ben is magasabb volt.

A "szamla" szerintem kamu, mert nem igy nez ki egy korhazi szamla. Milyen erdekes, hogy nincs ott sem a korhaz neve (meg kitakarva sem), sem az, hogy ez az oldal a 12 of 20. Szinten, nem tunik a papirfecni egy A4-es nagysagu oldalnak a merete es az iras alapjan (10 tetel landscape forditva, betunagysag = 40 ?????) A szamlakon pl. tetelesen fel szoktak tuntetni, hogy milyen gyogyszereket kapott, meg ilyen aprosagok.

Imadom, amikor egy "megbizhato" blog ilyen "megbizhato" informaciokat kozol, amit a facebookrol szedett le (a MEGBIZHATO facebookrol, aha). Ha igaz is a dolog, es nem kamu - szerintem fake - a sracnak nem volt biztositasa, mert a sok barom sajnalja ra a penzt. Aztan meg rinyalnak. Tisztara, mint a magyar haztulajdonosok, akik az arterre epitenek hazat, biztositas az folosleges, aztan arvizkor rinyalnak hogy ezek a szemet biztositok.

Nash vs. Keynes 2013.12.31. 20:16:39

@vanvelemenyem: A linken ott teljes számla. Kórház nevével. Én is azt hittem a kiépkivágás alapj
n, hogy kamu, de a teljes kép szerinte nem az.

ViktoriaF 2013.12.31. 20:17:36

Egyaltalan nem normalis az ilyen szamla, lathato belole, mekkora csalas reszei a biztositok es a korhazak. Kar, hogy a teljes szamla nem szerepel itt. Arrol kiderulne, hogy az erintett korhaz par honapja a ketszer szamlazott aneszteziologiai kezelesek miatt kenytelen volt birsagot fizetni. Es azt is sokan irjak, hogy a legtobb biztosito nem is hajlando fizetni azokert a kezelesekert, amit ebben a korhazban csinalnak, a magas szamlak miatt. Ja igen es vajon miert draga? Mert a surgossegi ellatasert sokan nem fizetnek, mert nincs biztositasuk. Ezekert bizony azok az emberek fizetnek ugye, akinek van biztositasa. Ja es meg egy, ha valakinek sulyos kronikus betegsege van, az ugy is konnyen tonkremehet, ha jo biztositasa van. En egyebkent megkerdeznem, mi volt pontosan az egyeb koltseg, a parna felallitasa?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.12.31. 20:23:34

@stim:
Hülyeségeket beszélsz.
A két modell közt az a valódi különbség, hogy az egyikben akkor fizetsz, ha használod és annyit, amennyit használtál.

A másikban mindig fizetsz (adó formájában) függetlenül attól, hogy mennyit használtad.

Egyik se olcsóbb vagy drágább ettől, csupán abban különbözik, hogy a kiadás és bevétel egyszerre és egy helyen bukkan-e fel.

Semper Fidelis 2013.12.31. 20:30:52

2 óra fekvés több ezer dollár. Ja, persze.

val 2013.12.31. 20:32:40

"Az egész kezelése 55 000 dollárba került (kb. 11 850 000 Ft)!"

Én ezt szeretném ide is! Legyen fizetős az egészségügy Magyarországon is! Liberalizmust asap!

Nash vs. Keynes 2013.12.31. 20:33:16

@Lord_Valdez: az is egy "valódi" különbség, hogy az egyikben az aki számláz anyagilag közvetlenül érdekelt annak a lehúzásában aki fizet. A másik modellben az állami biztosító fizet, amely némileg erősebb érdekvényesítéssel bír, esetleg el is hajthatja a túl mohó szolgáltatót.

2013.12.31. 20:47:33

@Nash vs. Keynes: ok, legyen igazi.
Attol meg a sracnak aetna ppo-ja van, mint biztositas. Menne mondjuk csak siman barmelyik ceg planjat valasztva, de hmo-ra, mar akkor is olcsobb.
Rendben, a korhaz arai tulzoak.
De mindenki egeszsegbiztositasa - lete vagy nem lete, es a minosege - az egyen szabadon valasztott dontese. Ezen kivul ott vannak a free clinic-lehetosegek is.
Tovabbra sem fogadom el, mint megbizhato blog megbizhato hangulatkelteset :)
(Pesten elve fizettem egy rakas TB-t, de ha barmi volt, a korzeti doki 5ezernel kezdodott, meg ha csak siman a jogsi meghosszabbitasa volt a "tet", akkor is, plusz az okmanybelyeg. Az otezer akkoriban majdnem otnapi fizetesem volt. Es ha nem ugy szamolod at a koltsegeket, hogy X dollar = Y forint, hanem ugy, hogy X oraberbol Y%-ot koltesz erre vagy arra, akkor ki lehet szamolni, hogy mit fikazunk, a magyar vagy az amerikai korhazi ellatas szinvonalat. Csak egy pelda: egy orai munkaberembol rohogve ebedelek egy kozepes szinvonalu etteremben. Vagy mondhatom, hogy ebed 20 dollar, vagyis 4314 Ft az ebedert, tehat huuuuuuuuuha, szemet amerikai ebedeltetok, tessenek sajnalni keremszepen.)

okosallah 2013.12.31. 20:53:08

@Repülős Gizi:
Nem teljesen helyes az állításod. Medicare (65-ön felüli állami TB) havi 110$-t von le a nygdijból és ezért csak a számla 80%-át fizeti. A fennmaradó 20%-ot vagy te fizeted vagy arra lehet kötni "Medigap" magán biztosítást ami havi átlagban 160$. Az a nyugdíjas akinek kezelésre van szüksége az 110+160=270$-t fizet havonta. Én is ennyit fizetek.

stim 2013.12.31. 20:53:55

@Lord_Valdez: szerintem az a hülyeség ha egyenlőségjelet teszel a kettő közé. Kötve hiszem, hogy eddigi életedben fizettél 11 milliót arra, hogy legyen kórház és legyen neked benne ellátás. És ez csak egy pár napos kezelés volt.

Nade aki nem akarja látni a lényeget az nem is fogja. Szolnokon bevezették egy korházba az előző kormány alatt a piaci modellt. Meg is bukott.

Az elmúlt évek arról szóltak a világban, hogy az elszabadult piac mennyire embertelenül nem veszi figyelembe senki érdekét csak profitorientált. Erről szól a devizahitel az egyodalú szerződésmódosítás a bankoknál. A rezsit is azért lehetséges csökkenteni mert előtte államilag garantálták a hasznot. Aki szeret fizetni sokat másoknak az tapsoljon ehhez. Én nem szeretek.

Zakk (törölt) 2013.12.31. 20:55:12

@Dr_utcai_arcos: my dear brother from another mother I was born in the USA :) so go back to your fucked up shit shack hole and suck your own dick a little longer will ya

monddazigazatmar 2013.12.31. 21:03:01

ki kell baszni az amcsi eü vel, és itthon kivetetni a vakbelet, mandulát, ilyeneket.
Aztán lehet jót röhögni már a határon a sok maflán

micsoda? 2013.12.31. 21:15:43

Úgy tudom, hogy Magyarországon is adnak számlát a korházak, bár csak a rend kedvéért. Lássa a páciens, hogy mennyit kap vissza a biztosításából.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.12.31. 21:22:33

@val:
"Legyen fizetős az egészségügy Magyarországon is!"
Most is az.

@Nash vs. Keynes:
Ahogy Móriczka elképzeli.
Mindkét modellben a lehúzásban érdekelt.
Amikor neked van egy negyedórás ambuláns műtéted, akkor a kórház aláírattatja, hogy bent feküdtél 3 napot és azt kiszámlázza az TB-nek.

@stim:
Nagyjából fizettem. És nincs amerikai orvosi fizetés! Plusz hálapénz, amit az orvos "tiszteletdíjnak" nevez.

Te is fizeted. Nem azt választhatod meg, hogy mennyit fizetsz, hanem hogy hogyan. A szolgáltatás árában fizetsz, vagy adóban. Ennyi.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.12.31. 21:32:03

@E.Csaba: nos, kicsit megszolitva erzem magam mert itt lakok es csak leirnek par adatot, mert a tenyek makacs dolgok azokat azert tudni kell mielott valaki elkezd szidni/dicserni valamit.

ez a szamla egy maganembernek lett kiallitva, azt azert tudni kell. Ez ha egy biztositonak van kiallitva - aki szerzodesben van a korhazzal - az sokkal alacsonyabb.

Ha valaki - pl en - fizet havi $320 at akkor az ugynevezett "out of pocket" az elenyeszo, szoval barmi tortenik az emberrel nem fog kapni horror szamlakat. Akkor van egy $3500 os plafon, es ha extrem serulest kap az ember ( megcsipi a skorpio a sivatagban vizeles kozben es mentohelikopterrel elviszik es olyan szerumot kap a vercsoportja miatt amibol 200van az orszagban es lenne mindez teljes arban $340.000 ( mentohelikopter maga $80.000 ) akkor is max $3500 ot fizet.

A rendszer arra nevel hogy gondoskodj magadrol ELORE. Legyen biztositasod.

Egy szules meg naturalisan 3 korhazi ejszakaval ( Kaiser Permanente ) $17.300, es a szulest fizeti a MediCal. ( a medical egy special kaliforniai program )

szoval nem kell elhinni hogy valakinek faj a foga es az $xxx.xxx dollar lesz.

Ha valakinek van munkaja es fizet kb a fizetesenek 5-8 szazalekat az nem lesz adosrabszolga egy betegsegtol.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.12.31. 21:34:38

A halapenz az nem letezik.

az van hogy az orvosod kuld haromhavonta emailt hogy elj egeszsegessen meg karacsonyra udvozlo lapot.

Nem ide tartozik, de kinaban regen ugy mukodott hogy a gazdag embereknek volt orvosa, az orvosnak volt minden heten 2-3 ora amikor vizsgalta az urat, eletmodtanacsot adott neki, masszirozta, stb. Fizetest csak akkor kapott ha az ura egeszseges volt. Nagyon nagy uraknal ha meghaltak betegsegben ( nem termeszetes uton ) akkor az bevett szokas volt hogy az orvos "kovette az urat".

fair business.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.12.31. 21:40:22

voltam rontgene apropo tavaly, a korhazi dij volt $340, a rontgen orvose $400, en fizettem $0.

a korhazak itt ugy neznek ki mint otthon a 3-4csillagos szallodak, sajnos tudom.

A vazaba friss vizet igaz hogy csak ketnaponta raktak de 6 fele etelbol valaszthattam eves elott 20perccel a korhazi agybol kihajthato "media centeren" de van a korhazban sajat etterem is. Ez egy kutya kozonseges korhaz, atlag embereknek.

( Kaiser Permanente-Modesto Medical Center, Dale Road, Modesto, CA )

aki a magyar korhazakhoz szokott annak kicsit eros lesz elsore egy kaliforniai korhaz.

2013.12.31. 21:50:28

Afrika legcsóróbb részén is van egészségügy és méghozzá működő egészségügyi ellátás a legcsóróbbaknak is.Volt erről egy kisfilm valamelyik tv csatornán,hogy elvittek 3 amcsi beteget oda,hogy azokkal a módszerekkel amivel ott a népet gyógyítják vajh meggyógyulnak e.És láss csodát,kikezelték őket a bajukból.

2013.12.31. 21:56:52

@vanvelemenyem: Na de mi van ha valakinek vakbélgyulladása van és perforált,azaz életveszélyben van és meg kell műteni,ám de nincs biztosítása egyáltalán?
És nem tudja kifizetni a számlát?
Azzal mi történik?Leüli?

Akos_79 2013.12.31. 22:08:02

18-20 éve mikor az USA-ban tanultam az egyetem megkövetelte, hogy biztosításodnak kell lenni. Lehetett az egyetem biztosítását igénybe venni vagy te saját magad köthettél. Én az egyetemit vettem igénybe, ha jól emlékszem olyan 1200 dollár volt egy évre. Az egyetemi rendszerhez tartozó kórházakban 100%-ig megtérítette az igényt valamint ki volt emelve melyek azok a kórházak ahol szintén. A többi kórháznál 90%-ban térítette meg az igényt.

Repülős Gizi 2013.12.31. 22:10:24

@okosallah: Biztosan igazad van. Én 2002 óta maglódi lakos vagyok, már csak 1-2 évente látogatóba járok a US-be. A jelenlegi biztosítási helyzetről csak hozzávetőleges fogalmaim vannak.

2013.12.31. 22:25:21

@Jóképességű Takarítónő: az elmegy a free clinic-ra, es kesobb, a munkakepessegenek es vegzettsegenek megfeleloen, elmegy 8-10 munkanap ingyenmunkara, pl. utcasopres, vagy adatrogziteni a varosi konyvtarba, vagy egyeb, hasonlokra. Ha van penze, ki is fizetheti a munkanapok arat, vagy igazolhatja, hogy nem kepes dolgozni (mondjuk amputaltak a labat) es akkor se nem fizet, se nem dolgozza le a 8 napot.
Free clinic. Cserebe el kell viselned, hogy nem egy doki vizsgal, hanem mondjuk jelen van ket masik is, akik mondjuk rezidensek. Es nem egy noverke rangatja benned az infuzios tut, hanem harom, mert egy a noverke, es ketto a tanulo. es nem egy segednover rangatja alattad a lepedot, hanem harom, mert egy a segednover, es ket tanulo-segednover. Es mondjuk nem a Xanax-ot kapod mint gyogyszert, hanem az Aprazolam-ot, ami ugyanaz, csak a neve mas.
Egy registered nurse ot ev - OT EV - egyetemet vegzett noverke.
Ezek a dolgok az agyonimadott magyar egeszsegugyben elo sem fordulhatnak, mert ott ott kezdodik, hogy a noverke oda sem megy hozzad a hatagyas szobaban napi egy-ket ezres alatt, es ha ket oldalra ki vagy kotve, mert egyik karodban az infuzio es a masikban a drain, akkor lebassza melled a reggelidet es delben jon az erintetlen talcaert. Es ha jofej, akkor meg meg is kerdezi, hogy nahat, miert nem ettel???? (megtortent, Peterffy korhaz, Pest)
Lehet tovabbra is fikazni az amerikai egeszsegugyet, csak ennek a nagyon megbizhato blognak eloszor a magyar egeszsegugyet kellene rendbetennie, es utana hangulatkelteni a mocskos kapitalista amerikai egeszsegugy ellen.

Nash vs. Keynes 2013.12.31. 22:38:54

@vanvelemenyem: Nekem nem kell mondanod. New Englandben sem drágább a kaja :)

Nash vs. Keynes 2013.12.31. 22:48:38

@Lord_Valdez: Te a magyar rendszerről beszélsz, bár mintha ma már nem lehetne úgy optimalizálni a korházi költségeket mint azelőtt.
A probléma lényege az, hogy hogyan árazzunk egy "must have" szolgáltatást. Itt vannak a világnézeti különbségek. Van aki a szabad versenyben hisz (és naivan nem hallott még a kartellezésről) valaki a hatósági szabályozásban. Mindenre van jó és rossz példa. Magyarországon tipikusan rossz természetesen.

2013.12.31. 22:56:31

@Nash vs. Keynes: mindig felduhit, amikor hangulatkeltesbol atszamoljak az eppen aktualis arfolyam szerint a dollar/forint arakat.
Sokkal inkabb mertekado lenne - es forditott elojelu a hangulatkeltes - ha azt mondanank, hogy egy orai munkaberbol 2,5 kg (5 pound) marhahust tudok venni. Es nem azt szamolgatnank, hogy egy pound $2.99 = 647 Ft, tehat egy kilo marha kb 1294 Ft.
Vagy, hogy az egyhavi fizetesem 1,5 %-a a villanyszamlam, es ketorai munkaber a havi telefonszamlam. Vagy, hogy a 346 dollaros eu biztositasom osszege kevesebb, mint a ket napi munkaberem. Es ehhez meg adojovairas is van :)
Es a magyar meg fizet harom napi netto munkabernyi TB-t, plusz a halapenz-szazezreket, amikor szul pl. vagy ahanyszor dokihoz megy. Es a korhazban minimum negyagyas szobaban, meg egy fuggonnyel sem takarva vizsgalja meg - ha megvizsgalja egyaltalan - a doki, mindenki fule hallatara taglalva, hogy mi a baja.
Most akkor merre billen a hangulat? Mert nem dobaloztam ezrekkel?
Nahat, hogy milyen rossz ez a csunya kapitalista amerikai egeszsegugy - fujjjjjjjjjj, a fiu zsugorisagbol ocska eu-biztositast fizetett, gyorsan fujjuk fel, tomjuk meg egy kis demagog dumaval, hogy lassa a nep, az istenadta nep, hogy milyen rossz is ott. Es bezzeg Magyarorszag milyen egy szuper hely.

Gáz van! 2013.12.31. 23:08:44

@vanvelemenyem: "gyorsan fujjuk fel, tomjuk meg egy kis demagog dumaval, hogy lassa a nep, az istenadta nep"

Senki sem fujja fel. Egyszeruen a hozzad hasonlok be szoktak vezetni a ~12.000.000 Ft-os vakbelmuteteket, ehhez pedig adnak a zimbabwei berek felet. Az istenadta nepnek meg elmondjak, hogy nem eleg hatekonyak. Pfff..

2013.12.31. 23:10:36

Es csak meg egy adalek ennek a szuper-megbizhato blog szupermegbizhato informacioihoz.
Az en 346 dollaros havi eu-biztositasom majdnem teljesen fedezi a - sajnos magas vernyomas miatt szedett - tablettaimat, es en fizetek 11 dollart, azaz 2380 Ft, 30 napi gyogyszerem. Huuuuu, de sok, es ez csak ket fajta tabletta. Es, ha masik eu-plan lenne, akkor akar a duplajaba is kerulhetne es akkor itt sirnek, hogy 4700 Ft-nyi a havi ketto fajta gyogyszerem? (hangulatkeltes a la "megbizhato" blog)

Ja, hogy ez a 11 dollar fele sem az egy orai munkabernek? Es meg a duplaja is kevesebb lenne, mint az oraberem?
Nahat, ezert (sem) kellene ugy atszamolni az arakat, ahogyan ez a "megbizhato" blog teszi: ostoba hangulatkeltes celjabol.

Nash vs. Keynes 2013.12.31. 23:14:39

@vanvelemenyem: Ez így van ahogy mondod, de ettől függetlenül ez a vakbélműtét árazás eléggé vérlázító. :) Persze inkább való a bulvár kategóriába. Gondolom szegény srác azt hitte 20 évesen nem eshet nagy baja és ugye az apján keresztül biztosított. Aztán most csúnyán megvágták. Máshol a sürgősség nincs ennyire durván túlárazva. Nyilván egy magyar háztartás ebbe belerokkanna, ők meg kiköhögik 1 év alatt, de akkor is..
Egyébként Magyarországról nézve az amerikai személyes felelősségre építő rendszer tényleg félelmetes lehet. Ha benne élsz és megtapasztalod az előnyeit is akkor mindjárt más, de azért a számok önmagukban kiakasztóak néha.
Ismerősöm mesélte, hogy valami súlyos vírusos hasmenéses hányásos rohamhoz hívta ki a mentőt. 5 perc alatt ott volt egy ment egy rendőr és egy tűzoltó (ha esetleg törni kell az ajtót mert nem tudja kinyitni stb). 2 órát töltött bent, kapott gyógyszert infúziót, aztán haza tudott menni. Mindez 2500$ ba fájt a biztosítójának.

2013.12.31. 23:19:01

@Gáz van!: szerintem rossz helyen panaszkodsz. Magyarorszagi donteshozo meg egy wc-lehuzasnyira sem lehetek, mivel nem elek ott. Es rohogni fogsz: meg szavazni sem szavazok, mert szerintem azoknak van joguk szavazni a magyarorszagi vezetokrol, akik ott fizetnek adot. Ha Magyarorszagon elnek, nem vennem jo neven, ami most sajnos realis veszely, hogy olyanok avatkozhatnak bele a sorsomba (mert ide tessek huzni az ikszet, Jozsibacsi) akik Trianon ota nem voltak magyar foldon.
En nem elek ott, nem ott fizetem az adot, ezert ugy erzem, nincs jogom szavazni arrol, hogy a kovetkezo negy evben kik mutyizzak szet az orszagot. Ezert nem is tudnam bevezetni az altalad hitt ostobasagokat.

Nash vs. Keynes 2013.12.31. 23:22:13

@midnight coder: amúgy ez az évi 25 milla (több mint 100e$) inkább egy átlag két keresős háztartás mint egy magánszemély szvsz. Nem mintha nem nem keresnének elég sokan éve 100e felett, de nem az átlag.

kheiron 2013.12.31. 23:23:55

@E.Csaba:

Na ja, de ez azért van, mert az 1,8 millió ténylegesen termelő fizeti a 10 millió ellátását.

2013.12.31. 23:27:05

rendben, az ar valoban tulzo. De miert is ment oda a srac? Miert nem mashova? Annyi minden a sajat dontes, es a regi mondas szerint, aki hulye...
Virusos-hanyasos hasmenes es a mento: ugyanez Mo-n, kimegy a mento doki nelkul kb 25 perc mulva (mert csak hasmenes ugye), es azt mondja, igyon sos teat. Kihivjak ket ora mulva, hogy majdnem eszmeletlen, mento kimegy ujra 25 perc mulva (meg mindig nem eszmeletlen az atkozottja), es az orvos nelkuli mento szemelyzet ad egy intramuscularis injekciot, majd elmegy, meghagyva a csaladtagoknak, hogy itassak negyedorankent, majd elmennek. Beteg reggelre meghal, mert a sulyos kiszaradas miatt osszeomlott a keringes.

Tudod, inkabb fizessen a biztositom $2500-at, de meg en is inkabb kifizetnem, csak 1. gyorsan jojjenek ki, ha hivom, 2. ismerjek fel, hogy tenyleg baj van, es lassanak el-szallitsanak be a megfelelo helyre.
Van meg kerdes?

Nash vs. Keynes 2013.12.31. 23:37:46

@vanvelemenyem: Gondolom fájt a vakbele, bevitette magát az első kórházba ami közel volt, ott meg utólag kapott egy személyre szabott árat. Ez a durva..
Nem is panaszkodtam a mentőre, de az is biztos, hogy csak úgy nem hívja ki őket senki. Sőt a sürgősségire is csak az megy be akinek tényleg sürgős.

AutosVilli 2013.12.31. 23:41:22

@Zakk: Tehát ha téged az utcán pofán köhögnek és 3-5 év múlva a helikobakter gyomor vagy gégeproblémákat okoz akkor megnézném kifizetnél -e egy ilyen kivizsgálásra több millió forintot.
Akkor jól jönne a TB, mi?

2013.12.31. 23:44:39

@Nash vs. Keynes: Ez igy van. Es a dokihoz sem azert mennek az emberek, mert olyan jol el lehet beszelgetni a varoban :)

Mennem kell, mindjart harom ora, es hatra igerkeztem vendegsegbe, es meg sehol sem tartok :)

BOLDOG UJ EVET :)

HellsAngel 2014.01.01. 00:13:24

Igen, amerika egy vicces orszag. Black friday-kor vehetsz egy 65 inches tvt 1000 dollarert, de ha oda jutsz, hogy komoly szukseged lenne hosszan tarto korhazi kezelesre, akkor altalaban baszhatod. Az atlag amerikai szerint ez igy normalis, mert ugye a korhazi ellatas az rettenetesen tudas es elomunka es anyagigenyes (gyogyszerek, muszerek) valami, teljesen normalis, hogy ezt penzbe kerul. (Egyebkent ez a hozzallas valahol azert sokkal szimpibb, mint a magyar proletar-romantika, a "nekem jar" mentalitas.) A kocsi alap, de az, hogy olyan lakasokban eljenek, amik nem rohadnak a talapzatuktol kezdve, az egyaltalan nem magatol ertetodo - a tulajdonos sporol, a berlo meg ugye csak a kinalatbol valogathat. Szoval erdekes latni, hogy az "eletszinvonal" mennyire mast jelent egy jobb europai orszag es amerikat osszevetve, Magyarorszag persze egyikkel sincs partiban, hogy egy sportkifejezessel eljunk.

Kerek négyszög 2014.01.01. 00:56:06

Nincs mit összehasonlítgatni. Magyarországon a jónép nagy része lelkiekben még mindig a cucilizmusban él, és úgy érzi, hogy csak azzal, hogy megszületett, minden ingyen jár neki. Az állam adja a segge alá a javakat, mert az a dolga és kész. A rendszerváltást egy rossz viccnek tartják, és két kézzel kapaszkodik az állami központosított rendszerbe. Mindeközben brutálisan zuhan az életszinvonal, az EÜ a szó szoros értelemben rohad szét. Ha nincs anyagi forrásod hálapénzre, véged van.
Kíváncsi vagyok mikor esik le a tantusz, hogy minden hátterében a dilettáns, pártpolitikától bűzlő állami rendszer áll. Állami tulajdon = BKV = MÁV = brutálisan alacsony szinvonal, permanens csődállapot. Ha a nagy ellátórendszerek csődbe döntötték a kommunista rendszert, mi a fenétől működnének jobban ugyan úgy manapság? A kifizetetlen beszállítói számlák összege már az egekbe nőtt, hónapról hónapra rekord adóssági szintek vannak, ha jól tudom már a százmilliárd Ft -ot verdesi. Egy normális piacgazdaságban ez elképzelhetetlen. Ha egy szolgáltató csődbe megy, semmi gond, már másik három ott toporog a lehetőségért. Így működik a kapitalizmus. A Magyar EÜ mint ittmaradt szocialista-kommunista rendszer meg görgeti maga előtt a rettenetes adóssághegyet, ami tudható, hogy nem növelhető az égig, bár sokan ezt szeretnék elhitetni, vagy eltitkolni.

Alick 2014.01.01. 00:58:12

Nyilvánvaló, hogy a jenki eü. intézmények szépen összekartelleztek a biztosítókkal és persze az elnöki programok huzakodnak a biztosítások szétterítésén, de félnek a pártkasszák kiürülésétől, ha elkezdenék az ilyen gazdasági maffiákat felszámolni.
Oligarchiák terén Viktorral együtt nyeretlen kétévesek vagyunk a jól bejáratott tengerentúli rendszerekhez képest...

tohotom01 2014.01.01. 01:33:34

Az idiota magyarja amugy is fogalomzavarban van az amerikai egeszsegugyel kapcsolatban. Rengeteg embernek nincs biztositasa, de nem azert mert draga ( persze az is ) hanem mert a jovedelme alapjan INGYENES, vagy hallott mar valaki hogy egy feka nem kapott ellatast vagy nem mutottek meg ? Szerinted nem kurtolnek tele a sajtot ezzel ? Gondolkodjatok mar emberek. Egy ket itt elo ember mar korbejarta a dolgokat, jokat is irtak, de meg ennel is bonyolultabb a rendszer, csak egy pelda, minnel magasabb a fizetesed annal tobbet is fizetsz. Na mindegy nincs idom erre. Csodalkozzatok ott a valyogtanyan egyetek a zsirosmancsot es rohogjetek ezen a szamlan, idiotak.

Shopping 2014.01.01. 02:06:35

Mi 2007 ben voltunk kint, Weston,FL-ban.
A gyerek beteg lett, bementunk az ottani kórházba ( gazdag környék, jó kórházzal) és INGYEN elláttak bennünket. ( volt injekció is, gyógyszert is kaptunk)
Tudom nem szokványos sztori, de ilyen is van!

Grammár Nándi 2014.01.01. 04:47:35

@Zakk:
"care-el "
HELYETT
care-rel

Gerilgfx 2014.01.01. 05:10:03

az usa megérdemli a lassú pusztulást, és azt, hogy isten a vérvonaluk írmagvát is kiírtsa. még olyan 3 generáció adatott nekik, aztán viszlát. idén a fehér gyerekek már kisebbségben vannak az usában. volt egyszer egy amerika.

Gerilgfx 2014.01.01. 05:10:54

@tohotom01: a hozzád hasonlóak ideje is lejárt.

bobsys 2014.01.01. 05:25:34

A sracnak ugynevezett catastrophic planja volt, alacsony havi dij, de ha beut a szar akkor zsebbe nyulos. Nekem is lenne ilyen, havi $100 korul van harmunknak, de a koltseg elmehet majd 13 000 dollarig. Ugy mukodik, az egesz biztositos, hogy van eves ugyenvezett out of pocket maximum, ha ezt elered onnan 100%ban terit a biztosito, addig altalaban 70%-80%.
A mi biztositasunk $322/honap es az out of pocket max az 6000 dollar tehat ha kiszamlaznak masfel millio dollart akkor is csak 6K-t kellene fizetni. A $322 melle termeszetesen a munkaltatom meg odatesz jopar szazast, de ez az egyik benefit amit ad a ceg. A $322 soknak tunhet, mennyi is forintban? 70 000? de Magyarorszagon tobbet fizettem az "ingyenes" TB-re es megis egy rakas szar.
A korhazak tulszamlaznak, a biztosito altalaban a szamlazott osszegnel kevesebbet fizet, nekunk iden a terhesseg + szulesre kiszamlaztak osszesen 27K-t (korhaz, szules illetve a 9 honap alatti orvos, ultrahang egyeb szamlak) aminek a felet fizette a biztosito a tobbit egyszeruen nem kapja meg a korhaz/orvos. A felebol pedig kb $1500 amit fizetnunk kell. Tehat az, hogy mennyi van a szamlam az meg nem jelent semmit, alkudni kell es engedni fognak belole. Egyebkent ez eleg nagy lehuzas a korhazak reszerol, hogy az utcarol jovonek tulszamlaznak.
Az USA rendszere szerintem nem jo, de nem tudom mi lenne a jo megoldas, Obamacare eloirt par dolgot a biztositoknak peldaul mar nem lehet elutasitani senkit ha van ugynevesett pre-existing conditionja, de ettol meg nagy biznisz az eu itt. Akkora, hogy szerintem senki nem mer nekik menni, tul sok penzt tolnak a politikusoknak

milioner 2014.01.01. 05:29:02

@tohotom01: te sem leszel már tanyasibb surmó paraszt tahófalvi mucsáról származó suttyó amerikába szakadt bunkócska :)

az ilyenek ideje már tényleg lejárt.

tudtad, hogy nem menő már ostobának lenni?

Oscar Johnson 2014.01.01. 05:35:26

@bobsys: "A sracnak ugynevezett catastrophic planja volt, alacsony havi dij, de ha beut a szar akkor zsebbe nyulos. "

Teljesen mindegy, milyen plan-je volt. Azt semmi nem indokolja, hogy egy szobában fekvésért (recovery room) 2 órára 7000 dollárt számítsanak fel.

Emberek! Próbáljátok már felfogni, hogy ha ezt a biztosítónak számlázzák ki, és az 100%-ban kifizeti az ilyen összegeket is, akkor az is gáz. Végül is azt is (nem az adófizetők, hanem) a biztosítást fizetők fizetik ki. Az is a lakosság/nép/adófizetők zsebéből megy!

Irreális. Ostoba. Arcátlan. Vérlázító!

Reggie 2014.01.01. 07:52:17

Kifejezetten olcson gyogyitanak, ha azt vesszuk, hogy a janosban ingyen megolnek a hentesek.

2014.01.01. 08:58:33

@Reggie: Biztos kell az anyag a rezidenseknek.:)
Ha nincs hulla ,min gyakoroljon a kórboncnok?

emzéperiksz 2014.01.01. 13:36:45

Arcátlan díjszabás, az biztos. Utánanéznék, hogy a biztosító meg a kórház ilyen esetekben hogy egyezik meg egymással, hogyan tüntetik el a valójában nem létező költséget, kinek a zsebébe megy, van-e adócsalás. Mert hogy ennyibe nem került az a kezelés, az biztos.

emzéperiksz 2014.01.01. 13:38:30

@Oscar Johnson: Szerintem valahol sikkasztanak ebből a biztosítósok és a kórházak is, vagy adót csalnak, nem tudom. Esetleg a beteggel kifizettetik a valós költséget (11 ezer dodó), a díjat meg csak zsebre vágják, és röhögnek a markukba.

Behajtó70 2014.01.01. 15:12:16

@Zakk: "én nem akarom finanszírozni ebben az országban ( másikban sem ) az egyenlőség elve alapján, a degenerált, drogos, alkoholista, nem betegségből kifolyólag kórosan elhízott, lusta, önmagáért semmit nem tevő egyedek orvosi kezelését"

Ha az ilyan ostobák (mint te) uralkodnának, akkor:

Én meg nem akarom finanszíroznia az adómból a te:
- iskoládat
- úthasználatodat
- tömegközlekedésedet
- színházadat, focidat(!!!), múzeumodat
- kerékpárutadat
- és legfőképp: a NYUGDÍJADAT!

--------
Írasoktatás előtt érdemes lenne egy IQ tesztet csinálni, mert az ilyen marhákat kár írni tanítani...egyébre meg mégkevésbe!

Repülős Gizi 2014.01.01. 16:44:23

Lehet, hogy van valami stikli a magasra srófolt árak mögött, de az is biztos, hogy a biztosítottak számára érzékelhető rövid várakozási idők miatt (vagyis amiért nem áll folyamatosan sorban beteg minden orvoshoz és minden diagnosztikai berendezéshez) a rendelői és a kórházi kihasználtság relatíve alacsony. Nekünk a 3 év alatt akár panasszal, akár felülvizsgálatra vagy terhesgondozásra mentünk, sosem kellett várni. Az időpontra amit adtak, azonnal volt orvos és nővér. Ez az alacsonyabb kihasználtság biztosan megdobja az árakat; az üresjáratra is kell órabért, közüzemi díjakat és készülék-amortizációt fizetni.

Tökacskó 2014.01.02. 11:54:18

Az USA egészségügye egy vicc. Ha van pénzed (jó biztosításod), akkor minden OK, de ha nincs, akkor anyagilag megszívtad. 2008-as válság óta egyre kevesebb ember engedheti meg magának a 100%-os biztosítást, és egyre többen vannak biztosítás nélkül. Ráadásul gyakran indokolatlanul is mindenféle vizsgálatra küldenek, hogy a biztosító fizessen. Nekem is az a véleményem, hogy az összeomlás felé haladnak. Ez személyes tapasztalat.

Azért, akinek van ideje érdemes elolvasni ezt a blogot, mert jól mutatja az amerikai rendszer visszásságait.

hataratkelo.blog.hu/2013/04/18/a_mutet_es_a_lyukas_fank_kozepe

Vannak komoly gondok a magyar egészségügyben is, de azok másfélék. Nálunk katasztrófa lenne egy "american way"

Lassú Koyot (a.k.a. Kosút Layos) 2014.01.02. 12:27:10

@Fasza_Kalap: Az idézett cikk egy saját gyártmányú összeesküvés-elméletet tálal, semmi többet. Melyik az a hülye biztosító, aki minden bevatkozásról ellenőrzés nélkül számlákat befogad? Még a magyar (nem speciálisan egészség-) biztosítóknak is van saját orvosa, aki ellenőrzi a térítési igények valódiságát. Az amerikai biztosító alapesetben csak a vele szerződött orvostól (rendelőtől, kórháztól) fogad be számlát. Ha az általa biztosított beteget nem veleszerződött kórházban kezelték, akkor az egy hosszú és kacskaringós történet, mire egyáltalán valamit fizetnek belőle. A fölöslegesnek tartott műtétek összes előzményleletét bekérik és ha nem vág össze a beteg kórelőzményével, akkor csak egy sajnálkozó levél jön. Élni kéne életvitelszerűen 6-8 évet az USÁ-ban, családdal, egynél több államban, mielőtt ilyen hülye általánosításokat leírtok.

EMU 2014.01.02. 16:22:54

Ez így erősen manipulatív. Az a kérdés, hogy faternek mibe fáj kerül az a biztosítás, amely a családtagjaira is érvényes, ha nem is önrész nélkül. Továbbá mibe került volna, ha önrész nélküli a családtagokra is kiterjedő(!) biztosítása? Másrészt a gyerek biztosítás nélkül van ezek szerint. Mibe kerülne itthon egy ilyen eset? Mert nálunk teljes biztosítottként is otthagy az ember a kórházban egy havi minimálbért számla nélkül egy műtétre. Úgyhogy a poszt megért volna egy utánajárást, hogy legyen mivel összevetni, nem csak a levegőbe durrantani, hogy mik vannak.

Repülős Gizi 2014.01.02. 17:47:18

@Lassú Koyot (a.k.a. Kosút Layos): Nahát, te ma regelted ezt a nicket, csak a mi kedvünkért? Igazán kedves. :-)
Mellesleg részben egyetértek veled, az összetartozó biztosító és kórházak körén kívül a stikli valószínűleg nem működik; egy nem szerződött orvostól sosem fog kamu számlát befogadni a biztosító (még valódit is csak üggyel-bajjal). De a biztosító és a saját szerződött kórházai között szerintem simán lehet ilyen mutyi, amivel magasan tartják az árakat a közvélemény felé, még ha ténylegesen nem is mozog a pénz, ha a páciens biztosított. A nem biztosítottat jószerivel lehúzzák, meg a horror árakkal terelik a népet a biztosítás felé.

Tökacskó 2014.01.02. 19:28:05

@Lassú Koyot (a.k.a. Kosút Layos):

Ha figyelmesen elolvastad volna a blogot, akkor talán kihámoztad volna, hogy az USA egészségügyében mindenki benne van és érdekelt a lehúzásba. Az orvos, a biztosító, a kórház, a gyógyszergyárak, sőt még az állam is.

Klasszikus film, ami belemegy egy kicsit az egészségügy sűrűjébe, az Michael Moore: Sicko-ja.

Még annyit, hogy több, mint 3 évig kinn éltem Colorado Springs-ben és egybevág a tapasztalatom a blogban írottakkal. A blogot, amúgy nem én írtam. :)

Lassú Koyot (a.k.a. Kosút Layos) 2014.01.02. 21:18:08

@Fasza_Kalap: Ugyan már, mivel qrták fel így az agyad 3 év CO alatt? Melyik HMO-nál voltál biztosítva? Colorado Springs Health Partners? Colorado Choice Health Plans? Fizetted rendesen a policy-t, mégis mást számláztak, mint ami plan-ben volt? Esetleg nem volt biztosításod és benézett egy gikszer? Privát ügyfélként milyen összeesküvésbe láttál bele, folyton beteg voltál, jártál kórházról kórházra?

Hell István 2014.01.03. 07:28:20

Nálunk is ennyibe kerül - legalábbis nagyságrendekben - az egészségügyi kezelés, a kórházi ellátás. Ezt fizeti a biztosítás. És ezért van rá szükség.

bxf 2014.01.04. 00:42:18

Szia Berci!

Boldog Uj Evet! Orulok, hogy ratalaltam a blogodra. Karina (nekerdezdacsaladinevet) a Fulop-szigetekrol mar evekkel ezelott meselt Rolad!
A fenti irasodra, vagyis leginkabb a hozzaszolasokra szeretnek reagalni, mert nagyon sokan felreinformaljak itt az olvaso kozonseget. Elore is elnezest kerek, hogy hosszan reagalok.
Eloszor is, az arak teljesen valosak, amelyeket a fenti szamla tartalmaz. A fenti beteg valoszinuleg 26 ev alatti lehetett, ezert tudta hasznalni az edesapja biztositasat (20 eves volt, utolag rakattintottam a linker is). Hogyan jott ki a 11 ezer dollar onreszesedes? A biztositasok nagy reszenek van egy un. deductible es egy annual out-of-pocket resze. A deductible egy kisebb osszeg ($0 es par ezer dollar kozott lehet), mig az annual out-of-pocket maximum egy magasabb osszeg. A deductible resze az annual out-of-pocketnek. A sajat peldambol idezve: deductible $500, annual of-of-pocket $2500. A biztosito nem terit semmit, amig a deductiblet a beteg ki nem fizette (avagy ki nem szamlazta a korhaz). Ha ez megvolt, akkor a fennmarado osszeg bizonyos szazalekat fizeti a biztosito. Tizenot evvel ezelott ez 80% volt, mara mar sokkal kevesebb (50%) is lehet. Sajat peldam: Biopszia $800. Ebbol $500 dollar volt az en reszem, a fennmarado $300 80%-at a biztosito fizette, vagyis az $500 mellett meg $60-t kellett fizetnem a helyszinen (magankorhaz, jo biztositasom volt). Innen kezdve minden egyes beavatkozas 20%-at en fizettem addig, mig el nem ertem a $2500-at. Ezen felul mindent a biztosito teritett. Alljunk meg itt egy szora! Mindent, amit ugy dontott, hogy elfogadott. Pl. a muto hasznalati dijat vagy az endoszkopias laboret ($100/alkalom) a korhaz a betegnek szamlazza, tehat az a $2500-on felul van. Ket, “kisebb” mutet utan, ami $60k-n felul volt, az onreszesedesem osszesen kb. $2500 + 2x $100 a muto, + 1x $100 az endoszkopias labor hasznalat, vagyis $2800, ill. szamtalan vizitdij ($35/alkalom). Az utana kovetkezo MRI es ultrahang minden 6. honapban pedig a biztositomnak koszonhetoen ingyenes (egyebkent az MRI kb. $4500, kulon szamla a radiologus dija ami $1500 korul lehet). Nekem egyeni (egy szemelyre szolo) biztositasom van, a csaladi az dragabb. Mindezt a fenti peldara alkalmazva: mivel a beteg az edesapja biztositasat hasznalta, ezert mind a deductible, mind az annual out-of-pocket magasabb volt. Biztositotol fuggoen el tudok kepzelni egy 12-15 ezer dollaros annual out-of-pocket maximumot, es valoszinuleg a kulonbozet (1-4 ezer dollar) mar elozoleg ki volt fizetve a csalad mas tagjai altal, ezert szamlaztak ki 11 ezer dollart. A szerzodesi ev (ami nem feltetlenul januarban kezdodik es decemberben vegzodik!) hatralevo reszeben mar akar szivmutetet is vegrehajthatnak a csalad barmelyik tagjan, semmi sem fog kerulni (ha olyan szolgaltatast es osszeget szamlaz ki a korhaz, amellyel a biztosito is egyetert). Gyorsan hozza kell tennem, hogy ha valaki nekem 11 ezer dollart szamlazna ki, es a sajat zsebembe kellene nyulni, akkor en elmennek egy fuggetlen szakertohoz miutan reszletes szamlat kernek a korhaztol (a fenti korantsem reszletes, pl. nem tudjuk, hogy milyen gyogyszereket kapott a beteg pontosan es mennyibe is kerultek!). Diagnosztikus szolgaltatas (pl. CT, MRI) altalaban 100%-ban fedezett a biztosito altal, HA a megfelelo koddal tarsul (en is kaptam egy 4500 dollaros szamlat az MRI-rol pusztan azert mert rosszul kodoltak. Kb. fel oramba kerult, mig a biztositoval es az intezmennyel beszeltem, es 3 honapba, mire a korhaz eltorolte az igenyet, ui. tobbszori e-mailjeim miatt ujra beadott egy javitott, ezuttal helyes kodolt tartalmazo szamlat a biztositonak). Koztudott, hogy a korhaz akar haromszorosan is tulszamlaz a betegnek vagy eppen olyan szolgaltatasokat tuntet fel, amelyek meg sem tortentek (ismet egy pelda: egy masztektomian atesett betegnek kiszamlaztak a masztektomias melltartot, holott nem is kapott, vagy katetert szamlaztak 10x, holott egyetlen katetert hasznaltak az ejszaka folyaman stb.). Egyebkent a szamlabol kiderul, hogy a betegnek ket (KETTO) biztositasa is volt, raadasul az Aetno PPO az egyik legjobb. Valoszinuleg szamlazasi hiba allhat a hatterben (ja igen, a szamlazok zomet gyorstalpalon kepzik ki, amikor a legtobbjuk meg az alap anatomiai fogalmakat sem tudja, hogyan varhatjuk el toluk, hogy a megfelelo koddal fogjak parositani a diagnozist?!).
Ezek utan tessenek szivesek a magyar egeszsegugyi szolgaltatasokat es szolgaltatokat megbecsulni, addig mig van orvos, nover, mentos, MRI technologus stb. az orszagban!
Egy ismerosom 1999-ben, biztositas nelkul 14 ezer dollart fizetett valaki egy appendektomiaert. Azota eltelt tobb, mint egy evtized. Nem csodalkozom az ilyen szintu emelkedesen (a tej, kenyer, mosopor stb. ket-haromszorosara emelkedett).

bxf 2014.01.04. 00:44:04

Es most jojjon a feketeleves:
1. Az egeszsegugy NEM a lehuzasra epul, hanem arra, hogy a betegek erdekeit szolgalja.
2. Nem kell biztositast kotni ha valaki 26 ev alatt van es a csalad hajlando a biztositasba venni.
3. Vakbelgyulladas miatt nehezen jarnak at Mexikoba vagy Kanadaba…
4. Az USA-ban egyre nehezebb megelni (30 ezer dollar egyeni vagy csaladi osszjovedelem?), az egeszsegugy pedig NEM vicc. A korhazi tulszamlazas sem mondhato viccesnek.
5. Az, hogy a korhaz mennyit szamlaz es ebbol mennyit fizet a biztosito, ket kulon fogalom.
6. A biztositonak NEM szamlaznak alacsonyabb arakat. Ugyanazt a szamlat kapja, mint a beteg. Sot! A beteg is kap a biztositotol egy levelet, amiben pontosan le van irva, hogy a korhaz mennyit szamlazott, mennyit fizetett a biztosito es a fenallo kulonbozet (ha van), amit a betegnek kell megfizetnie.
7. Az alku a korhaz tipusatol is fugg. Pl. az elso magankorhaz, ahova mentem, ott elore kellett fizetni, kulonben a biopsziat nem vegeztek volna el. A masodik intezet (ami vilaghiru), ott reszletfizetest lehetett kerni es kapni.
8. Valoban vannak korhazi szamlak atnezesere szakosodott cegek. Az esetek reszeben a becsles is (hogy van-e eselyed csokkenteni a szamlat) penzbe kerul. Az ilyen cegek a megtakaritott osszeg kb. 30-40%-ert dolgoznak., pl. ha a korhaz kiszamlazott 20 ezer dollart, ezt 14 ezer dollarra csokkenti a szakerto, es a korhaz is egyetert, akkor a szakerto dija 6 ezer dollar * 30% = 1800 dollar. Meg igy is meri.
9. Gyakorlo onkologiai betegkent sohasem ereztem, hogy az (amerikai) egeszsegugyi szemelyzet magas ivbol tett volna ram. Az intezmenynek is erdeke, hogy a beteg visszaterjen… es ne a kompeticiot latogassa.
10. Lehet, hogy 1999-ben a szerzodesen kivuli intezmeny (out-of-network) altal nyujtott szolgaltatas nagy reszet a biztosito fizette, de ez 2014-ben mar nem igy van. A legtobb korhaznak minden nagy biztositoval van szerzodese, igy kevesbe fog elofordulni, hogy valakinek a “vakbelgyulladasat” egy out-of-network korhazban kezelnek.
11. Egy jo (de nem sztar) ugyved nem is foglalkozik korhazi szamlak felulvizsgalataval. Ha muhiba miatt perlesre kerul a dolog, akkor a “no fee, if no recovery” elv ervenyesul. Ez azt jelenti, hogy ha a beteg nyer a korhaz ellen, akkor az ugyved 33-50%-at viszi a nyert osszegnek, MIUTAN levonta az osszes dijat (pl. szakertoi dij stb.). Ilyen perek evekig huzodhatnak, de legtobb esetben (pl. ha a beteg egy megadott idon belul kezdett perelni, ami tobb allamban ket ev, un. statute of limitation ES a korhaz is elismeri a hibajat) megegyezes szulethet. A legtobb szemelyi serulessel, orvosi muhibaval (personal injury, medical malpractice) foglalkozo ugyved erre hajt nyilvanvaloan (minel kevesebb munkaval, minel rovidebb idon belul, mindenkit – beteget, korhazat – boldogga tenni…).
12. “Csak” balesetre vonatkozo biztositas? Egyik fo biztositas sem ajanl olyat. Nekem van egy masodlagos biztositasom is, abban pl. kulonveszik a korhazi apolasra, a surgossegire stb. vonatkozo reszeket. Sok masodlagos biztosito nem is fizet addig amig a biztositottnak nincs fo biztositasa (nem is kotnek szerzodest).
13. Persze, normalis ember kot biztositast. Aki pedig nem, az hulye? Mostanaban esetleg megnezte valaki, hogy milyen felteteleknek kell ervenyesulni, hogy “olcso” biztositast kaphasson valaki? Hja, es mar nem $150 havonta, sem egyenre, sem csaladra! Egy tisztessegesebb biztositast, amelyet a legtobb korhaz (a legtobb allamban) elfogad, es egeszseges ember eseteben kb. $500 havonta EGYENILEG (ha a munkahely beszall, akkor alacsonyabb LEHET). Mondom, hogy tisztessegesebb!
14. Otthon a szinvonal sz*r? Tizenot ev alatt nem talalkoztam egy olyan fogorvossal az USA-ban, aki rendesen tudott fogat tomni! Ehhez kepest egy almos, 23 ezres kisvarosban l(szulovarosomban) evo fogorvos top notch munkat vegez! Lehet, hogy a technologia hagy kivannivalot maga utan, de ne tessek mar azt az ott dolgozokon leverni. Majd ha egy fogtomesert 180 dollart vagy a magyar fizetesekhez merten aranyos reszet kell fizetni (ugy hogy van fogorvosi biztositas), akkor tessenek panaszkodni. Volt mentoorvoskent mondom, hogy ha a fejfajasra a mento nem er ki 5 percen belul hajnali 2-kor, otthon mar mindenki rikacsol, feljelentessel fenyegetodzik nem gondolva arra, hogy egy valojaban raszorulo (pl. infarktusos) betegtol “veszi el” a mentot.

bxf 2014.01.04. 00:44:37

15. Ingyenes ellatas az USA-ban? Hol?
16. “Semmi sincsen ingyen, csak a haborus veteranoknak a Medicare meg a Medicaid” – Uristen! Honnan szarmaznak ezek a z ( te’ves) informaciok?! Veteranoknak ott a veteran korhaz (VA Hospital). Medicare sem ingyenes, 65 ev felettiek (ill. meg nehany csoport, pl. vakok) kapHATjak (nem jelenti azt, hogy meg is fogjak), es azert is fizetni kell, egyre tobbet.
17. 2014. A munkahely egyre kevesbe “vallalja be” az onresz kifizeteset. A munkahely valoban kifizetheti a dolgozo teljes biztositasat, HA az illeto foallasu (<40 ora/het mar nem szamit annak), es csak a dolgozora (a csaladnak nem). Bar az ilyen munkahely feher hollo.
18. Mar egyre kevesebb lesz a korhazcentrumok kornyeken lebzselo ugyvedi irodak szama. Texasban pl. evekkel ezelott bevezettek a cap-et, vagyis egy muhiba perbol kifolyolag csak egy bizonyos osszeget kaphat a beteg. Ekkor indult meg a muhibaperekkel foglalkozo ugyvedek elvandorlasa, ill. profilvaltasa.
19. “Ömmm.Ha két melós közül az egyik akar biztosítást, a másik nem, melyiket veszik fel a munkahelyre?” Tokmindegy, ha a ceg nem ajanl vagy eppen ajanl betegbiztositast.
20. A szamlakon NEM szoktak reszletesen feltuntetni, hogy milyen gyogyszert kapott a beteg. Csak abban az esetben teszik, ha a beteg reszletes szamlat ker (Itemized bill).
21. “bevett szokas volt hogy az orvos "kovette az urat" “ – mondjuk ezt tiszteletteljesen kikernem magamnak. Nem hinnem, hogy minden orvosnak egy onpusztitasban jeleskedo (alkoholista, dohanyos, drogos etc.) betegeit kovetni kellene.
22. “Takaritono”: a perforalt vakbelgyulladast meg fogja operalni (eletmento mutet, vital indication, nem fognak senkit visszaforditani), a betegnek szamlazni fognak, ha nem tud fizetni, megy a hiteltortenetere (credit history).
23. Free clinic? Hol? Registered nurse (RN) kepzes 5 eves hol? Honnan szarmaznak ezek a te’ves infok? Negyedik eve anatomiat +elettant tanitok, es biztosan mondhatom, hogy 2 ev alatt valaki RN lehet (associate degree). A negyeves kepzes foiskolai diplomat ad (BSN), ujabb 1-2-3 ev pedig master degreet (egyetemi vegzettseget, MSN). Egyetemi korhazakban is vannak rezidensek es tanulonoverek (sot! talan meg tobb is, mint egy altalad “free clinic”-nek titulalt nemtudommilyen intezmenyben). Az atlagnovernek (intezmenytol fuggoen) keteves diplomaja van, azonban egyre tobb (rangosabb) intezmeny megkoveteli a foiskolai diplomat.
24. “Nem is panaszkodtam a mentőre, de az is biztos, hogy csak úgy nem hívja ki őket senki. Sőt a sürgősségire is csak az megy be akinek tényleg sürgős.” Ez az allitas melyik orszagra vonatkozik??? Az USA-ban is van indokolatlan mentohivas, csak aranyaiban kevesebb, mint otthon. Az USA-ban is bemennek a surgossegire, ha nem is surgos esetrol van szo. Egy amerikai blogon olvastam az egyik ER-doc posztjat, amiben azt irja, hogy ne csodalkozzon senki ha 13 orat kell varni az ER elott , es ez ugy lesz mindaddig, amig hasmenessel, fejfajassal stb. erkeznek a “betegek”. Apropo, egeszseges emberben egy virusos hasmenes self-limited, vagyis egy ido utan megszunik. Folyadekot termeszetesen potolni kell, amit infuzio nelkul is meg lehet oldani (foleg ha hanyas nem jar a hasmenessel). Ha gyerekeknel, idoseknel, szivbetegeknel stb. fordulna elo, akkor inkabb aggodnek.
25. Michael Moore Sickojat inkabb ne emlegessuk. A sokak altal nagyra becsult kanadai egeszsegugyben ahol honapokat vart a beteg a CT-re.

Tizenot eve az USA-ban elek, harom allamban, mindket oldalt megtapasztalva.

dark future · http://www.andocsek.hu 2014.01.05. 03:40:34

@bxf:

Itt a nagy kérdés nem az, hogy pl. miért 11 ezer dollár az önrész, hanem hogy miként jöhetett ki ekkora végösszeg?

Azt nem tudom, hogy egy vakbélműtét valójában mennyibe kerülhet egy ottani kórháznak, de a 4800 dolláros ill. a 7500 dolláros kiszámlázott szobaárak némileg túlzó jellege egy laikus számára is nyilvánvaló, és erősen hasonlatos a feketelistás budapesti szórakozóhelyek árképzéséhez (tudod, ahol nyolcezer Ft egy korsó sör), azzal a nagy különbséggel, hogy vakbéllel ajánlatos mielőbb befeküdni valahová (amibe az alternatív árajánlatok bekérése nem feltétlenül fér bele), lehúzós bárba meg nem kötelező bemenni. Mindent meg lehet magyarázni, de én tutira rájuk borítottam volna az asztalt (ennyiben más az amerikai és a magyar mentalitás; ezért (sem) élek ott :)).

Tökacskó 2014.01.05. 11:09:21

@bxf:
Köszönöm, hogy tisztába tetted a sok-sok tévhitet. Nagyon jól összefoglaltad az USA egészségügyi rendszerének főbb csapásirányait. Sok dolgot, amit itt megemlítettél nem is ismertem. (szerencsére :)
Három évig éltem Colorado-ban és az általad említett dolgok közül néhányat azonban én is így láttam. A fogorvosi tapasztalatom nekem is dettó ugyanez volt. Ezért is itthon mentem el fogorvoshoz az éves hazalátogatásomkor.
Nem véletlen, hogy a nyugati határ mentén Magyarországon szabályos fogászati turizmus zajlik évtizedek óta.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.01.29. 07:01:04

Történt egy újabb hasonló eset:
news.yahoo.com/snake-bite-89000-162515519.html
Itt 89 ezret számláztak ki, de végül csak 5400-t kellett neki fizetnie.

bxf 2014.11.04. 14:12:55

@Lord_Valdez: Ez is azt igazolja, amit fentebb allitottam: 1. A korhazak tulszamlaznak (ebben az esetben ~negyszeresen). 2. A deductible-t es az annual out-of-pocket-et ki kellett fizetnie. Ha felveszik az osztalyra, akkor az ER-t nem, de mivel 18 orat toltott bent, ezert valoszinuleg nem helyeztek osztalyra, vagyis az ER-on maradt, tehat azt meg pluszba szamlaztak. Gondolom, hogy a betegbiztositasban benne van a csaladja (5 ezer), es az ER $400 volt.

Megneztem a copperhead (kigyo) maras protokoljat, es a 4 ampulla antivenom amit a beteg kapott, az esetek 88%-aban 4 oraval a beadas utan megszunteti a panaszokat (egyebkent "szaraz maras eseten, ill. nehany felnott embernek nem is adnak). Ezert engedhettek haza 18 oraval kesobb. Egy ampulla ara pedig $2000 (ketezer) korul van. Az illeto csak orulhet, hogy ennyivel meguszta (egeszsegileg): mojave csorgokigyomaras utan volt mar pelda, hogy a beteget helikopterrel szallitottak korhazba, es 60+ ampulla antivenomot kellett a betegnek adni :-(

Skagerrak 2014.12.16. 05:30:08

@bxf: Te is egy tipikus arrogans magyar kuruzslo vagy aki azt hiszi hogy o szarta az univerzumot. Tul nagy az arc. Inkabb probald megbecsulni hogy milyen szerencses vagy hogy nem Mo-n kell szarakodnod...

Tiberius von Kaltendorf 2015.05.18. 12:28:35

Menyi eg amerikai fizetés és mennyi a miénk?
süti beállítások módosítása