MedIQ

Az áprilisi hónap egyik orvosi szenzációja volt a transzvaginálisan (azaz hüvelyen keresztül végzett) hasi műtét, aminek azért akadtak kritikusai szép számmal. Most újabb szenzációt közölt a New Scientist: vakbélműtét szájon keresztül. Nincs heg, nincs hosszú lábadozás, sőt még általános altatás sem szükségeltetik.

Ez a transzgasztrikus (gyomron keresztüli) sebészet új vonala. Habár tényleg gusztustalanul hangzik, hogy a gyulladt vakbelet a szájon át húzzák ki, vagy esetleg a későbbiekben a kivett epehólyagot, viszont olyan potenciális előnyőket hordoz magában a módszer, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A képen: a szájon át vezetik le az eszközt, majd kis vágást ejtenek a gyomron, így jutnak be a hasüregbe.



Persze vannak veszélyei, mint a belső vérzés, a szén-dioxidos feltöltésből adódó operáció utáni fájdalom, ezért egyelőre csak próbálkoznak meghonosítani az eljárást, mivel már aznap hazamehetne a műtött beteg, azaz a one-day-surgery (az egy napos sebészet) igazán valósággá válna.

Még annyit, hogy felmerül az infekció lehetősége, hiszen az eszköz a gasztrointesztinális rendszerből jut be a hasba, így vihet magával kórokozókat, azonban az állatkísérletek szerint ez kevés rizikót jelent önmagában.

További olvasnivaló:

A bejegyzés trackback címe:

https://mediq.blog.hu/api/trackback/id/tr966154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sarkiroka77 2007.05.02. 12:16:19

BERCI angol nyelvü orvosi blogja megint világversenyen vesz részt, ő az egyetlen magyar résztvevő. Ha teheted légyszives szavazzál a blogjára. macerásabb, www.bloggerschoiceawards.com/blogs/show/5633 Ha erre ráklikkelsz, megjelenik egy kis sarga tábla VOTE, erre klikkelsz, megjelenik a két téglalap felett jobbra Create one now , erre klikkelve regisztrálsz, a megadott email cimedre megérkezik az üzenet do - not reply bl oggers feladóju levél , ezt OTT megnyitod, a küldött sorra ráklikkelsz a bal oldalon a blogok sorában megkeresed Best Health Blog-ot , egyet ráklikkelsz és ott elöl megtalálod SCIENCEROLL.com scienceroll.com/ az ő blogja, teljesen jobb oldalt a szavazatszám alatt látható kis sárga tábla VOTE, erre kell klikkelni és már láthatod is alul. hogy szavaztál. Név szerint látható. is Magyar nyelvü orvosi blogja: mediq.blog.hu/ A: Kulturház április 24-i adásában látható is : mtv.hu/cikk.php?id=201087

nita · http://freeyourmind.blog.hu 2007.05.02. 13:22:19

És mi van ha perforálódik a vakbél,szájon át kihúzni,a bacikat csak szétszórja és rosszabb lesz a helyzet mint előtte volt?!De azért nem hangzik rosszul:)

Móni · http://keszegecske.b13.hu/ 2007.05.02. 17:00:44

Hát eléggé merész ötlet...majd meglátjuk, hogy lesz-e jövője..:)

mildi 2007.05.02. 19:31:54

gusztustalan, és? epét hányni is az, ráadásul az érzéstelenítés nélkül megy...

perforáló vakbél? mennyi baci van abban? nem hinném, hogy komoly veszélyt jelentene, végül is bentről megy kifele, nem fordítva-tleg Berci, mi lenne, ha perforálódna?

dopaminer · http://dopaminer.wordpress.com 2007.05.02. 20:59:43

Nincs heg?De van, az egy dolog, hogy nem a hasfalon.Ne nyissuk meg a hasat, viszont vágjunk bele a gyomorba?Ez mennyivel jobb?Akkor már inkább laparoszkópos műtét...
Azt meg pláne kétlem, hogy ezt onedaysurgery-ben le lehetne bonyolítani.Gondolj csak bele, melyik zsigeri sérülés (mert ez az, iatrogén) operációja után engedik haza a pácienst még aznap?...
(laparoszkópos appendectomia egyébként 3 napos kórházi tartózkodást igényel)

lehet, hogy a kosaras megoldással kiküszöbölhető az említett "baciszórás", nem?


AlekSeJ 2007.05.03. 23:07:22

hmm..azért szeretem ezeket a kommenteket olvasni mert rájövök mennyire nem értek ezekhez az orvosi izékhez:) de amugy jó a blog, mindíg olvasom.. hátha tanulok..ehhez hozzászólni nem tudok:)

Meskó Berci · http://mediq.blog.hu/ 2007.05.03. 23:36:04

AlekSej: sose bánd! :) Mi is tanulunk!

tistedur 2007.05.04. 20:08:48

vajon mennyi kórokozó élhet egy laboratóriumi állat és mennyi egy "laboratóriumon" kívül élő ember gyomrában?
tudom,hogy a gyomorsav sokmindent elpusztít,de azért marad is valami...
egy hasüregi szepszis pedig randa dolog lehet..

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.05.16. 19:28:47

A következő lesz majd a tonsillectomia per rectum és a nodusműtét szájon át. A hülyeségnek nincs határa...

Ami neked hiba, nekem adat.

Máshol a gyomorperforáció éppenséggel súlyos szövődmény, pl. gyomormosásnál, itt meg direkt csináljuk? Ez egy baromság.

zslog · http://lata.blog.hu 2007.05.16. 22:39:03

Azért azt ne felejtsük el, hogy még szinte kísérleti megoldásról van szó, és mint ilyen valószínűleg nem a tuti biztos súlyos gennyes, esetleg perforalt féregnyúlványt távolították el ezen az úton.
süti beállítások módosítása